A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közleményt adott ki arról, hogy álláspontjuk szerint a Munka törvénykönyvét és más jogszabályokat a legteljesebb mértékben betartva járt és jár el a csoportos létszámleépítés kapcsán.
Bíróság döntheti el a vitát
367 ember kap levelet
Az MTVA közleménye szerint hétfőn 367 fő csoportos leépítését jelentették be az állami foglalkoztatási hivataloknak. A Munkaügyi Központnak az első alkalommal még 414 főt jelentettek be, aztán a Központi Üzemi Tanáccsal folytatott konzultáció során az érdekképviseletnek sikerült tíz emberrel lealkudnia ezt a számot.
Arról, hogy hogyan lett a péntek késő esti, 404 fős megállapodásból hétfő reggelre 367 ember, Szabó László, az MTVA kommunikációs igazgatója azt mondta az Indexnek, hogy a belső szervezeti megbeszéléseken csökkent le ez a szám. A 367 főből egyébként 49-en korábban már bejelentették, hogy távozni kívánnak, jelentős részük nyugdíjba vonul.
A felmondásról szóló előzetes értesítések átadását hétfőn kezdte meg az alap, többek között jónéhány műsorvezetőnek és főszerkesztőnek.
Kedden az Index információi szerint az adminisztrációs, a műszaki és az archívumban dolgozó érintettekkel közölték, hogy nincs szükség többé a munkájukra.
Az MTVA közleményében leszögezi, hogy "a csoportos létszámleépítés kapcsán a Munka törvénykönyve speciális szabályokat ír elő a konzultációs partner személyét illetően, úgy rendelkezik, hogy a konzultációs partner az Üzemi Tanács. A szakszervezetekkel – a törvény értelmében - nem kell konzultálnunk a leépítés kapcsán, hiszen van a közmédiának megválasztott Központi Üzemi Tanácsa, akikkel nemhogy konzultáltunk, hanem megállapodást kötöttünk".
Az alap állásfoglalása szerint "a mostani szakszervezeti kifogás benyújtásának semmilyen jogalapja nincsen, ahhoz ugyanis az kellene, hogy valamilyen jogellenes intézkedést tegyen a munkáltató vagy mulasztást kövessen el, ilyen pedig nem történt".
Ezzel szemben a közmédiában lévő kilenc szakszervezet úgy véli, hogy az alapnak a Központi Üzemi Tanáccsal kötött megállapodását véleményeztetnie kellett volna a szakszervezetekkel, ahogy az a nyári első leépítési hullámban is történt. Mivel erre nem került sor, álláspontjuk szerint nem volt jogszerű, hogy az MTVA elkezdte kiosztani az előzetes értesítéseket.
A lépés miatt hétfőn kifogással éltek az MTVA vezérigazgatójánál, Böröcz Istvánnál, ami Nagy Navarro Balázs, a KÖZSZAT elnöke szerint a kiértesítések azonnali felfüggesztésével kellett volna járnia. Ezzel szemben Böröcz István nemhogy nem függesztette fel a kirúgásokat, de továbbra sem adott időpontot a szakszervezeteknek a konzultáció megkezdésére" - nyilatkozta az Indexnek Nagy Navarro.
Az Index úgy tudja, hogy a megmerevedett álláspontok miatt a szakszervezetek munkaügyi bírósághoz fordulhatnak.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!