További Média cikkek
-
Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Míg két hete még a Tények volt a legnézettebb műsor a teljes népesség körében, a múlt héten átvette a vezetést az m1, méghozzá a tűzijáték közvetítésével, amit 1 milliió 524 ezren néztek a képernyőn, háromszor annyian, mint ahányan a KIM közleménye szerint kimentek a helyszínre. A tűzijáték a 18-49-es korosztályban is aratott, ott a Top3. helyet szerezte meg.
BK - JR 4:1
A két kereskedelmi tévé a múlt héten indította újra napi szappanoperáját, és ez meglátszik a toplistákon is. A négy évesnél idősebbek és a reklámozóknak legfontosabb korosztály körében is - ahogy azt már a nyári szünet előtt megszokhattuk - a Barátok közt volt a nyerő, előbbi korcsoportban három, utóbbiban négy epizód is felkerült a Top10-be, míg a Jóban Rosszban csak egy helyet csípett meg.
A TV2 eredményeit szépíti viszont, hogy a múlt héthez hasonlóan megint a Tények nyerte meg a hírműsorok csatáját. A csatorna híradója teljes népességben négy helyet szerzett meg a Top10-ből, legnézettebb kiadása a keddi volt, 1 millió 150 ezren látták. A 18-49-es korosztályban is megverték az RTL Klub Híradóját, bár igaz, hogy nem sokkal, mindössze 17 ezer néző választotta el őket egymástól (Top13-14. hely).
A legnézettebb műsorok listájára felkerült még az RTL Klubon vasárnap sugárzott Neveletlen hercegnő című vígjáték, amit 1 millió 160 ezren néztek, és a szintén az RTL-en futó Miami helyszínelők, Cobra 11 és Castle című sorozatok.
A főműsoridős közönségarány tekintetében így nem csoda, ha tovább erősödött az RTL Klub, amely két hete még csak 19,5 százalékkal lett az első, a múlt héten pedig már feltornázta magát 21,8 százalékra. A 2. helyen végző TV2 is erősödött, bár nem ennyire (16,7-17 százalék), a 3. és 4. helyen végző Cool és m1 azonban vesztett két hete mért átlagos közönségarányából.
DTK - Fábry 1:0
A köztévé két hete még 6,5 százalékon állt, a múlt héten viszont már tűzijátékkal együtt is csak 5,9 százalékot csípett ki a tortából. A 18-49-es Top50-es listán az ünnepi közvetítést leszámítva nem is szerepelnek, de teljes népességben is csak a Top45. helyen találjuk meg először az m1-et a Retró kabaréval (703 ezer néző), majd az utolsó helyen a Híradó augusztus 20-ai kiadásával (661 ezer néző).
Az m1 Híradójának azonban ez az alig negyedórás kiadása volt a múlt hét csúcsa, a hírműsor ugyanis szinte sosem látott mélységekbe zuhant, a pénteki adást mindössze 304 ezren látták, de a szerdai is csak 363 ezer embert érdekelt.
Két hete rosszul indult a Fábry szezonnyitó adása, a teljes népességből mindössze 457 ezren (11,1 százalékos közönségarány), 18-49-ben pedig 76 ezren (5,1) voltak kíváncsiak rá. Pedig a showmannek akkor még nem kellett szembe néznie a Jóban rosszbannal és a Barátok közttel, amivel a múlt héten startoló DTK-nak már igen. Ehhez képest pedig igen szép eredményt értek el az első adással, na meg az olimpiai bajnok Risztov Évával: teljes népességben 509 ezren nézték meg az adást (11,5 százalékos közönségarány), 18-49-ben pedig 114 ezren (7,1 százalék).
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más
Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.
március 21., 16:05
- Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya
Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.
március 22., 14:04
- Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György
A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.
március 22., 15:43
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
1 perce
- Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila
Ez az őrület egy formája.
március 22., 11:20
- Kultúr
Amikor végleg elszabadul a pokol, és még egy pofon is elcsattan
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
1 órája
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Címlapon
A Revolutot is táncba hívnák a bankok az ATM-telepítési programban
A kétezer főt meghaladó településeken racionális lehet a készpénzkiadó automaták telepítése.
40 perce
- Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak
A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.
március 22., 09:49
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség
A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.
március 22., 15:16
- Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait
A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.
március 22., 21:22
- Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát
Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.
március 21., 12:31
- Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk
A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.
március 22., 19:22
- Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal
Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.
március 21., 15:33
- Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista
Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.
március 20., 09:37
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
3 órája
- Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
8 perce
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete
A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.
március 21., 13:28
- Kultúr
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
9 órája
- Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt
Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.
2 órája
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
6 órája
- Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált
A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.
5 órája
- Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó
Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.
2 órája
- Címlapon
Ököllel támadt a Tisza Párt önkénteseire Egerben, három év letöltendőt kapott
A férfi fellebbezett.
1 órája
- Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”
André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.
március 20., 21:20