Tekla
9 °C
20 °C

Mit tanulhatnak a Trónok harca mészárlásaiból a politikusok?

75khaWMJiJCwrQjtc5oPqD
2017.09.06. 20:31

A Trónok harca hét házát ma már jobban ismeri minden magyar, mint a Hét vezért”

– állapítja meg Dr. Tóth Csaba politológus az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának egyik nagy előadójában a jelenlévő egy-kétszáz elsős joghallgató mély helyeslésétől kísérve. Ráadásul még tanítani is könnyebb úgy, ha van kézzel foghatóbb példa a történelminél mondjuk arra, hogyan foglalták vissza Csák Mátétól a várakat az Anjouk: mondjuk úgy, ahogy a Starkok foglalták vissza Derest a Boltonoktól. Úgyhogy nem túl meglepő, mekkora érdeklődés fogadta az ELTE ÁJK gólyatábora helyett szervezett Orientációs Napokon azt az eseményt, amelyen egy közigazgatási jogász, egy jogtörténész és egy politológus beszélgetett a Trónok harcáról. (A Facebookon majdnem háromezren jelezték, hogy jönnének, úgyhogy végül csak a gólyákat engedték be.)

De hogy jön ide a gólyatábori erőszak?

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán idén harmadszor rendezték meg az Orientációs Napokat, mivel épp három éve törölték el ezen a karon a gólyatáborokat, felismerve, hogy az ott történt és részben az Index cikkei nyomán is napvilágra került szexuális zaklatások, erőszakos esetek voltaképpen a rendszerbe kódolt veszélyek. Így azóta a gólyák három napig az egyetemen vesznek részt programokban, amelyeknek ugyan este része a – kicsit kontrolláltabb – buli is, de fő fókusza mégis épp az ellenkezője a gólyatáborokénak.

Az egyetem fiatal oktatói azt szeretnék már rögtön az első napokon megértetni a gólyákkal, hogy mekkora felelősségük is lesz a leendő jogászoknak a társadalom működésében, így a legfontosabb huszonegyedik századi társadalmi problémák – menekültek, szexuális- és genderkérdések, cigányság, online világ – kerülnek a laza körülmények közt megtartott előadások fókuszába. Ezen kívül vannak csapatépítő, ismerkedő és a gólyák félelmeit, kétségeit monitorozó események is, meg a HÖK-ösök által szervezett, de témáikban és főleg szexuális tartalmukban már erősen ellenőrzött játékok is. Na meg olyan előadások is, amelyek megmutatják, milyen tágan értelmezhetőek az itt tanított tudományok; ezek között kapott helyett ez a School is coming című, a Trónok harca jogi és politológiai elemzéséről szóló előadás is.

De remélhetőleg nem jött el senki, aki nem fújja kívülről az eddigi hét évadot, mert több spoiler hangzott el másfél óra alatt, mint ahányan elhullanak egy átlagos Trónok harca-epizódban, szóval nem kis számról beszélünk. Rögtön előjött például Lord Baelish, a Kisujj bukása is, ami Tóth Csaba szerint nem egyéb, mint a sorozat pozitív üzenete a mai társadalmi-politikai rendszerekben élő embereknek. Kisujj ugyanis az a történelemben is gyakran előforduló, „protokapitalista” figura, akinek nincs nemesi címe vagy birtoka, amire építeni tudna, nem kap állami megrendeléseket, hanem a saját munkája és gazdasági sikerei révén emelkedik fel, és mint ilyen, legjobban a zavarosban tud halászni, azaz a történelem anarchikus szakaszaiban, politikai manipulációval és taktikázással, hiszen úgyis ilyenkor, vezetőváltáskor strukturálódik át a hatalom. Ezt megfogalmazza a karakter is a negyedik évadban: mint mondja, szerinte

A káosz egy létra”,

amin felfelé lehet jutni, ha jól használja az ember. A hetedik évad végén pedig két politikai sikerkovácsolási mód kerül egymással szembe: a taktikázásé és a Jon Snow és Sansa Stark által képviselt, már a képviseleti demokráciára és az őszinte, lelkesítő szózatokra épülő hatalommegtartásé. És a Baelish torkából kifreccsenő vér azt üzeni: politikai manipulációval lehet ugyan előrejutni, de nem győzheti le a karizmatikus, társadalmi legitimációval is bíró vezetők erejét.

Mert azt észre kell venni, mondja Hoffman István közigazgatási jogász, hogy Északon kialakult a képviseleti demokrácia, olyannyira, hogy már a hatalmi ágak szétválasztása is megkezdődött. Jon Snow-t ugyanis nem vérségi, születési alapon nevezik az Észak királyának, mint korábban Robb Starkot, hanem a helyi nemesek választották meg őt. Márpedig egy választott uralkodónak szükségszerűen tekintettel kell lennie az őt megválasztók érdekeire, így együtt, tanácskozások révén – azaz egy képviseleti szervvel együttműködve – hozzák meg a törvényeket. Ezzel pedig különválik a végrehajtó és a törvényhozó hatalom, és létrejön egy északi parlament. Ráadásul még azt is lehet mondani, hogy ez olyan, mint egy tipikus, skandináv jóléti állam, hiszen még a migráns vadakat is beengedik az országukba. Igaz, a bíróság még nem vált külön a másik két hatalmi ágtól, de azért Kisujjat is ez előtt a tanács előtt végezték ki – bár egy olyan eljárás végén, ami Tóth Csaba szerint túlzottan is emlékeztet a szovjet koncepciós perekre, hiszen a vád fő tanúja a Háromszemű Holló volt, aki egy látomásban látta, Baelish hogyan szorít tőrt valaki nyakához, ami azért így első hallásra tényleg elég ürgebőrbe varrt békaember-szintű érv.

És ha már spoilerek: a sorozat eddigi legutolsó percében kiderült az is, valójában miért kellett Jon Snow-nak az Éjjeli Őrségbe mennie. Hiszen Ned Stark tudta, hogy a fiú valódi neve – származása szerint – Aegon Targaryen, így a Falhoz küldéssel a Targaryen-restaurációt akarta megakadályozni. Hiszen a sorozatban élő, legidősebb Targaryen – Jon Snow – jogos igényt fogalmazhat meg a felmenőjétől puccsal elvett trón iránt, ami mellesleg elég nagy fejtörést fog okozni a záróévadban mind Daenerys Targaryennek, mind pedig a sorozat feminista kritikusainak.

Pláne, hogy Dr. Kisteleki Károly jogtörténész szerint a sorozat minden jelenlegi trónkövetelőjének igénye jogos és egyenrangú: a középkori utódlási rendet véve alapul egyiküké sem esik nagyobb súllyal latba a másikénál. Robert Baratheon utódai az úgynevezett apasági vélelem miatt formálhatnak jogot a trónra, hiszen azt csak a nézők és olvasók tudják egyértelműen, hogy valójában nem a volt király az apjuk, hanem a vérnősző Jamie Lannister. Az oldalági Baratheonok, amíg éltek, a szeniorátus – a legidősebb élő rokon öröklése – elve alapján követelhették a Vastrónt, a középkorban pedig ez pont ugyanolyan erős igény volt, mint a leszármazási, és általában az döntötte el, melyik elv érvényesüljön, hogy melyiknek volt épp nagyobb a legitimációja, meg persze a hadereje. (Érdekesség, hogy az abszolút primogenitúra is megjelenik a sorozatban Dorne példáján keresztül: e szerint az elv szerint mindenképp az elsőszülött örökli a trónt, akár férfiról, akár nőről van szó.)

Haderő alapján meg persze Daenerys áll nyerésre. A sárkányok Kisteleki szerint két dolgot szimbolizálnak: egyrészt a tömegpusztító fegyvert, amellyel, akár Észak-Korea, bárkit zsarolni lehet, másrészt a légierőt, amelynek nagysága és ereje minden háborúban nagyon fontos, lásd a német légierő 1940-es, demonstratív felvonulását a brit seregek ellen. A történelem ugyanakkor Daenerys lerohanásmentes stratégiáját igazolja, mert bár hiába erős egy ország légiereje, azzal önmagában még senki nem tudta tartósan megtartani az így megszerzett területeket, például az Egyesült Államok sem, legyen szó akármelyik tengerentúli bevetéséről – magyarázza a jogtörténész.

Viszont új évad ide vagy oda,

a Trónok harcáról nem nagyon lehet úgy beszélni, hogy ne kerüljön szóba a vörös nász,

ahogy egy súlyosan traumatizált ember minden mondata mögött is ott a sötét emlék. Igaz, Kisteleki nem épp az érzelmi oldaláról közelíti meg a kérdést (bár azon azért mulat egy sort, milyen volt szemből néznie azt a sok száz szemet, amelyik a kedvesen újra levetített jelenetet követte). Mint mondja, az eseményekben két jogintézmény érintett. Először is Robb Stark szegte meg a Freyekkel kötött, szabályos házassági szerződést azzal, hogy a Starkok a Freyek szívességéért cserébe tett vállalása ellenére nem a családból választott feleséget, így tehát a Freyek haragja jogos volt, ugyanakkor ezt a helyzetet elvileg egy új, ráadásul szigorúbb szerződéssel és egy nyilvános bocsánatkéréssel helyrehozták.

Sokkal súlyosabb ügy viszont a történelem egyik legősibb törvényének, a vendégjognak a megsértése. Ha ugyanis valaki a házába fogad egy vendéget, enni és inni adni neki, e szerint onnantól az ő védelmében áll, a sértetlenségét a házigazdának kell szavatolnia, ennek megszegése pedig az egyik legsúlyosabb bűn.

Ennek ellenére Geroge R. R. Martin valós történelmi eseményeket (meg a Macbethet) használta alapul: 1440-ben, Skóciában, Edinburgh várában fejezték le az uralkodóval ellenséges, de a várba invitált és ott megvendégelt klán két vezetőjét, miután a lakomán egy adott zene jelére (ez a sorozatban a Castamere-i eső volt) behoztak egy, a halált jelképező fekete disznófejet. Valamivel később pedig szintén Skóciában akarta megleckéztetni a más vallásúakat az uralkodó: az egyik klánt kérte a sereg megvendégelésére, majd három nap lakoma után, a negyedik napon végül a sereg minden vendéglátót lemészárolt. De a legfontosabb történelmi példa a rózsák háborúja volt Martin számára, egyáltalán nem véletlen az sem, hogy annyira hasonlít a sorozatban és a valóságban egymást kiirtó két család neve: a Lannistereké a Lancasterekére, a Starkoké a Yorkokéra.

A vörös nász ugyanakkor jó példa az unortodox politika működésére, mondja Hoffman István, hiszen a győztesek mindig is újraírták a szabályokat, azt viszont mindig mérlegelniük kell, hogy milyenek lesznek a rövidtávon sikeres, paradigmaváltó intézkedések. Ha például a Lannisterek bebizonyítják, hogy el lehet érni politikai sikert azzal, ha egy esküvőn megölik az ellenfelüket, abból valaki könnyen arra a következtetésre juthat, hogy az ilyesmi tényleg jó ötlet, és aztán mondjuk megöli egy esküvőn a Lannisterek őrült szemefényét, Joffreyt, ami az ilyen magatartás kvázi legitimálása nélkül talán eszébe se jutott volna.

Elméletben pedig a jogbiztonság védelme az, ami miatt a leginkább problémás egy vörös nászhoz hasonló intézkedés, mondja Tóth Csaba. Hiába mondta azt Tywin Lannister Tyrionnak, hogy praktikusan nézve jobb volt így, hiszen a lemészárolt Starkok, ha csatára került volna a sor, ugyanúgy meghaltak volna, de akkor már tízezer másik katonával együtt, ha így viszont egy, a vendégjoghoz hasonló ősi intézménybe vetett bizalom sérült. „Kevés biztonság volt a középkorban, de ez pont közéjük tartozott” – teszi hozzá Tóth. És bár igaz, hogy a politikai játszmákat az nyeri, aki sikeresen át tudja írni a szabályokat, a pillanatnyi sikerért cserébe felrúgott társadalmi alapvetés súlyát és a várható hatást muszáj mérlegelni.

Na nem mintha bármiféle áthallásról lenne szó a mai Magyarország és a Trónok harca világa között. Isten ments: abban mindhárom előadó egyetért, hogy ilyesmit senki nem szeretne sugallni. Az a rossz, aki rosszra gondol.

Ne maradjon le semmiről!