Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMClass FM-ügy: a bíróság mindenben az NMHH-nak adott igazat
Ahogy februárban megírtuk, a Médiatanács formai hibára hivatkozva kizárta a már kizárólag weben fogható Class FM-et működtető Advenio Zrt.-t az országos kereskedelmi rádiós pályázatból. Az Advenio ezért márciusban felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, de a bíróság minden tekintetben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának adott igazat - írja az MTI.
Az Advenio azt kifogásolta, hogy alaki hibák miatt megtagadták az országos kereskedelmi rádiós médiaszolgáltatási pályázaton a pályázati nyilvántartásba vételüket, a másik pályázót – a Hold Rádiós és Televíziós Reklám Kft.-t – viszont pályázati nyilvántartásba vették.
Az NMHH most közölte: a bíróság megerősítette az alaki érvényesség miatti kifogást. A másik pályázó nyilvántartásba vételével kapcsolatos bírósági végzés pedig kimondta, hogy a pályázati nyilvántartásba vétel külön nem támadható, mert az egy olyan eljárási aktus, amely a majdani pályázati döntés meghozatalát előzi meg, azt szolgálja. A törvényi szabályozás pedig egyértelműen rendelkezik arról, hogy mely döntésekkel szemben van helye jogorvoslatnak, és a pályázati nyilvántartásba vétel nem tartozik ezek közé – írják.
A Hold Reklám Kft. tulajdonosa és ügyvezetője az a Bakai Mátyás, aki tavaly októberig a Radio Plus Kft. társügyvezetője volt Andy Vajna kormánybiztos mellett. A Radio Plus Kft. működteti a ma már több mint 30 városban fogható, hálózatban működő Rádió 1-et. A Hold Reklám Kft. helyi rádiói hálózatba kapcsolódva működnek a Rádió 1-el, azaz a Rádió 1 műsorait sugározzák. Ráadásul egy korábbi cikk szerint a Hold Reklám Kft. a korábban Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester többségi tulajdonába került MKB Banktól vett fel hitelt.
Ne maradjon le semmiről!