Ki lép Katniss Everdeen helyébe?

2015.11.23. 19:11

Az Éhezők viadala a negyedik résszel elköszön, és ugyan voltak olyan pletykák, hogy esetleg egy spinoff vagy egy előzménysorozat erejéig még folytatnák a történetet, (majd a remake-kel 2025-ben), de ebből nem lett semmi, meg lehet nyugodni, a poszáta dala egy ideig nem hallatszik majd a moziban. A posztapokaliptikus tinidisztópia viszont továbbra is nagyon keresett műfaj Hollywoodban, így érdemes megnézni, mi vár ránk a következő években ezen a területen.

Hollywood mostanában nem szeret kockáztatni, ez nyilvánvaló. Ha van egy olyan franchise vagy zsáner a kezükben, amivel töménytelen mennyiségű pénzt lehet keresni, akkor fognak is, addig, míg a nézők egy újabb Csillagok háborúja-, Marvel-, vagy világmegmentő tinihősnő-fim hallatán nem kapnak sikítófrászt, és nem rohannak haza Netflix-sorozatokat nézni. Mivel erre 2020 előtt tuti nem fog sor kerülni, sőt, ahogy a Disneyt ismerem, én nem fogok tudni úgy meghalni, hogy megismerjem a teljes Star Wars-sagát, nagy biztonsággal jelenthetjük ki, hogy ami most meghatározó, az jövőre és 2017-ben is az lesz.

Miért is ne lenne, az Éhezők viadala-filmek egyike sem termelt rosszul, eddig összesen 2,3 milliárd dollárt hoztak a konyhára, és a vadhajtások közül az Útvesztő (The Maze Runner), aminek második része még mindig látható a mozikban, vagy a Kívülálló-sorozat (nemzetközi nevén: Divergent), aminek harmadik darabja tavasszal érkezik majd, szintén megbízhatóan termelte a dollármilliókat. Jó, nem mind arany, ugye, Az emlékek őre hatalmas bukás volt, pedig az alapjául szolgáló regény minden tinidisztópia alapvetésének számít, ebből nőtt ki Az éhezők viadala is, és ezt az írója sem tagadja egy percig sem.

Ezek a filmek mind a posztapokaliptikus tinidráma kategóriába tartoznak, ami meg egy nagyobb filmes és irodalmi zsáner, a Young Adult fiction része. Ehhez tartoznak a Harry Potter-filmek, a Lenyűgöző teremtmények, A végzet ereklyéi: Csontváros, A Spiderwick krónikák, a Végjáték (Ender's Game) és az Alkonyat is. Közös bennük, hogy irodalmi alapokra építkeznek, és fiatalok a főszereplőik, a témák és motívumok pedig, csomagolják azt posztapokaliptikus vagy fantasy környezetbe, szóljon szuperképességekkel bíró csajokról vagy varázslótanoncokról, mindegyik a fiatalabb generációt érdeklő, a beilleszkedési probléma–szerelemi bánat–minek vagyok én a Földön szentháromságra vannak felfűzve.

És ha azt hinnénk, hogy ez valami új, úri passzió, hát tévedünk, a Goodreads.com nevű, könyvbarátoknak szánt közösségi oldalon 16 466 alkotás szerepel a tiniirodalom-listán, és a műfajban már a 19. században is születtek regények. Most persze naponta kerülnek elő az újabbnál újabb történetek, amikben egy 18 éves hősnő megmenti a világot, és közben szerelmes lesz egy barna és egy szőke hajú, kockahassal és tökéletes mosollyal bíró fasziba. És amelyik könyv elmegy kismillió példányban, abból filmet forgatnak, mert az ilyesmit nem lehet megúszni, a nagy számok törvénye alapján meg ha eleget tolunk a mozikba, az egyikből hamarosan siker lesz.

A trónkövetelők között van egészen ígéretes is, de alapjában véve a történetek olyannyira egy kaptafára készülnek, hogy ember legyen a talpán, aki meg tudja különböztetni őket egymástól. Esküszöm, hogy az alábbi leírások nem egy szöveggenerátorral készültek.

The 5th Wave – Az 5. hullám (Bemutató: 2016. január)

Chloë Moretz főszereplésével forgatták Rick Yancey regénysorozatának első részéből. A könyvről a kritikusok azt mondták, hogy azt jelenti majd az idegen lényeknek, amit az Alkonyat a vámpíroknak, azaz jön a revival, és Hollywoodban mindenki alienes filmeket fog forgatni, de ennyire nem szaladnánk előre. A film főszereplője a 16 éves Cassie Sullivan (Moretz), aki egy olyan Földön igyekszik életben maradni (és megtalálni az öccsét), amit idegen lények támadtak öt hullámban:

  • első: sötétség, elveszik az áramot az emberektől,
  • második: természeti csapásokkal pusztítják el a városokat,
  • harmadik: halálos vírust engednek a légtérbe,
  • negyedik: lejönnek a Földre és megpróbálják elfoglalni a maradék emberek testét,
  • ötödik: a teljes emberi faj kiirtása.

Jól hangzik. A filmben persze lesz szerelem, és a felnőttek és mind megbízhatatlanok, sőt, nem lehet tudni, ki ember és ki nem, mert az idegenek paraziták, és belebújnak az ember bőrébe. A könyv egyébként tényleg nem rossz, a franchise—potenciál benne van, bár a januári bemutató lehet visszaüt, mert ha az emberek még nem csömörlöttek meg a Csillagok háborúja VII-től, akkor bukta lesz a vége, pedig van még két rész, amiből filmet lehet forgatni.

Darkest Minds (előkészítés alatt)

Alexandra Bracken 2012-ben jelentette meg trilógiájának (jó, hogy az, minden tinidisztópiának annak kell lennie) első részét, amiben egy járvány kinyírja az amerikai gyerekek és tinik nagy részét, akik meg túlélnek, szuperképességekre tesznek szert, így a társadalomra veszélyes elemként kénytelenek őrzött táborokban élni, és ezen a ponton kezd egy kicsit kényelmetlenné válni a sztori, ugye. Az első könyv egy 16 éves csajról szól, akinek telekinetikus képességei vannak, és meglóg a táborból, hogy hozzá hasonlókkal együtt megváltoztassa a világot. A filmet a FOX arra a Chad Hodge-ra bízta, aki a Wayward Pines című sci-fi-sorozatot forgatta, és elméletileg 2016-ban mutatták volna be, de egyelőre még szereposztása sincs.

Steelheart avagy Acélszív (előkészítés alatt)

A jövőben járunk, egy Föld mellett elhaladó üstökös egy maroknyi embernek különleges képességeket adott. Az Epicek (magyar fordításban Idolok)  viszont az ilyenkor szokásos világmegváltás helyett bűnözni kezdtek és két év alatt uralmuk alá hajtották az emberiséget. Hősünk, a 18 éves David Charleston Newchago lakója, Steelhart Epic (Acélszív Idol, jaj) alattvalója, és legnagyobb ellensége, mivel a félisten tíz évvel korábban kinyírta az apját. A verekedés során David észrevette hogy Steelheart szeme sebezhető, felnőttként az a célja, hogy ezt kihasználva elpusztítsa. Ebben egy ellenálló mozgalom segíti, aminek még magasztosabb a célja, a demokrácia visszaállítása és az Epicek kinyírása. Carter Blanchard, a Függetlenség napja 2 írója szállítja a forgatókönyvet. Természetesen ha siker lesz, van esély a folytatásra is, hiszen még két könyv van készen, melyek közül a második is megjelent már magyarul, Tűzlény címen.  

The Forest of Hands and Teeth (előkészítés alatt, várható bemutató: 2017)

Egy 2011-es trilógia első részéből készül, a főszereplője pedig az a Maisie Williams, akit a Trónok harca Arya Starkjaként ismert meg a világ. Ebben a filmben egy (nagy levegő) posztapokaliptikus disztópia főszereplője lesz, egy 16 éves csaj, aki egy, a külvilágtól fallal elzárt faluban él. Odabent egy egyént elnyomó társadalom, odakint zombik, nem egyszerű választás, de amikor a falon rés nyílik, főhősünk elindul, mert az ük-ük-ük nagyanyja még látta az óceánt, és ő is szeretné. A könyv meglehetős siker volt, a New York Times bestsellerlistájára is felkerült, így a folytatása elkerülhetetlen volt. A filmverzió két éve készül, állítólag már forgatókönyve is van, és hamarosan forgatják.

Legend (előkészítés alatt)

Marie Lu trilógiájának egyik főszereplője egy 15 éves csaj, June, akit a posztapokaliptikus disztópia elnyomó társadalmában tehetsége miatt a legmenőbb katonanőnek nevelik. A másik főhős egy 15 éves srác, Day, aki egy nyomornegyed lakója, egyben az ország legkeresettebb bűnözője. 2130-ban járunk, az Amerikai Köztársaságban, ami az USA romjain épült akkor, amikor egy természeti katasztrófa elpusztította a keleti partvidéket. A kaliforniai Köztársaság és az ország többi lakható részét jelentő Kolóniák állandó háborúban vannak egymással, így a Köztársaságban egy évente megrendezésre kerülő viadalon választják ki azt a katonát, aki majd sikerre viszi őket a harcban. Day a családjának lop el egy adag gyógyszert, menekülés közben valaki meghal, June személyesen érintett a dologban és Day nyomába ered, és innentől jön az Éhezők viadala-sztori a végén összeomló elnyomó rendszerrel. Lu mindhárom regénye bestseller lett, az első filmjogait a CBS még 2013-ban megvette, rá akarta bízni Jonathan Levine-re, de mivel ő akkor volt túl az Eleven testek című filmen, ami dettó egy fiataloknak szánt film, a CBS mást keres a feladatra, de ennél tovább nem jutottak. A forgatókönyv viszont már készen van, Andrew Barrer és Gabriel Ferrari írta.

Red Rising (előkészítés alatt)

Mark Forster, a Z világháború rendezője kapta meg Pierce Brown Marson játszódó trilógiájának első darabját, amiben egy 16 éves fiú, Darrow lázad fel az elnyomó kasztrendszer ellen, amiben mindenkinek megvan a maga dolga, és nincs átjárás a melósok, a katonák és az arisztokrácia között. Igen ám, de a bolygót 700 éve terraformáló emberek között van egy ellenálló mozgalom, aminek tagjai pont Darrowban látják a jövőt, így beépítik a katona kaszt tagjai közé, hogy belülről rombolja le a rendszert, tökegyedül persze. Ahhoz viszont, hogy elég magasra juthasson, helyt kell állnia egy brutális kiválasztási folyamaton. A trilógia harmadik kötete még meg sem jelent, de a Universal már annak a jogait is lekötötte, az első film forgatása jövőre kezdődik.

Monument 14 (előkészítés alatt)

A közeljövőben járunk, 14 általános- és középiskolás kölyköt bezárnak egy bazinagy áruházba, miközben odakint a világ éppen összeomlik egy járvány miatt. A főhős a 16 éves Dean dolga, hogy kordában tartsa a gyerekeket, és ebből lesz egy Legyek ura parafrázis, amiben a tét a túlélés, és persze a világ sorsa. Még két regény és két novella született, alapanyag bőven van egy franchise-hoz. A producere Andrew Adamson, a forgatókönyvet a regényt is jegyző színésznő, Emmy Laybourne írta, a szereposztást is elkezdték összerakni. 

Blood Red Road (előkészítés alatt)

A Dust Lands-trilógia első kötete 2011-ben jelent meg, a főszereplője Saba, egy 18 éves csaj, aki egy posztapokaliptikus világban él, már amennyire egy kősivatagbeli vegetálást annak lehet nevezni. Egy nap négy lovas jelenik meg a kunyhójánál, megölik az apját és elrabolják az ikertestvérét, Saba elindul a bátyja után, de elkapja egy nagyon pár, és befogják ketrecharcosnak, de kideríti, hogy a pár az uralkodó király szülei, és rajtuk keresztül nekilát lebontani az elnyomó társadalom korlátait. A film jogait Ridley Scott vette meg, a Scott Free Films fejleszti, de Scott bármennyire is szeretné megrendezni, 2018 előtt nem fog tudni hozzányúlni, így várhatóan inkább átadja másnak majd.

The Knife of Never Letting Go (előkészítés alatt)

Patrik Ness írta, a Chaos Walking-trilógia első része, és egy olyan bolygón játszódik, ahol a földi telepesek nem járnak túl jól:  egy vírus megölte a nőket, a férfiakban viszont kifejlesztette a gondolatolvasás képességét, mostantól mindenki hallja még az állatok gondolatait is. Todd, a 14 éves főhős viszont férfivé avatásának napján egy fehér foltra figyel fel a mindent betöltő Zajban az agyában, és rálel egy csajra, Violára, aki aztán elviszi magával valahová, ahol kiderül, hogy a nők amúgy élnek és virulnak, a vírus nem is ártott nekik, Todd világa egy bazinagy kamu, és ideje rendet tenni benne. A Lionsgate fejleszti, Robert Zemeckis lehet a rendezője.