Az EP nem is örül, hogy a kormány megállapodott az unióval
A pontosítás lényege, hogy az EP által elfogadott határozat szövege valójában nem tartalmazza azt, hogy üdvözölték az Európai Bizottság és a magyar kormány közötti egyeztetés végkimenetelét. Az EP-határozat egyfelől üdvözölte a Bizottság és a magyar hatóságok közötti együttműködést, hogy "a magyar médiatörvény összhangba kerüljön az uniós szerződésekkel és jogszabályokkal", valamint üdvözölte "a módosítási eljárás nemzeti szinten történő megindítását."
A szavazás előtt a néppárti és a szocialista frakció nevében felszólaló képviselők pozitívan értékelték az Országgyűlés által hétfőn megszavazott módosításokat, ez azonban nem szerepel a határozat szövegében.
A magyar néppárti EP-képviselőcsoport részéről hangsúlyozták: a szavazás után közzétett nyilatkozatukban éppen erre alapozva állapították meg azt, hogy a határozat szövege nem a jelenlegi állapotot tükrözi, figyelmen kívül hagyja a médiatörvény hétfői módosítását, valamint Neelie Kroes európai médiaügyi biztos nyilatkozatát, miszerint a magyar médiatörvény összhangban áll az uniós normákkal.