Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA Fehér Ház volt gyakornoka, akinek neve összekapcsolódott a Bill Clinton amerikai elnök körül kirobbant szexbotránnyal, azért tartózkodott Rómában az utóbbi napokban, hogy két televíziós műsorban is szerepeljen. A szerződés értelmében először a "Domenica in" című, vasárnap délutáni show-produkciónak lett volna a vendége, ám az esemény előtt több napilapban is éles kritikák jelentek meg. Több politikus és publicista azt kifogásolta, hogy Lewinsky borsos honoráriumát az adófizetők pénzén eltartott RAI köztévé fizeti, ráadásul a szexbotrány részleteit főműsoridőben tárgyalták volna ki, amikor gyerekek is ülnek a készülékek előtt.
Monica Lewinsky mosolyog |
A másik műsor hétfőn késő este ment volna adásba, amikor a gyermekek már az igazak álmát alusszák. A RAI-nak e fellépés ellen nem volt kifogása, csakhogy szombaton, amikor a beszélgetés stúdiófelvételét kezdték el éppen, Monica észrevette a kivetített háttérben Bill Clinton hatalmas fényképét, és a feliratot: "Szexgate. A nő, aki megrengette a Fehér Házat". Ennek hatására Lewinski maga rohant ki a stúdióból, faképnél hagyva a műsorvezetőt, és a többi meghívottat.
Ez utóbbi szereplésével kapcsolatban előzőleg nem született végleges megállapodás, de a "Domenica in"-ben tervezett interjúról már készült érvényes szerződés, ezért Lewinsky ügyvédei 20 ezer dolláros összeget kértek a RAI-tól a szerződés megszegése miatt, tovább 5 ezret pedig a költségek fedezésére vasaltak be.