Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMEzt a filmet is azért fogjuk megnézni, mert a mozik zárva
A 6 Underground című Michael Bay-akciócunami után megint érkezik a Netflixre egy olyan film, ami olyan, mintha egy letűnt korból bukkant volna elő.
Az Extractionben Chris Hemsworth (azaz Thor a Marvel-univerzumból) alakít egy zsoldost, aki nagy slamasztikába keveredik, amikor ujjat húz egy indiai és egy bangladesi drogbáróval, és elrabolja egyikőjük gyerekét. Aztán semmi sem úgy történik, ahogy kellene, de ezt az előzetesből is elég jól meg lehet érteni:
Az Extractiont a többek között az Amerika kapitány második és harmadik részét, illetve a Bosszúállók: Végjátékot is rendező Russo testvérek gyártócége készítette, ők a film producerei is, ami megmagyarázná Hemsworth jelenlétét is, mellette feltűnik David Harbour is a Stranger Thingsből.
Az Extractiont azonban nem a Russo testvérek rendezték, hanem a Amerika Kapitány: Polgárháború kaszkadőrkoordinátora, Sam Hargrave. A kaszkadőrösöket nem feltétlenül kell lenézni, a John Wick-sorozatot készítő David Leitch és Chad Stahelski is így kezdték.
Az Extractiont április 24-től lehet megnézni a Netflixen.