Enikő, Melitta
9 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

A Trónok harca alkotói szerint igazából vicces volt otthagyni a kávés poharat

2019.09.01. 21:03 Módosítva: 2019.09.01. 22:15
Előbb viccből azt mondták, szándékosan hagyták benne a jelenetben azt az ottfelejtett kávés poharat, aztán azt, tulajdonképpen tök vicces volt az egész.

Elég komoly késéssel, de végre megszólaltak a Trónok harca című, nemrég véget ért sorozat alkotói az utolsó évad egyik elég nevetséges botrányával kapcsolatban: rengetegen nem értették, hogy lehetett minden idők egyik legnézettebb és legdrágább sorozatában olyan béna bakit véteni, mint hogy egy jelenetben teljesen jól láthatóan a díszletben maradjon valamelyik kávézó műanyag fedeles papírpohara. Ahogy arról annak idején írtunk is, vélhetően azért is keltett ekkora hullámokat az ügy, mert a rajongók amúgy is ki voltak akadva azon, mennyivel gyengébb volt az utolsó évad a korábbiakhoz képest: addigra ugyanis az alaptörténetet író George R. R. Martinnak már semmi köze nem volt a sztorihoz, mivel elég nagy lemaradásba került a könyvek megírásával, így az utolsó évadot teljes egészben a két showrunner, D. B. Weiss és David Benioff írták. Sokak szerint iszonyú rosszul.

trónok pohát

Weiss és Benioff viszont még mindig nem igazán találták meg azt a hangot, amivel az ügyről lehetne beszélgetni, legalábbis valószínűleg elég kevés csalódott Trónok harca-rajongó kacagna velük együtt azon a viccen, amit a japán Star Channelnek adott interjújukban mondtak. Szerintük ez a pohár volt az ő „perzsa szőnyeg-pillanatuk”:

A perzsa szőnyegeknél tradíció, hogy szándékosan elhelyeznek benne egy kis hibát a készítés közben, mert kizárólag Isten képes tökéleteset alkotni

– mondta Benioff, amihez Weiss hozzátette:

Ezért tettem oda azt a poharat. Ez a tökéletlenségünk tudatos, előre megbeszélt kinyilvánítása volt.

Az interjúban később aztán „komolyabban” is beszéltek a dologról. Benioff azt mondta, nagyon kínos, hogy a kávés pohár a vágás után is a sorozatban maradt.

Annyira Daenerysre és Jon Snow-ra koncentráltunk, hogy észre se vettük a poharat a kép közepén. Először nem akartam elhinni, aztán jött a szégyenkezés, hiszen hogy is nem vettük észre? Aztán később igazából viccessé vált a dolog. Mert ez csak egy hiba, és most már egyszerűen csak viccesnek tartjuk.

A poharat végül az első adás után az HBO digitálisan törölte a részből, így utólag már a pohártalan verzió érhető el a csatorna felületein, emlékeztet a japán interjúról beszámoló NME.

A sorozat záróévadának hibáit és erősségeit (ha voltak ilyenek) egy podcastben is kibeszéltük

Ne maradjon le semmiről!