Ma reggel kilenckor átvette a felmondásáról szóló előzetes értesítőt a Magyar Rádiótól Farkasházy Tivadar. A Rádiókabaré vezető szerkesztőjét a csoportos létszámleépítés keretében küldik el a közszolgálati rádiótól, ahol a kabaré készítése mellett a Kabarécsütörtök archív felvételeinek kiválogatásában vett részt. Farkasházy, a többi, a leépítésben érintett dolgozóhoz hasonlóan harminc napon belül kapja meg a felmondólevelét.
Az Index értesülései szerint az elbocsátott dolgozók átlagosan tíz havi bérüknek megfelelő végkielégítéssel távozhatnak.
![](http://index.hu/cikkepek/0706//kult//gp_inx_01.jpg)
A Magyar Rádió reformprogramjának részeként idén a dolgozók 20 százalékától, 192 embertől válik meg, emellett azonban már több mint 180 ember önkéntesen elhagyta az intézményt, vagy korengedményes nyugdíjazását kérte. A Magyar Rádió jövő évi üzleti terve már a bérköltségek harminc százalékos csökkenésével számol.