Auguszta
-3 °C
2 °C

Felmond a Lázár-cikkek szerzője az Origónál

2014.06.04. 16:24 Módosítva: 2014-06-05 08:08:48
Pethő András, a Lázár János utazásairól szóló origós cikksorozat szerzője a Facebookon jelentette be, hogy felmond a hírportálnál. Példáját többen követhetik.

Felmond Pethő András, az Origo munkatársa, aki a Lázár János utazásairól szóló cikksorozatot írta; a hírt az újságíró a Facebookon jelentette be. A hírek szerint e cikkek miatt kellett távoznia az Origótól Sáling Gergő főszerkesztőnek is. György Péter már otthagyta a lapot, és információink szerint további felmondások várhatók a lapnál, távozik Fábián Tamás és Zöldi Blanka újságíró, valamint a két felelős szerkesztő, Tóth Sára és Bordás Gábor is.

Pethő András

Pethő három alkalommal nyerte el a Minőségi Újságírásért díjat (2007, 2008, 2012), illetve kétszer a Gőbölyös Soma-díjat is, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és egy versenyeztetés nélkül több milliárd forinthoz jutott cég kapcsolatát vizsgáló cikksorozatáért. Nyolc hónapig dolgozott a Washington Postnál is, 2013 novemberében az újság vasárnapi számának vezetősztorijában társszerzőként működött közre; és ő volt az Origo főszerkesztő-helyettese is.

A lapnál egyébként délután érezhetően leállt az élet, a címlap alig frissült, a vezető anyag mellett pedig Lázár Jánosról szóló cikkek sorakoztak egymás alatt. A délutáni címlapi blokkcímek is üzenetértékűek: Kitörés a semmibe, Mire Jó ez az egész?, Alapszereplő távozik, Hiába a látvány is stb. Úgy tudjuk, a szerkesztőségben most nyomott a hangulat és nagy a bizonytalanság, mindenki arról találgat, ki megy, ki marad.

Az Átlátszó közben közzétett egy keddi hangfelvételt, amely az Origo szerkesztőségi értekezletén készült. „Kicsit még szédelgek” – mondta kissé elcsukló hangon Sáling Gergő, a lap frissen eltávolított főszerkesztője a június 3-i szerkesztőségi értekezleten a beosztottainak, miután a cég vezetője, Vaszily Miklós bejelentette: közös megegyezéssel távozik posztjáról a szerkesztőség vezetője. A többször gúnyos nevetésbe vagy éppen tapsba forduló értekezleten Vaszily azt bizonygatta a hitetlenkedő újságíróknak, hogy a döntés valóban közös megegyezéssel született.

Lázár János egyébként szerdán azt mondta, azért fizette vissza három utazásának kétmillió forintos költségét, mert el akarta kerülni, hogy nyilvánosságra kerüljön azok neve, akikkel külföldi utazásai alatt találkozott. Szerinte az ország érdeke, hogy ezek a tárgyalások ne kerüljenek nyilvánosságra. Tagadta, hogy politikai nyomásgyakorlás állna az Origo főszerkesztőjének távozása mögött.

A Deutsche Telekom is nyilatkozott az ügyről, azt mondták, az Origo a Magyar Telekom tulajdonában van, és függetlenül dolgozik. Az ottani személyzeti változások a belső átalakítás következményei, amelyekre a Deutsche Telekom semmikor semmilyen befolyást nem gyakorolt. Ez az Origo belső ügye, mondták.

15%

Náray Tamás Zarah

4999 Ft
4250 Ft
15%

Jo Nesbo Szomjúság

3980 Ft
3383 Ft