Ákos a mai Swungban elköszön a magyar Music Televisiontől, ezentúl helyette a Viva+-ból megismert Alex vezeti hétfőként a klipekkel tűzdelt beszélgetős műsort, de már Nagy Sanyi néven.
Alex nevére leginkább onnan emlékezhetünk, hogy a 2002-ben nyilvánosságra került Viva+-os botrányvideókon ő volt az, aki meggyújtotta a saját szellentését.
Winkler Róbert és Erdélyi Zsolt azonban továbbra is a képernyőn marad, a Totalcarból ismert Winkler ezentúl is szerdánként, míg Superman péntekenként beszélget majd a meghívott vendégekkel és a betelefonálókkal.
Ákos január 7-én, azaz ma lesz a Swung adásának műsorvezetője utoljára. Az utolsó műsort a Swung három eddigi műsorvezetője együtt fogja levezényelni este 10-től a Music Televisionön.
"Ákos szerződése lejár január 14-vel. A műsorstruktúra-váltásig terveztük a közös munkát. Jó volt vele együtt dolgozni, de megértjük, hogy ő elsősorban énekes, dalszerző, erre akar koncentrálni" - mondta el a csatorna sajtóközleményében Ákos távozásáról Horváth Vanda, a csatorna főszerkesztője.
Nagy Sanyi a január 14-i Swungban debütál és a jövőben minden hétfőn őt láthatjuk a képernyőn este tíz órától.
„Nem nevelni, hanem szórakoztatni szeretnék minél lazább formában" - állítja az egykori Alex a magyar MTV hivatalos közleményében.