Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMEz egyelőre nem lesz a következő Harry Potter
További Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Mit kapunk, ha kombináljuk a Harry Pottert és Dr. Dolittle beszélő állatait? Az úr sötét anyagai című BBC-sorozatot, ami az azonos című regénytrilógia alapján készült. Phillip Pullman regénye alapvetően egy coming of age történet sok párhuzamos világ bevonásával, fantasyval és erős kritikával a vallás felé.
A regénysorozat akkora siker lett, hogy rádiójáték, színdarab és egy 2007-es nagyjátékfilm, Az arany iránytű is készült belőle, de a BBC az HBO-val koprodukcióban (itthon az HBO Go-n látható a műsor) most a sorozatos feldolgozással is megpróbálkozik. Az eddig kikerült részek alapján azonban nehéz megmondani, hogy Az úr sötét anyagai a következő Harry Potter vagy Narnia lesz, vagy csak egy újabb nagyon drága próbálkozás arra, hogy egyszerre húzzák be egy produkció miatt a gyerekeket és a felnőtteket.
A lelkem egy görény
A könyv ismerete nélkül kicsit nehéz elmagyarázni a sorozat világát, de azért megpróbáljuk. A sorozat egy olyan közepesen modern Nagy-Britanniában játszódik, ahol létezik például az oxfordi egyetem, az emberek léghajókkal közlekednek és mindenkinek van egy saját háziállata. De ezek nem szimpla háziállatok, hanem daemonok, az ember lelkének testtel, öntudattal és személyiséggel rendelkező kivetülései. Tehát például a fejlődésben lévő gyerekeknek még csak egy pici vadászgörény a lelki állatuk, addig az egyik főhősnek egy tigris vagy éppen egy majom. A lelki állat beszélgetni is tud a gazdájával, de nem lehet tőle túl messze, mert azt egyikük sem szereti. És ha megölik a lelki állatod, akkor te is meghalsz.
Ebben a világban él Lyra, akit az a Dafne Keen alakít, aki egészen zseniális volt a Loganben, de itt mintha teljesen elfelejtette volna, hogyan kell játszani. Lyra árva, az oxfordi egyetem (ebben a világban Jordan College) nevelte fel, egyedüli rokona a kissé magának való Lord Asriel, aki valamiféle vagány, szabályokat áthágó, renegát kutató/tudós lehet. Őt James McAvoy alakítja egészen zseniálisan, bár az eddigi részek alapján nem szerepelt túl sokat. Asriel olyan felfedezést tesz ebben a világban, ami teljesen átír mindent, és itt alakul ki a konfliktus a világiak és nem világiak között, vagyis hogy meg lehet-e tudományosan kérdőjelezni olyasmit, ami a vallásban kőbe van vésve.
A sorozat Lyra kalandjain keresztül igyekszik bemutatni az egész világot a feje tetejére állító történést úgy, hogy közben annyi részletet öntenek a nyakunkba, hogy nem győzzük kérdésekkel. Mitől függ egy lelki állat formája? Miért csak kicsi vagy közepes méretű lelki állatok vannak? Van, akinek mondjuk elefánt a lelki állata? Ő hogy jár porcelánboltba, ha az állat nem lehet túl messze tőle? Lehet valakinek vízi élőlény a lelki állata? Ha igen, őt mindig vinni kell magunkkal egy akváriumban? Mi az a por, amitől úgy be van zsongva mindenki? Mitől függ, hogy egy lelki állatnak női vagy férfi hangja van? Miért nem lehet túl messze az embertől a lelki állata? Miért vannak léghajók, ha például áram még nincs? Miért ilyen szívtelen rohadék James McAvoy karaktere?
Hogy mi? Hogy ki? Hogy hol?
És mindez csak az első két rész után merült fel bennem, konkrétan kapkodom a fejem, hogy egyáltalán fel tudjam dolgozni azt a rengeteg infót, ami a szereplőket körülveszi. Vannak különböző társadalmi rétegek vagy mikroközösségek, mint például a gyptianek, akik erősen hasonlítanak a vándorcigányokra, csak gipsy helyett gyptiannek nevezték el őket, ki tudja, miért. Természetesen nekik is megvan a saját bajuk a sorozatban, így nemcsak Lyra kálváriája, a lelki állatok misztikuma, a világ kérdései, Lord Asriel felfedezése és a Jordan College működése vet fel kérdéseket, hanem még mindenféle random emberek kisebb-nagyobb bajaival is foglalkoznunk kell.
Ez pedig ilyen mennyiségben egyszerűen túl sok.
A díszletek és jelmezek első osztályúak, a szereposztással sincsenek komolyabb problémák, és valóban elég grandiózus vállalkozásnak tűnik ez az első évad. Egy ennyire „állatcentrikus” produkció esetén óriási feladat, hogyan is nézzenek ki ezek az állatok, mennyit költöttek CGI-ra, és ha valahol spóroltak, az biztos nem ez volt. A kis vadászgörényektől a macskákon át az utolsó lelki állatig, minden baromi jól néz ki, egyáltalán nem esnek le annyira a képernyőről, mint mondjuk a tigris a Walking Deadből. Persze ez nem véletlen, a BBC soha semmire nem költött még annyi pénzt, mint erre a produkcióra.
A baj csak az, hogy akkorát akar mondani a sorozat rögtön a legelején, hogy nehéz kötődni a történésekhez. A magányos főhős kálváriáját még értjük, de minden más után csak hümmögünk, hogy oké, azt hiszem, értem,
de miért is fontos most ez?
Viszont Dafne Keen egyelőre annyira rossz, hogy minden pillanat kisebb boldogsággal ér fel, amikor nem őt látjuk a képernyőn. A másik bajom, hogy hiába van egy komorabb, sötétebb hangulata a sorozatnak, egész egyszerűen nem tudok komolyan venni bizonyos jeleneteket a sok kis állat miatt. Lesz egy rész, ahol egy rakás komor arcú, kemény csávó elindul rendet tenni, és ahogy a filmekben lenni szokott, ezt nagyon menőn próbálják tálalni, de tőlem Dwayne Johnson ki is haraphat a helyéről egy ajtót Jason Stathammel a hátán, akkor is csak röhögni fogok, ha közben egy vadászgörény és egy tacskó lohol hűségesen mögöttük.
Az eredeti regények leginkább a fiatal felnőttek körében voltak népszerűek a '90-es években, viszont nem vagyok abban biztos, hogy a BBC-nél konkrétan meghatározták, hogy milyen célcsoportra kívánnak lőni. Egyértelműen van egy YA (young adult) hangulata a sorozatnak, ami abból a szempontból érthető, hogy ez a 2010-es évek egyik legkedveltebb műfaja, ami ráadásul a konyhára is hoz rendesen a gyártóknak. Viszont közben ennél sokkal komolyabb kérdéseket és témákat feszeget, és jóval komorabb irányba halad, mint gondoltam volna az elején. Mégis valahogy két szék között a pad alá huppan az egész, mert cuki, beszélő állatok egy gyerek főhőssel valahogy nem igazán áll össze egy olyan világban, ahol ilyen komoly szerepet szánnak a nagyhatalmi politikának.
Egy dolog biztos csak, hogy egyelőre kizárólag azért tervezem tovább nézni Az úr sötét anyagait, hogy egyáltalán választ kapjak a legeslegelső kérdésemre:
Mi a francot nézek én tulajdonképpen?
Mert a potenciál ott van, és azt is el tudom képzelni, hogy a kissé gyerekes lelki állatos koncepció később kiforrja magát, pláne, ha többet mutatják James McAvoy karakterét, mert egyelőre ő az egyetlen, aki színészként el tudja adni ezt a sorozatot. Nyilván az embereknek szüksége van olyan komplex, izgalmas világokra, mint a Harry Potter, A gyűrűk ura vagy a Trónok harca, de egyik sem úgy kezdődött, hogy rögtön az elején ránk öntöttek egy vödör információt egy fiktív világról, hanem engedték, hogy szép lassan megismerjük. Itt valahogy rögtön arcul csap egy csomó újdonság, amit aztán a sorozat bántóan megválaszolatlanul hagy ahhoz képest, hogy nem csak egy-két fontosabb dolog kérdéses, amire valóban ráérnek megadni a választ, hanem úgy általában minden jelenetnek van egy olyan része, ami mellett érthetetlenül megy el a sorozat egy szó nélkül. Még egy pár részig ez belefér, de ha ennyire nem tudja a sorozat elmagyarázni a komplex világát, akkor tőlem James McAvoy lovagolhat egy zebrán is, akkor sem fog érdekelni már.