További Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Kepes most visszatért, és annak ellenére sikerült érdekes és újszerű műsort csinálnia, hogy tulajdonképpen nem sokat változtatott a Desszert több mint egy évtizedes koncepcióján.
Szerencsére végre nem kell többet végighallgatnunk, ahogy Bajor Imre elmeséli, hogyan rúgott be Koós Jánossal, vagy ahogy Kuncze Gábor már megint megpróbálja bebizonyítani, hogy a politikus is ember, hiszen Kepes nem az ezerszer elmesélt sztorijaikkal haknizó ötvenesekből, hanem a feltörekvő harmincasokból válogatta vacsoravendégeit.
A készítők jól válogatták össze az asztaltársaságot, hiszen várható volt, hogy a mindig nagyon komoly Csernus, aki már-már annyira fontosnak tartja magát, hogy lassan karizmatikus kisegyházat fog alapítani, és a mindig mindent elhülyülő Hajós biztos össze fognak veszni. Sajnos a két médiasztár mellett kicsit elveszett Bíró Kriszta színésznő, és erre még az sem mentség, hogy Kepes az önreflexió kedvéért ezt el is suttogja a műsorban. Ennek ellenére érdekes beszélgetés bontakozik ki az asztal körül, a műsorvezető végig uralja a vitákat, de közben képes a háttérben maradni.
Talán csak a gyors, váratlan kameramozgások zavaróak, bár lehet, hogy ezek valójában arra valók, hogy felrázzák azokat a nézőket, akik túlságosan hátradőltek a fotelben.
Arra viszont már nincs magyarázat, hogy miért röhög bele a háttérben, mégis jól hallhatóan a stáb, a közönség vagy éppen egy eltévedt pincér a műsorba, és hogy miért nem szedte ki ezt a zavaró zörejt valaki a végleges anyagból.
Azonban ezekkel a hibákkal együtt is hibátlan a Desszert, ami jelenleg az egyetlen valódi beszélgetős műsor a magyar televíziózásban.