Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMNincs egyértelmű felelőse az Éden-botránynak
További Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Áll a pali a nappaliban a kezében egy késsel, és fenyegetően néz maga elé. A társai, a Való Világ 6 játékosai láthatóan nem veszik komolyan, az egyikük odaveti neki, hogy tedd már le azt a kést, még megvágod magad. A részeg fiú, mintha egy rossz álomból révedne fel, a pulthoz tántorog, és leteszi.
Nem történt semmi különös, csak egy valóságshow zajlik. Az agressziót még azelőtt sikerült csírájában elfojtani, hogy abból bármi komoly probléma lett volna, és nem kellett hozzá külső beavatkozás sem. A jelenet adásba került, és semmilyen következménye nem volt, hiszen nem is lehetett – nem történt semmi.
De mi van akkor, amikor történik valami az adásban?
A valóságshow-k, és azon belül is az összeköltözős műsorok lelkileg és fizikálisan is a legmegterhelőbb a játékosok számára. Az olyan, élőben zajló műsorok, mint a Való Világ vagy a Big Brother, illetve a felvételről sugárzott, korábban felvett reality-k, mint az Éden Hotel arra építenek, hogy a játékosok igen hamar elfelejtik a kamerák meglétét, azt, hogy folyamatos figyelem alatt vannak, és úgy viselkednek egymással, ahogy egyébként, a való életben is tennék. Ez csak az elv, persze, hiszen az, hogy valakit bezárnak 150 vagy éppen 700 négyzetméterre, ahol számára ismeretlen emberekkel kell együtt élnie, az minden, csak nem valóság és annak szimulálása.
A tévéműsor ebből a szociológiai, pszichológiai kísérletből úgy áll össze, hogy a szerkesztők egy nap eseményeiből kiszedik azt az egyórányit, amit érdekesnek, fontosnak, viccesnek vagy szórakoztatónak, esetleg megbotránkoztatónak tartanak, majd a jeleneteket egyfajta narratívára felfűzve, tulajdonképpen egy sorozatepizód forgatókönyvét utólag, a vágással megírva, fogyasztható tartalommá rendezik.
A Való Világ esetében az események egy napos csúszással kerülnek adásba, ennyi átfutási idő van, a nézők pedig befolyásolhatják az eseményeket azzal hogy szavaznak a kiesőkre. A szerkesztők persze folyamatosan figyelik a közösségi oldalakat és a kommenteket - mármint mostanában - így pontosan tudják, milyen tartalomra van szüksége a nézőknek, több romantikát akarnak-e és kevesebb üvöltözést, kell-e szex az összefoglalókba, vagy inkább valami sorversenyt néznének szívesen, és így tovább.
A TV2 (korábban a Viasat3) műsorát tavaly november elejétől idén januárig rögzítették Costa Ricán, az, hogy mennyire szimpatikus a játékostársa sörébe beleköpő Éden Loki, az másodlagos, attól még simán lehet ő a nyertes. Az ilyen formátumokban ugyanis a játék nem a nézők kegyeiért zajlik, hanem egymás respektjéért, akkor marad bent a szereplő, ha a társai nem hajítják/szavazzák ki, így minden kis apróság felértékelődik, minden szónak, elejtett megjegyzésnek sokkal nagyobb súlya van, mit a valóságban. Nem nekünk játszanak a szereplők, hanem egymásnak, nem minket kell meggyőzni vélt vagy valós őszinteségükről, hanem egymást.
A játék szabályai rém egyszerűek, a hotelben öt lány és öt fiú tartózkodik alapesetben, akik párokat alkotnak, a legklasszikusabb, férfi-nő formátumban. A szerkesztők minden héten beküldenek egy-egy fiút vagy lányt, akinek az a dolga, hogy ha bent akar maradni, az egyik párost megbontsa - a játék kommunikációjában többször is elhangzó, “az Édenben bármi megtörténhet” menetén haladva ígéretekkel, csábítással, szexszel, akárhogy, csak a pénteki párválasztó ceremóniára legyen valaki, aki mellette áll.
Ez így meg a végéig, amikor is már nem egyének, hanem párok esnek ki a játékból, és a végére marad egy duó, aminek tagjai egy drámai végjátékban adnak tanúbizonyságot arról, mennyire bíznak meg egymásban: a tét húszmillió forint, amin vagy risztelnek, vagy valamelyikük elvisz annyit belőle, amennyit tud, a másik meg hoppon marad. Világos, hogy mindenkinek az a célja, hogy olyan párja legyen, akivel bátran masírozhat a fináléig.
Műsorkészítői szempontból az ilyen, korábban felvett, majd később műsorrá vágott reality-k másképpen működnek, mint a Való Világ, a tempó nem annyira feszített, a műsort akkor kezdik el összerakni, amikor máz dobozban van, a játékosok rég’ itthon vannak, és nagyon igyekeznek nem elpofázni, hogy ki nyerte az évadot, ami majd később kerül adásba. Az Éden Hotel első két évadát a Viasat3 készítette, tavaly a TV2 vette meg a formátumot és eredetileg ugyan a a Super TV2-re szánta, de végül az anyacsatorna TV2-re került, az eddigi 48 epizód helyett 70 adással, heti öt résszel.
A reality gyártásával a Paprika Latino nevű céget bízta meg a TV2, ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy ők feleltek a gyártásért, azért, hogy a kamerák és a mikroportok működjenek, hogy legyen kép és hang, megfelelő technikai személyzet és így tovább. Ha egy tévé egy külsős céget bíz meg a gyártással, akkor a tartalmi, kreatív kérdésekben továbbra is ő dönt.
A műsor rögzítése kicsit leegyszerűsítve úgy történik mintha az ember kíváncsi lenne arra, hogy mit csinálnak a macskái, amikor nincs otthon, és webkamerát beüzemel a szoba sarkában, amit úgy pozicionál be, hogy egy adott területet lefedjen. Ha a macskák pont ott randalíroznak, szerencséje van. Ha van több kamerája, akkor még inkább, mert két képsort is rögzíthet, és összevetheti őket. Az Éden Hotelben 43 robotkamera figyeli az emeletes épületben kolbászoló lakók minden percét, de értelemszerűen nem rögzítik mindet, mert minek.
A vezérlőben ülő shaderek, avagy kamera-operátorok kiválasztják azokat a helyszíneket, ahol a legtöbb lakó van, vagy éppen a legérdekesebb események zajlanak, és ott található kamerák képét rögzítik - egyszerre négy streamen. Ha a játékosok az egyik helyszínről átmennek egy másikba, onnantól az ottani kamerák képét veszik. A hangrögzítés ennél kicsivel összetettebb, de a hangmérnök minden mikroport hangját hallja, ha valahol érdekes beszélgetés alakul, szólhat a kamerakezelőknek, hogy figyeljenek. Ha valakinek külső segítség kell, megkapja, mert a hangmérnök ezt is hallja, még ha nincs is képen az illető.
Elvileg ezt a képet figyeli egy line producer, akinek az a dolga, hogy kijegyzetelje, ki, mikor, mit csinált, kivel beszélt, hol járt, és ez miért fontos. A kijegyzetelt anyagból aztán itthon a TV2 producerei, vágói, felelős szerkesztője, kreatív szerkesztője vagy producere és főszerkesztője állít össze egy koherens, epizódként értelmezhető anyagot. Nem egy ember kezén megy át az anyag, és akkor sem csak egy ember ült a vezérlőben, amikor Gábor erőszakoskodott Nórival.
Nincs egy olyan stábtag sem, akire rá lehetne most húzni a vizes lepedőt, hogy miért engedte adásba ezt az anyagot, hogyan kerülhetett képernyőre a Nórit molesztálni igyekvő Gábor.
A játékosok egymás elleni agresszióját minden reality szabályzata tiltja. A verbális agressziót nem, egymás anyázása belefér a keretekbe, de ezen a téren is előfordulhat olyan eset, amikor a szerkesztők belenyúlnak a műsorba, és egy szlovákkurvázásért kizárnak valakit - ez az Éden Hotel második évadában fordult elő. Amikor VV Zsuzsa egy grapefruittal hajigálta meg VV Olivért a Való Világban, neki is távoznia kellett a játékból, ahogy Éden Beusnak is idén, mert háromszor verte szájba az őt lekurvázó II. Éden Ádámot.
Vonja felelősségre szerkesztőit a TV2, kérjen bocsánatot nézőitől és az érintettől!
A 23 női civil szervezetből álló Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség (Női Érdek), a Patent, a NANE és a Nőkért Egyesület tiltakozik a TV2 valóságshowjában történtek és az első cinikus reakciója miatt. "Felszólítjuk a televíziót, hogy ne adja adásba az erőszakoskodó férfit, vonja felelősségre szerkesztőit, és több alkalommal nagy nézettségű adásban foglalkozzon a nők elleni erőszak témájával az aláíró szervezetek érdemi bevonásával. (...) Felszólítjuk a TV2-t, hogy számoljanak be a nyilvánosságnak arról, hogyan tervezik a jövőben elkerülni a hasonló eseteket, illetve hogyan gondoskodnak a jövőben a szakmai felkészültségről." Mindebben az aláíró szakmai szervezetek felajánlják segítségüket.
Gábor és Nóri óriási társadalmi felháborodást kiváltó jelenete ezek szerint nem verte ki a biztosítékot a kameraoperátoroknál, akik pedig szólhattak volna a jelenlevő producernek, hogy esetleg közbe kell avatkozni. Másnap viszont a riportszobába hívták Nórit, és elbeszélgettek vele, tehát a történteket észlelték, és fontosnak tartották. A kijegyzetelt streamek ezek után itthon legalább négy kézen is megfordultak, és még mindig senki nem talált kivetnivalót az eseményekben.
Rutinos, több valóságshow-ban is közreműködő forrásainktól úgy tudjuk, hogy ilyen esetben, már ha a kamerák előtt történik valami neccsebb, két dolog történhet. A vezérlőben ülők eldöntik, hogy amit látnak, az belefér-e a játékszabályba, erkölcsi normákba, jogrendszerbe, és ezt mérlegelve vagy közbelépnek, vagy nem. Rendelkezésre áll biztonsági személyzet, de a szerkesztők maguk is bemehetnek, egy épített díszletben, mint a Való Világé, ez egyszerűbb, de amennyire tudjuk, az Éden Hotel vezérlője, ahol nézték a történteket sem volt nagyon messze a hoteltől, ahol a jelenet éppen zajlott.
A biztonságot annyira komolyan veszik az ilyen műsorokban, hogy például az Összezárva Friderikusszal című, kétszemélyes reality kulisszái mögött is készenlétben áll egy orvos és egy biztonsági őr is. Az is előfordulhat, hogy a konfliktus lezárása után vitatják meg, hogy történt-e szabálytalanság vagy sem. Mivel ezek a műsorok mind élnek a riportszobával, azaz a játékosokat időről időre kihívják a társak közül, hogy elbeszélgessenek velük, a necces helyzetek eszkalálódásának kiváló módszere az agresszor kiparancsolása a riportszobába - ezzel a magyar reality-műsorok kivétel nélkül éltek eddig.
Nem tudjuk, hogy a Paprika Latino nevű gyártó cég jelezte-e az incidenst a TV2 felé, vagy sem - megkerestük őket, de nem válaszoltak a kérdéseinkre. A helyszínen Gábor erőszakoskodása átment a morális szűrőn, hiszen a jatékost nem is zárták ki, legalábbis a hétfő esti, 46. adásban szerepelt, és a 47. előzetesében is látható volt. Az adásmeneten változtattak az események hatására, hiszen a pénteki beharangozóban még látható volt a történtekről beszámoló, síró Nóri, ám a hétfőn adásba került epizódból ez a rész kikerült, a TV2 ugyanis belátta, hogy "a pénteken adásba került képsorok közlése nemcsak a televíziónézők, hanem az egész társadalom felé rossz üzenetet hordozott."
Ahogyan azt sem tudjuk, milyen folyamatok zajlottak le a TV2-ben a műsor vágása közben, jelezték-e a vágók a szerkesztőknek, hogy ez így nagyon nem kóser, és azt sem, hogy a jogi osztályt bevonták-e a folyamatokba. A TV2-t hiába kérdezzük (lásd lent), belső vizsgálatot indítottak, hogy feltárják az ügy körülményeit és felülvizsgálják a műsor szerkesztési folyamatait, akár külső szakértők segítségével - és amíg ez le nem zárul, nem szolgálnak válaszokkal. A vágás-szerkesztés alatt egyébként a kész anyagot a tévéknél csak akkor látja a jogi osztály, ha ezt a szerkesztők külön kérik. A kreatív igazgató vagy vezető sem néz meg minden epizódot, a programigazgató pedig általában csak akkor, ha a jogi osztály erre külön megkéri.
A reality nézettsége eleve nem volt túl acélos, de a pénteki rész óta tovább csökkent, hétfő este már csak a kereskedelmi célcsoport 9 százaléka nézte. A játék hátralevő részét teljesen értelmetlenné teszi, hogy egy játékos, akit ki kellett volna zárni, folytathatta a versenyt a húszmilliós fődíjért. A TV2 szempontjából akkor alakulna a legszerencsétlenebbül az egész, ha Gábor meg is nyerné a versenyt, erre pont annyi esélye van, mint Nórinak. Az viszont egészen biztosnak látszik, hogy az Éden Hotel, amit az első két évad alapján az egyik legjobb magyar reality-műsornak tartott a szakma és a közönség is, a történtek után valószínűleg örökre lehúzhatja a rolót nálunk.
Ezt kérdeztük a TV2-től, nem kaptunk válaszokat
- Mi a TV2 álláspontja ezzel a jelenetsorral kapcsolatban?
- Történt bántalmazás Önök szerint?
- Ha történt, akkor egyrészt miért nem avatkoztak közbe a szerkesztők, hogy leállítsák Gábort, másrészt miért vágták be ezt a jelenetet, miért adták le főműsoridőben anélkül, hogy bármiféle támpontot adtak volna a nézőknek például ahhoz, hogy kihez fordulhatnak, ha hasonló történik velük?
- Ha Önök szerint nem történt bántalmazás, akkor mi történt, hogyan lehet másképp értelmezni a jelenetsort?
- Milyen következményei lesznek Éden Gáborra a tettének? Egy korábbi adásban Beust kirakták, amiért megpofozott egy srácot, Gábor kikerült az erőszakoskodása miatt a műsorból? Ha nem, miért nem?
- Jogászokkal konzultálva arra jutottunk, hogy amit Gábor tett, az kimeríti a szexuális kényszerítés fogalmát. Tettek a szerkesztő vagy a csatorna, esetleg Nóri feljelentést Gábor ellen?
- A továbbiakban ha hasonló történik a csatorna által gyártott műsorokban, akkor mi lesz a szerkesztők eljárása: beavatkoznak az esetleges erőszakba? Feljelentik az elkövetőt? Kizárják a játékból?
- Csatlakozott a TV2 ahhoz az országos médiakezdeményezéshez, hogy mostantól bármely médiafelület, ahol családon belüli, kapcsolati, nemi bántalmazást ábrázolnak vagy arról adnak hírt, ideértve az emberkereskedelmet is, feltüntetnek egy rövid szöveget egy kríziskezelő központ telefonszámával?
Ha önt vagy ismerősét, rokonát erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot, ami belföldről minden hálózaton keresztül ingyenes: 06-80-20-55-20