Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMegszűnhet a Class FM: Simicska nemrég eladott rádiójának nem hosszabbítják meg a szerződését
További Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Pedig épp a hosszabbítás érdekében májusban az addig Simicska Lajos és Nyerges Zsolt tulajdonában lévő Advenio Zrt.-t eladták: a Sláger Rádió Zrt. és a Marquard Média svájci anyacége tulajdonába került.
A tulajdonosok arra hivatkozva reménykedtek, hogy bár a Médiatanács folyamatosan büntette a rádiót a szabálysértésekért, súlyos törvényszegést nem követtek el, ezért az újabb ötéves engedély megadása normál esetben sima ügy – nyilatkozták akkor. A rádiót korábban működtető Advenio a törvényi előírásoknak megfelelően már 2015. július 30-án benyújtotta a hosszabbítási kérelmet a Médiatanácshoz, hiszen a törvény szerint a műsorszolgáltatónak 14 hónappal az engedély lejárta előtt kérelmeznie kell a hosszabbítást. Az eladásról szóló sajtótájékoztatón a tulajdonosok képviseltében Túri Árpád azt állította, hogy a Class FM országos hallgatottsága 2,8 millió, ami kiugróan magasnak számít a rádiós piacon, ez a Radiosite.hu grafikonján is egyértelműen látszik:
November 19-én lejár a Class FM frekvenciaengedélye, és most megérkezett a Médiatanács közleménye: „A törvény alapján a kérelmet a Médiatanács a jogszabályok biztosította hatáskörében mérlegelése szerint bírálja el, és jelen esetben a kérelemnek nem adott helyt" – írják. Magyarán: nem hosszabbítottak frekvenciaengedélyt és kész.
Sőt, a Médiatanács a döntéssel egy időben egy új pályázatot is kiírt: az év végéig egy bővülő vételkörzetű, új frekvencia pályázható majd, így az NMHH szerint nyitva marad a kapu a Class FM szolgáltatója számára is. „Négy év óta a Class FM már egyedüliként működött a piacon.
– írják a közleményben.
A döntés olyan értelemben nem meglepő, hogy korábban szinte már mindenhol biztosra mondták, az Orbán Viktorral összevesző Simicska Lajos nem kaphatja meg a novemberben lejáró frekvenciájának meghosszabbítását, helyette a kormánypárt szívesebben látná mondjuk Andy Vajnát a piacon egy saját rádióval, amivel tovább építhetnék az egyre nagyobb Fidesz-közeli médiabirodalmat, ezért is adták el az Advenio Zrt.-t a rádiós piacra visszatérni szándékozó Sláger Rádió Zrt.-nek. A Class FM-et most megvásárló Sláger Rádió Zrt.-ben egy John Michael McNutt nevű amerikai üzletember tulajdonos, személyén és cégein keresztül 84 százalékban. Az adásvételről itt írtunk bővebben.
Az Advenio Zrt. indulni is fog az új pályázaton, a tulajdonosok a hivatalos döntés kézhezvételét követően először jogászaikkal vizsgálják majd meg a kialakult helyzetet, hogy az mindenben megfelelt-e a médiatörvény és az egyéb hatályos jogszabályok által előírt követelményeknek. Ez alapján döntik majd el, hogy fellebbeznek-e a döntéssel szemben.
Michael McNutt, a Sláger Rádió Zrt. többségi tulajdonosa azt mondta: "A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) döntése, amely felveti annak szükségességét, hogy a frekvenciadíj korrekt piaci árát határozzuk meg, előrelátható volt, hiszen annak idején a Sláger Rádió esetében is a piaci realitásokhoz igazították a díjat és így kaptunk frekvencia hosszabbítást." McNutt megerősítette, hogy az Advenio Zrt. kész folytatni a tárgyalásokat az NMHH-val.
A tulajdonosok a döntés ellenére is hosszú távon terveznek, tovább szeretnék növelni a Class FM piacvezető pozícióját. A vezetőség jelenleg is új helyszínt keres a stúdiónak, hogy egy független helyszínen folytathassák működésüket. Földes Ádám, a rádió nemrégiben kinevezett vezérigazgatója, aki korábban a Sláger Rádió kereskedelmi igazgatója, illetve a Danubius Rádió vezérigazgatója volt azt nyilatkozta:
Továbbra is célunk, hogy a jogszabályi kötelezettségeinknek eleget téve működjünk, tovább erősítsük a Class piacvezető pozícióját, szórakoztassuk a mintegy 3 milliós hallgatói bázisunkat, illetve az eddigi és a jövőbeli partnereinket és az ügyfeleinket maradéktalanul kiszolgáljuk.
A Class FM legnépszerűbb műsora a Morning Show, Sebestyén Balázs az Indexnek korábban azt nyilatkozta, hogy a műsornak novemberig érvényes szerződése van a Class FM-mel. „Hogy aztán lesz-e frekvencia, amin sugározhat, azt nem tudom. Nyomasztó érzés úgy bejárni dolgozni, hogy nem tudod, mi van a háttérben, milyen alkuk mennek, ha mennek, mitől függ a folytatás. És ez nemcsak ránk, a Morning Show-ra vonatkozik, hanem arra a 30 emberre, aki ott dolgozik, és aki nem tudja, mi lesz másnap, vagy nyár végén." A műsorvezetőnek nem voltak illúziói: éppen a folyamatos NMHH büntetések miatt. „Az NMHH 6 hónap alatt ötször indított vizsgálatot a Morning Show ellen, aminek a vége várhatóan minden esetben büntetés lesz, ebből hármat már látunk, pedig ezek a jogászok szerint erősen vitatható döntések. Ezt a balhét nem fogom elvinni, nem az lesz, hogy Sebestyén Balázs miatt állt földbe a Class FM. Nem a Morning Show lesz az oka, ha a rádió nem kap frekvenciát, ezt mindenki tudja, aki ismeri a körülményeket és olvas híreket."
Az NMHH közleményében azt írja, a Class FM a médiatörvény hatálybalépése óta 12 alkalommal sértette meg a médiaigazgatási jogszabályokat, a kisebb korhatár-besorolási szabálysértések mellett az igazán nagy visszhangot az kapta, amikor az ELTE gólyatáborában elkövetett nemi erőszakon viccelődtek a műsorvezetők.