Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMEladták a Radiocafét
Az Index információi szerint eladta az Est Média a Radiócafét, bár hivatalos közleményt nem adtak még ki, de úgy tudjuk, hogy a budapesti vételkörzettel rendelkező rádiót a Zóna Taxit is üzemeltető, illetve a Citadellán található szórakozóhelyet is tulajdonló Veres István lehet az egyik vevő. A Zóna Taxi körüli üzleti kör már egyszer próbálkozott budapesti rádió indításával: a RiseFm helyén akarták márciusban elindítani a Radio Face-t, de az NMHH felmondta velük a műsorszolgáltatási szerződést, mivel nem fizették a műsorszolgáltatási díjat.
A Kreatívnak Kelemen Zoltán, a Radiocafé ügyvezetője elismerte az eladás tényét, de csak hétfőre igért tájékoztatást.
A Radiocafé dolgozói már hónapok óta nem kaptak fizetést, a február 28-án Econetről Est Médiává átkeresztelt tulajdonos cég nehéz anyagi helyzete miatt. Áprilisban már több műsor is megszünt a rádióban, mára tulajdonképpen a Milliók reggelire című reggeli gazdasági műsoron kívül már csak a hírek maradtak, a többi sávban csak zenét sugárzott az adó.
Az Est Média tőzsdei április tőzsdei lejtmenete után Balázs Csaba elnök bejelentette, hogy reorganizálják a Radiocafé mellett a NeoFM kisebbségi részét, az Est-lapokat és a Sziget 51 százalékát is tulajdonló cégcsoportot. Ennek első lépéseként eladták a NeoFM-et.
Az Est Média egyszer már tavaly eladta a Radiocafét a KV Barát Kft.-nek, amelynek legfőbb tulajdonosa az a Stalmayer Róbert, aki pár éve a Ferihegy fapados alternatívájának hirdetett, azután csendben eltűnő székesfehérvári Alba Airport igazgatója volt. Ezzel a médiatörvény azon passzusát akarták kikerülni, amely szerint országos és helyi adóban nem lehet 25 százlaéknál nagyobb tulajdonrésze ugyanannak a cégnek, de mivel később eladták a NeoFM 75 százalékát Székely Gábornak, a Szerencsejáték Zrt. egykori igazgatójának, végül visszavásárolták a Radiocafét.