Álarcosbál

Különös műfaj az álinterjú, sajátossága abból ered, hogy a komolyan gondolt és a brahiból elkövetett blődli között folyamatosan mozog a határ. Stahl Judit Micukójának szándékoltan hülye kérdései elvesznek a zajban; egy reklámblokkal utána Szulák Andrea még hülyébb kérdésein szívből derül az előmelegített közönség.

Az álinterjú attól mulatságos, hogy a riporter szokatlan és méltatlan helyzetbe hozza alanyát, aztán lehet mulatni, hogyan találja fel magát szegény, ha a farka méretéről vagy csajozási szokásairól faggatják. Stahl imposztorkodása a jól bevált séma némileg bonyolított változata; az álriporter itt nem tehetséges gyakornok, hanem maga is ikon, vagy minek is nevezik az ilyen ismert embereket, szóval híresség, aki japánnak álcázva vágja át kollégáit. Az ötlet akár érdekes is lehet, bár tizenkettedszerre talán már nem igazán fergeteges a slusszpoén. De addig is működik az ősi alapszituáció: mi tudjuk, hogy átvertek valakit, és amíg ő is rájön, kárörvendhetünk. A leginkább persze nyilván Stahl számára izgalmasak ezek a beszélgetések, és bár tudom, hogy ez a fejhangú csiripelés hosszú távon idegbajt okoz, a Micukó hangulatában érezhető valami, amire most hirtelen példa se jut eszembe: hogy a főszereplő élvezi, amit csinál, kajánul örül, hogy megint becsaphatott valakit, hogy megállja a helyét mint debil japán riporter.

Nem-debil japánnal még sokkal érdekesebb lenne, ahogy a média egy-egy szántóvetője önmagát Magyarország emblémájává formálja, de akkor rengeteg munkát kellene beleölni. Márpedig Kiszel Tünde behülyítéséhez például meg se kell szólalni, hozza magától a saját képével telenyomott naptárját, meg néz csábosan a sörtéi alól - csak le kell filmezni, adni neki egy banánt, és kész vagyunk.

De minek is legyünk kifinomultak? Minek lassan és ravaszul szövögetni a megtévesztés hálóját? Nem csak azért fölösleges, mert a celebrity - és főleg ha már érzi a feje búbján a szalicilt - eleve vérgőzös állapotban, szinte beszámíthatatlanul kezd viselkedni, ha mikrofont lát. Azért is, mert a fentebb emlegetett határ úgy alakult az idők során, hogy az álriporterek mozgástere tragikusan beszűkült. Amikor Friderikusz készíttetett ilyen gegeket (jegyezzük meg a fiatalember nevét posztumusz: Hunyadi Tamás), még az álriporterek privilégiuma volt a hülyének levés, a hozzá nem értés, a tájékozatlanság és az intimpistulás.

Most pedig elég tovább nézni a tv2-t; Szulák Andrea igyekszik kitekerni a Tonight Show genitáliákkal ékesített lobogóját Fábry Sándor kezéből. A jelenet báját az adja, ahogy "az ország első showladyjét" munkatársaival együtt elsodorja az a zászló. Hogy a tapsoltatók minden írásjelnél beintenek, azt már megszoktuk, innen tudjuk, hogy a köszönést is illik megtapsolni. A műsor halálát sokkal mélyebben gyökerező betegségek okozzák. A debütáló adás meghívottai enervált szerkesztőre vallanak: Havas Henrikje már mindenkinek van otthon, Gáspár Győző szintén folyik a falból is. A harmadik meghívott egy úgynevezett bombanő, mégpedig régimódi bomba, nem intelligens fegyver, ugyanis egyetlen feladata az volt, hogy üljön kussban Havas mellett, merthogy neki kell egy jó nő a közelébe. Viccnek rossz, komolynak még rosszabb vicc. Cicciolinával meg csak az a baj, hogy egy ötperces történést sem képes tíz percben elmondani; a legjobb lett volna, ha valaki felvételen kívül elbeszélget vele ismerősei erekciójáról (a papé is játszik!), aztán szabatosan beszámol róla, Ilonka meg addig vetkőzik a háttérben.

Aztán volt még nyomorultul megvalósított spontán szappanopera-jelenet a spontán felbukkanó Détár Enikő és Győzike előadásában, ami a BB-házban még talán elment, közönség előtt viszont kínos second-hand produkció. Gáspár Győzővel kapcsolatban talán ideje megjegyezni valamit. A Romantic együttest bizonyára azzal a nemes szándékkal tolta a főműsoridőbe a tv2, hogy ezzel csapást mérjen a szégyenletes magyar cigányellenességre; hogy általa behozza a tömegkultúrába a cigányságot. Győzike azonban egyáltalán nem a cigányságot hozza el a sztárvilágba, hanem kialakítja a roppant ellenszenves sztárcigány alakját, aki nem tudja, milyen állat szőrét hordja, csak azt, hogy drága vót. Tegyük hozzá, ebben alaposan sárosak azok, akik őt magát is drága szőrös állatkaként állítják színpadra, holott - ahogy a BB VIP-ben kiderült - vannak ennél jobb pillanatai is.

És persze, ha már bukásra gyúrunk, kell egy teljesen alkalmatlan műsorvezető. A cél: jóval kínosabb helyzetet teremteni, mint amilyet bármilyen álriporter képes. Szulák Andrea remek választás: az érdeklődés minden látszata nélkül tud beszélgetni a vendégekkel. (A neki kitalált "nagypofájú asszonyállat" stílust sokkal lazábban és vidámabban képviseli egyébként a viszonylag méltatlanul mellőzött Soma.) Lehetőleg mondat közben recitálja az előre megbeszélt hívószavakat, viszont ha rendet kéne tenni a hamar kibontakozó káoszban, akkor csak nézelődik, semmi köze az egészhez, ott se volt, már megy is. Bizony mennie is kell: a Szulák-show, amely ugyanazt a formátumot használja, amit Fábry Showdere, szegény Dolly klónbirka sorsára van ítélve, vagyis rekordidő alatt megöregszik és porrá leszen. Csak ez még első sem volt semmiben.