Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAz Országgyűlés által júniusban kétharmados többséggel elfogadott jogszabály értelmében 2009-ben indulhat Magyarországon a földfelszíni sugárzású digitális televíziózás, ennek érdekében a Nemzeti Hírközlési Hatóságnak október 31-ig ki kellett volna írnia a multiplex-üzemeltetőknek szóló pályázatot. A pályázat azonban nem jelent meg, és értesüléseink szerint holnapig már nem is fog megjelenni, helyette az országgyűlés a pályáztatási folyamatot felügyelő eseti bizottsága közleményben tudatja majd, hogy nem járul hozzá a pályázatok meghirdetéséhez.
Értesüléseink szerint nem az NHH által elkészített pályázati kiírással van problémája a Jánosi György (MSZP), Deutsch-Für Tamás (Fidesz), Herényi Károly (MDF), Lukács Tamás (KDNP) és Pető Iván (SZDSZ) tagokból álló, zártan ülésező parlamenti bizottságnak, hanem a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló, júniusban elfogadott, szakértők szerint „végrehajthatatlan" törvényt akarják a pártok módosítani, a multiplexek üzemeltetőinek szóló pályázatok kiírására pedig csak ezután kerülhetne sor.
A digitális átállás tervezett menetrendje ezzel már az első lépésben késedelmet szenved. Az eredeti tervek szerint az év végéig nyerteseket is hirdettek volna a multiplex-üzemeltetői pályázaton, és ezzel párhuzamosan új médiatörvényt fogadott volna el a parlament. Ám az új médiaszabályozás ügyében folytatott ötpárti szakértői tárgyalások is holtpontra jutottak, miután nyilvánosságra kerültek egy körvonalazódó nagypárti alku tervei.
Az október elején a Hírszerző birtokába került dokumentum szerint a kormány és a Fidesz szakértői között egyetértés született a közszolgálati médiumok összevonásáról és az ORTT helyén létrejövő - az ORTT és a Nemzeti Hírközlési Hatóság összevonásával kialakuló - új médiahatóság felállításáról. Az új médiahatóság elnöki posztját kormánypárti, az alelnökit ellenzéki jelölt tölthetné be; a hivatalosan el nem ismert alku kritikusai szerint a posztokat Sarkady Ildikó, a Miniszterelnöki Hivatal audiovizuális politikájáért felelős kormánybiztosa, és Szalai Annamária, fideszes ORTT-delegált önmaguknak szánnák.