A korrektor jelszavával hamisíthatták meg az Orbán-interjút
További Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Lezárult a Fejér Megyei Hírlapban megjelent és meghamisított Orbán-interjú ügyében indított belső vizsgálat – ezt a kiadó, a Pannon Lapok Társasága (PLT) közölte szerdán. Orbán interjúja december 24-én jelent meg a Fejér Megyei Hírlapban, de mint kiderült, valaki belenyúlt a szövegbe, és olyanokat adott a kormányfő szájába, amit ő nem is mondott.
A kiadó rögtön elnézést kért, majd belső vizsgálatot indított. Ennek a vége az lett, hogy embereket rúgtak ki a Fejér Megyei Laptól, valamint a veszprémi Naplótól, noha információnk szerint nem derült ki, hogy pontosan ki vagy kik követték el a hamisítást. Olyannyira nem, hogy a kiadó menedzsmentje „az ügy teljes kivizsgálása érdekében” ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a rendőrségen.
Külső tartalom, teljes kontroll
Úgy tudjuk, hogy a PLT összesen öt embert rúgott ki. Felmondtak Németh F. Bernadettnek, a veszprémi Napló főszerkesztőjének, Zajácz D. Zoltánnak, a Fejér Megyei Hírlap digitális főszerkesztőjének, Hajnal Csillának, a lap felelős szerkesztőjének és Klecska Ernő lapszerkesztőnek. Földesi Gábort, a veszprémi Napló digitális menedzserét is kirúgták. Az indoklás szerint a lap hitelének rontása és hanyagság miatt kell menniük.
Bár a meghamisított interjú a Fejér Megyei Hírlapban jelent meg, az valójában egy „külső tartalom” volt, ami Veszprémben készült. Bevett gyakorlat volt ugyanis a lapcsaládnál, hogy bizonyos tartalmak Veszprémben készülnek el, és onnan veszik át őket más megyei lapok. Ez korábban leginkább kereskedelmi jellegű tartalomra vonatkozott, ám miután a Fidesz-közeli Mediaworks megvetette a lábát, új direktíva lépett életbe: a médiaworksös tartalmakat teljes kontroll mellett Veszprémben készítették, a megyei lapok szerkesztői ebbe már bele sem nyúlhattak. Ez vonatkozott az Orbán-interjúra is, akárcsak egy korábban, Kövér Lászlóval készült nagyinterjúra. Az Orbán-interjút egy megbízható káder, Szakács Árpád készítette. Az interjút Veszprémben korrektúrázták, ott is tördelték.
Mindehhez tudni kell, hogy az online szerkesztőségi rendszerhez bárki, bárhol hozzáférhet, akinek ha jogosultsága van, függetlenül attól, hogy épp hol tartózkodik. Úgy tudjuk, az Orbán-interjú meghamisítója a veszprémi szerkesztőség számítógépét használta, bár azt nem tudni, hogy fizikailag ott ült-e, vagy sem. Az viszont biztos, hogy egy olyan munkatárs számítógépét használta, aki az adott időszakban ugyan nem volt szabadságon, de dolga volt a városban. Az ismeretlen vagy ismeretlenek erről a számítógépről, de az éppen szabadságon lévő korrektor jelszavát használva léptek be abba a szerkesztőségi rendszerbe, ahol hozzáfértek az interjúhoz, amely ekkor már kész állapotban volt, és a nyomdai levilágításra várt.
A hamisító nemcsak látta az interjút, hanem módosítani is tudott rajta, de ami ennél is lényegesebb:
Miután ugyanis belenyúlt a szövegbe és módosította azt, mások már nem nézték át az anyagot. A fehérváriak végképp nem, hiszen tízéves gyakorlat volt, hogy a veszprémi központtól kapott anyaghoz nem nyúlnak, ráadásul egy hónapja éppen egy ügyvezető utasítás nyomatékosította, hogy a „mediaworksös anyagokkal” nincs és ne is legyen dolguk, az ellenőrzött központi tartalmakat (és ilyen volt az Orbán-interjú is) úgy vegyék át, ahogy kapják. Ennek azért van jelentősége, mert a Fejér Megyei Hírlaptól kirúgott munkatársak munkaügyi bírósághoz fognak fordulni, és erre az ügyvezetői utasításra fognak hivatkozni. Ők egyébként állítják: ártatlanok, semmi közük az egészhez.
A cég menedzsmentje kedden mindenesetre Veszprémbe hívta azt az öt munkatársat (köztük négyen a Fejér Megyei Hírlapnál dolgoztak), akiket később kirúgott. Délelőttől este tízig folytak a meghallgatások. A munkatársakat egy tízfős testület faggatta, voltak köztük ügyvédek, ügyvezetők, informatikai vezetők. Ki tehette ezt? Vállalják-e a hazugságvizsgálatot? – ilyen és ehhez hasonló kérdések is elhangzottak, legalábbis ezt állították lapunknak az érintettek. Végül megszületett a verdikt: minden meghallgatottat kirúgtak. A Fejér Megyei Hírlap munkatársai hiába érveltek azzal, hogy a Veszprémből kapott, „központilag ellenőrzött tartalomhoz“ munkáltatói utasítás alapján nem is nyúlhattak volna hozzá (azaz ellenőrizniük sem kellett azt), ez a cégvezetést nem hatotta meg.
A jó hírnév megsértése
És mivel nem lett meg az elkövető, maradt a gyanú. Abban az Indexnek név nélkül nyilatkozó kiadói dolgozók egyetértenek, hogy olyan valaki hamisíthatta meg az interjút, aki a szerkesztőségi rendszert alaposan ismerte. Ez viszont lehetett akár egy korábban kirúgott vezető is, a kiadótól ugyanis – mielőtt az a Mediaworkshöz került – rúgtak ki embereket. Köztük olyanokat, akik értettek a szerkesztőségi rendszerhez, és ismerték a folyamatokat. Az viszont borítékolható, hogy a most kirúgott dolgozók nem érik be munkaügyi perrel, hiszen ha a kiadó rájuk süti, hogy közvetlen vagy közvetett módon, de érintettek a hamisításban (márpedig a kirúgásukkal ezt kommunikálják a nyilvánosság felé), akkor valószínűleg jó hírnév megsértése miatt is beperlik egykori munkáltatójukat.