Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMPoich Lórándot is kinevezték a közszolgálati szuperalaphoz
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál (MTVA) került tartalomszolgáltatási igazgatói beosztásba Poich Lóránd, aki jelenleg a Budapest Filmnél dolgozik, előtte a Tv2 programigazgatója volt. A kereskedelmi adótól 2008-tól kellett távoznia.
A szerződését már aláírta az MTVA-nál, és hamarosan kezd hivatalában. Poich nem közvetlenül tartozik Böröcz István, a Fazekas Csaba lemondása után kinevezett új vezérigazgató alá, hanem harmadik vonalbeli vezető, de többedmagával dönt a közszolgálati csatorna
megrendeléseiről.
Az alap végleges rendszere még nem állt fel, bár az eddig a négy közszolgálati médiában dolgozók többségének munkáltatói jogait már az intézmény látja el január elsejétől.
Eddig annyit tudni, hogy 60 milliárd a műsorszolgáltatási alap összköltségvetése, amiből a Duna Televízió, az MTV és a Magyar Rádió műsorokat rendel majd az alaptól. A médiatörvény értelmében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap támogatja ugyanis a közmédiumok feladatainak ellátását, emellett az alap gyártja a műsorokat, sőt intézi a rádiók és tévék külsős megrendelését is. Az alap kezelője a Médiatanács.