Soros György hálózata és megbízható magyarországi ügynökei rendkívül aktívan sertepertélnek a Tudományos Akadémia háza táján
– közli nagyívű elemzésében a Soros-ellenes kampányra specializálódott, egyébként mérsékelten ismert blog, a Tűzfalcsoport, mely a Bayer Zsolt kirohanásainak is helyt adó Blogstar oldalán üzemel. A név nélküli cikk a kormány MTA elleni támadásának apropóján jelöli ki a belső ellenséget. Míg a jobboldali sajtó egy része korábban leginkább a kettős állampolgársága miatt támadta Lovász László MTA-elnököt, majd önkényesen szemezgetve a számukra ellenszenves kutatási témák között listázták azokat a kutatókat, akik mondjuk gender vagy családügyi témákról írtak valaha valamit, most az MTA Jogtudományi Intézetére került sor.
Célkeresztbe azt a Jakab Andrást állították, akiről a jelek szerint nem sikerült beszerezni azt az információt, hogy valójában már majdnem egy éve, 2017 szeptembere óta nem ő az intézet vezetője, és más minőségben sem dolgozik már az MTA-ban.
Ez nem zavarta a név nélküli szerzőket abban, hogy megállapítsák: „A Tudományos Akadémia Jogtudósai követik az igazgatójukat”. Hiszen:
Ami az MTA jogtudományi Intézet munkáját illeti, gyakorlatilag sikerült saját magukat ellenzéki szerepbe kormányozniuk. A Jogtudományi Intézet blogján számos kormánykritikus írás jelent meg az elmúlt időszakban.
Az MTA intézetének bűne, hogy a blogján munkatársai kifejthették magánvéleményüket például a civil törvényről vagy az antimigrációs törvényekről és az idegenrendészeti őrizetről, olyan sorosista mocsokságokat megengedve maguknak, mint hogy a „tervezet egyértelműen ellentétes az EJEB esetjogával és a vele összhangban lévő uniós irányelvekkel”.
A magyar jogtudomány legnagyobb projektje
Érdekes egybeesés, hogy a médiatámadás napján egy szakmai interjú is megjelent Jakab Andrással és munkatársával, Fekete Balázzsal abból az alkalomból, hogy elindult az IOTEN, az az internetes jogtudományi enciklopédia, mely szerintük a magyar jogtudomány valaha volt legnagyobb projektje. Ha a politikai démonűzésnél valószerűbb teljesítményre kíváncsi, erre kattintson.
A névtelen szerzők szemében ugyancsak felháborító, hogy Jakab András egy Indexen megjelent írásában azt írta, hogy nem működik jól a magyar jogrend, továbbá bírálta az OBH-t és Handó Tündét, egy ezer oldalas tanulmánykötetben pedig olyan kijelentésekre ragadtatta magát, mint hogy:
- normaalkotást többnyire a politikai akaratátvitel instrumentumaként használó Orbán-rendszer törvényei, más jogszabályai rendszeresen egyénre, vállalatra és intézményre szólóan próbálják megvalósítani a központi akaratot.
- a hatályos szabályozás nem nyújt biztosítékot az ügyészség pártatlan és független működésére. A legfőbb ügyész megválasztásának szabályai nem garantálják, hogy az ügyészség külső befolyástól mentesen működjön.
- Magyarországon a fékek es ellensúlyok rendszerének szétzilálása következtében a kormányt kontrollálni hivatott állami szereplők nem vagy elégtelenül látják el a feladataikat.
Arra, hogy ez nem kevesebb, mint egy Soros-ügynökökből álló hálózat, az írás szerint elegendő bizonyíték, hogy a kifogásolt kötetbe mások mellett írt például Ligeti Miklós (Transparency International) Körtvélyesi Zsolt (2011-2012 CEU) és Hack Péter (egykori SZDSZ) is. Igaz, azt nem teszik hozzá, hogy a sok szerző között ott van például Sulyok Tamás, az AB elnöke, vagy Németh Gabriella (a lex Patyival frissen új helyzetbe hozott Patyi András felesége) is.
Mindez legfeljebb attól érdekes, hogy a névvel nem vállalt posztot korábbi anonim dehonesztáló cikkekhez hasonlóan ezúttal is gyorsan szemlézte a kormány kvázi hivatalos napilapja, a Magyar Idők („A magyar tudományos akadémia és a politikai elfogultság – a jogtudományi intézet titkai” címen), valamint az Origo („a kettős mérce nem ritka módszer Soroséknál, ezúttal is lehullott a lepel róluk. Itt vannak a függetlenséget kiáltó Jogtudományi Intézet titkai!”).
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!