Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMKöltöznek a közszolgálati hírműsorok
Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója a Duna TV hírterületen dolgozó munkatársai részére szervezett tájékoztatón elmondta: a Duna TV és az MTV híradóinak szakmai irányítása Élő Gábornak, a hírcentrum vezetőjének és Hegedűs István főszerkesztő-helyettesnek a feladata, Bujdosó Anna, a Duna TV híradó-főszerkesztője pedig a Magyar Televízió Kunigunda utcai telephelyére költöző hírműsorok egyik turnusvezetője lesz.
A költözés menetéről szólva az MTI vezérigazgatója azt mondta: a Duna TV híradós és online részlege átköltözik az óbudai telephelyre, és feltehetőleg április elején valósul meg az, hogy azonos helyszínről jelentkezik a Duna TV és az MTV híradója. Hangsúlyozta, hogy az átszervezés nem jelenti azt, hogy az egyik intézmény átveszi a hatalmat a másik felett. Élő Gábor, az MTI hírcentrumának főszerkesztője azt mondta: az MTV és a Duna TV külön híradói áprilistól egy stúdióban, de a jelenlegi arculattal és emberekkel fognak készülni.
Mravik Zsolt, az MTI-nél létrejövő hirado.hu egyesített híroldal főszerkesztője az átalakulás részleteiről azt mondta: a közmédiumok online kiadású híreit a jövő héttől az MTV székházából szerkesztik. A közmédiumok híreit összesítő hirado.hu arculata március közepén vált újabbra, a dunatv.hu új online arculata pedig várhatóan decemberben indul.
Belénessy Csaba úgy folytatta: tudja, hogy a változások megviselik az embereket. Ám akik "tudnak velünk jönni, tisztességes közszolgálatban dolgozhatnak." Azt mondta: újjászervezik a határon túli tudósítói hálózatot, az MTI hírcentruma és a hírháttér-műsorok a tudósítói pontoktól egyaránt szabadon rendelhetnek bejátszásokat, tudósításokat.
Az MTI vezérigazgatója, a hírcentrum vezetője és a hirado.hu főszerkesztője szerdán az MTV, pénteken pedig a Magyar Rádió hírterületen dolgozó munkatársait tájékoztatja a közmédiumok átalakításának részleteiről.