Magyarország az épületpornó és a szomorúság hazája

Az Anthony Bourdain főszereplésével készülő CNN-es Parts Unknown előzetese is emlékezetes volt: az ajánló videóban nem találnak szavakat a májas palacsintára, majd az is kiderült, hogy Bangó Margit a magyar Aretha Franklin. Vasárnap lement a teljes műsor a CNN-en, ami 45 percen keresztül Magyarországgal és Budapesttel foglalkozik: szerencsére nem lett kínos, de azért hagy maga után kívánni valót. A három Emmy-díjjal kitüntetett műsornak ez már az ötödik évada, és elég válogatott társaságba került Budapest, az amerikai Bourdain alig forgatott ugyanis európai városban, Koppenhágát és Lyont kivéve, illetve volt egy egész rész Spanyolországról. Bourdain, aki eredeti szakmáját tekintve séf, általában inkább a világ távolabbi, eldugott helyeit keresi fel.

Az egész műsorhoz egyébként Zsigmond Vilmos személye szolgáltatja a keretet, Bourdain végig vele beszélget, és az ő életén keresztül ismerjük meg Budapestet, illetve a magyar történelmet. Bourdain először is Budapest szépségén ájuldozik, hogy persze neki mondták, hogy mennyire szép ez a város, de hát azt nem gondolta, hogy ennyire elképesztően gyönyörű. Ahogyan ő mondja, ha lenne olyan, hogy building porn (épületpornó) az biztosan itt lenne. Mindehhez halk cimbalom szól a háttérben, megkönnyeztük. Bourdain az állandó poént is ellövi, hogy akkor most melyik Buda és melyik Pest, amit a külföldiek mindig olyan nehezen jegyeznek meg. Pedig ennél egyszerűbb dolog nincs.

Bourdain viszonylag gyorsan enni kezd, először a New York kávéházban, ahol felidézik Budapest letűnt, dicső múltját, majd belevágnak a libamájba. Libamájat ugyanis minden utcasarkon lehet enni Magyarországon, „minden menüben ott van, és nagyon jó”. Ez mondjuk enyhe túlzás. Másodiknak bárányragu levest eszik, amit a New York kávéházban, Wolf Andrástól mi is szívesen ennénk, főételnek pedig Bourdain malaccsülköt választott. Nem igaz tehát, hogy csak kifőzdében habzsolt és palacsintát tömött, kipróbált igazi fine dining helyeket is, de tény, hogy ennél sokkal jobban el volt ájulva a rántott hústól.

Bourdain Bábel István kifőzdéjébe, a Pléh Csárdába látogatott, ahol a csirkemájas palacsinta felett hosszan merengett. Mindkét helyet, a New York palotában lévő Salon éttermet, és a kifőzdét is Jókuti András, a Világevő blog szerzője ajánlott a stáb figyelmébe, hangsúlyozva, hogy ő azért nem enne ebben a kifőzdében. De tény, hogy a hely viccesen néz ki, és a műsor az eldugott helyeket akarja megmutatni, ilyen szempontból tehát egy retró kifőzde jó találat. Ráadásul tényleg tipikusan magyar hely egy kifőzde, de azért a velős-májas palacsintához himnuszt írni meglehetős túlzás. Utána a műsorvezető nyomott még egy pörköltet is, majd, bár kissé megijedt a rántott hús méretétől, amit Bábel István centivel mér le, azért azt is benyomta. Kétség kívül a film egyik legviccesebb jelenete, ahogyan a lehullott sült krumpli darabokat szedegeti föl a műanyag tálcáról.

Bourdain ezek után a pesti henteseket deríti fel, ugyanis mint a műsorban kiderül, ez is része a kultúránknak, szinte minden sarkon van egy hentes, ahol lehet valami jó disznóságot enni. Ezek után szagol egy kis paprikát, megnézi, hogy készül kedvenc étele, a véres hurka, majd meg is kóstolja.

A hentesek után a film egy gyors váltással áttér Zsigmond Vilmos munkásságára, és a magyar fotósokat méltatja. Anthony Bourdain elkíséri Zsigmod Vilmost a Gellért fürdőbe is, ahol a magyar fürdőkultúrát is megvitatják, aminek sem a két világháború, sem a kommunizmus nem tudott véget vetni. A magyarok egyszerűen imádják a meleg vízben áztatni magukat. Zsigmond Vilmos szülőhelyét felkeresve jutnak el Szegedre, - kicsit jobb lett volna a helyi imidzsnek, ha mindez nem januárban történik, de mondjuk a lapos tájból meredező csupasz fák is elég magyarosak. Szegeden természetesen halászlét esznek, Zsigmond Vilmos kedvenc csárdájában, ismét előkerül a paprika, háttérben cigányzene. Zsigmond Vilmos is hangsúlyozza, hogy a cigányzene hozzátartozik ezekhez a helyekhez, és ő is nagyon szereti. Ekkor ugrik elő Bangó Margit, aki a műsor szerint a cigányzene Aretha Franklinja (ezt nem lehet eleget ismételni). És főzni is jól tud, főleg gulyást, meg csirkepaprikást. Össze is dob egyet, valamint készít töltött káposztát is tejföllel.

Bangó szerint a muzsikus társadalom ma gyakorlatilag halott és soha nem volt még ilyen rossz a zenészek helyzete. „Szomorú” - mondja Bourdain, - „Magyarország rengeteg szomorúság hazája”. Ezt aztán megerősítik a megszólalók is. Közben sok minden kiderül a magyar történelemről, a második világháborúról és az azt követő hidegháborúról. És egy egészen hosszú bejátszás az 56-os forradalomról, - aminek dokumentálásában Zsigmond Vilmos jelentős részt vállalt. Amikor a forradalom után Zsigmond Vilmos Amerikába emigrált, minden felvételt elvitt magával, amit csak tudott.

Tény, és valahol örvendetes, hogy Bourdain nem a romkocsmák világáról készítette el a századik filmet, ugyanakkor az a kifőzdés, gulyásos, sírva vigadós hangulat, amit ebben a filmben feltár, pont az, amit nagyon, de nagyon szeretnénk már magunk mögött hagyni. Az egész film belső terekben játszódik, mintha Bourdainnak hozzáférése lett volna egy titkos, hátsó világhoz, amit az igazi magyarok élnek. Marhapörköltben fetrengve, házi hegedűssel felszerelkezve, miközben paprikát szippantanak és azon elmélkednek egy nokedlihalmon, hogy mekkora zsenik. És mondjuk arról, hogy itt harminc év alatt is élnek emberek, egy szó sem esik.