Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM„A Bajnokok Ligája döntőjét, az athéni Liverpool-Milán csúcsrangadó közvetítését átlagosan 977 ezer 18 éven felüli néző látta, ami az akkor tévét nézők 26,5 százalékát jelenti” –áll az MTV sajtóközleményében, amely szerint a „18-59 éves férfiak 13,4 százaléka drukkolt az olasz vagy a brit félnek, ami 33,1 százalékos közönség-részesedést hozott az m1-nek. Ezek a mutatók a TV2 esetében (8,1 százalék, illetve 20,1 százalék) és az RTL Klub esetében is (10,8 százalék, illetve 26,7 százalék) az m1 eredményei alatt maradtak”.
Az m1 este nyolckor kezdődő BL-magazinműsorát, amelyben például Koltai Róbert színész is szakértett a fociról átlagosan több mint 830 ezer 18 éven felüli néző kísérte figyelemmel. A műsor közönségrészesedése 24 százalék felett volt, azaz majdnem minden negyedik nagykorú tévénéző a közszolgálati televízió sportközvetítését választotta.
Mégsem akkora siker
Az MTV sikerkommunikációjára némiképp árnyékot vet, hogy sikereit nem azokban a korcsportokban érte el, amelyekben általában az országos csatornák versengeni szoktak. A közszolgálati tévé esetében kevésbé fontos, de a reklámelszámolásban használt 18 és 49 év közötti korosztályba például a meccs 23,6 százalékos közönségarány ért el, míg a vele szemben futó Miami helyszínelők 28,8 százalékot vonzott az RTL-re, míg a Doktor House közönségarány 29,6 százalék lett, és ezzel ő nyerte a nézettségi versenyt.
Az abszolút nézőszámban sem verte meg a Doktor House-t (1 223 190 négy évnél idősebb néző az AGB Nielsen elektronikus nézettségmérési adatai alapján) és a Miami helyszínelőket sem (1 168 528 néző), hiszen a mérkőzést csak 1 070 760-an látták.