Ödön
1 °C
11 °C

Film, szex, horror - új adók ősztől

2007.08.14. 11:16
Tizennyolc új adót kell majd behangolnunk ősszel, vagy csak a gazdag tévéfüggők kapnak a jóból? Sci-Fi Channel, HBO Comedy, Film+2, Movies24, eláruljuk miért kell várni az őszt, sőt megnézzük, mikor lesz végre nekünk is hdtv-nk.

Akadémia Tv

Idén májusban jelentette be a Magyar Tudományos Akadémia, hogy a Mindentudás Egyetemének sikerén felbuzdulva önálló tévéadót indítana. A valószínűleg majd Akadémia tv néven jelentkező csatornáról egyelőre nem lehet sokat tudni (Ha csak azt nem, hogy nagyon nehéz dolga lesz a Spektrummal, a Discoveryvel vagy a Viasat tudományos adóival folytatott harcban), az MTA szóvivője a bejelentés után két és fél hónappal is nagyon szűkszavúan nyilatkozott.

"Nem az MTA indít csatornát, hanem egy olyan tudományos és tudásátadási tematikájú tematikus csatorna kezdi meg a sugárzást hamarosan, amelyben akadémiai kutatóintézetek tulajdonosi és meghatározó akadémiai személyiségek stratégiai irányítási szerepvállalással vesznek részt" - pontosítja a májusban megjelent sajtóértesüléseket Fábri György, az MTA kommunikációs igazgatója, aki még az induló adó pontos nevét sem akarta elárulni a marketingkampány kezdetéig.

Az biztos, hogy az adó 2007 novemberében, a magyar tudomány ünnepén (a rendezvénysorozat november 3 és 30 között zajlik) elindul az adó, amely előreláthatóan 1,5 milliárd forintos éves költségvetésből gazdálkodhat majd, "a tudomány, kutatásfejlesztés témáit professzionális médiaeszközökkel" jeleníti meg, de azért nem mond nemet azoknak a hirdetőknek sem, akik a magyart tudomány sikereinek közvetlen közelében akarják reklámozni legújabb nanotechnológiás fogkrémüket.

Információink szerint a csatorna már bejelentkezett a nagyobb kábelszolgáltatóknál és a kábelszövetségnél, de a tárgyalások még nem kezdődtek meg.

Doku+, Film+2, Krimi+, Sorozat+, Sportklub+, Poén

A közeljövőben, talán már ősszel, de legkésőbb jövő év elején hat új csatornát akar indítani a Film+-t és a Sportklubot is üzemeltető IKO Romania Srt. A Romániában bejegyzett cég annak az IKO Productions nevű magyar vállaltnak a testvércége, amelynek a Cool mellett az RTL Klubban is van érdekeltsége.

Az RTL Klub-közeli cégek már jó pár éve igyekeznek az országos földi sugárzású kereskedelmi csatorna műsortárának minél jobb felhasználásával újabb és újabb kábeladókat indítani. Mivel az RTK Klub a médiatörvény miatt nem indíthat saját tematikus csatornát, műsorainak ismétlését, illetve a csatorna műsorán le nem adható, általában kis költségvetésű amerikai produkciókat szívesen adja el ezeknek a hozzá közel álló adóknak.

Az IKO-cégcsoport három magyar nyelvű adója, a Film+, a Sportklub és a Cool mellett most egy inkább nőknek szóló filmadót indít Film+2 néven, egy bűnügyi csatornát Krimi+ és egy dél-amerikai sorozatokra szakosodott adót Sorozat+ néven. A Doku+ adón nevéhez híven dokumentum- és természetfilmek mennek majd, a Poénon pedig állítólag vígjátéksorozatokat fognak sugározni. A Sportklub+ néven indítandó sportcsatornán futó műsorokról viszont még ennyit sem lehet tudni.

Ezek az adók azokból a műsorokból szemezgetnek majd, amelyeket az RTL Klub kénytelen volt megvásárolni, mivel a nagy amerikai gyártók csomagban értékesítik filmjeiket, viszont leadni már nem tudja őket, mert túl szűk réteget érdekelnek, vagy túlságosan alacsony színvonalúak. Ennek ellenére nem szabad leírni például a Sorozat+-t vagy a Poént, hiszen a B osztályú amerikai akciófilmeket sugárzó Film+ is másfél év alatt a második legnézettebb kábeladóvá nőtte ki magát a Viasat3 mögött.

Értesüléseinket egyébként Kökény Tamás, az IKO Romania ügyvezető igazgatója nem kívánta kommentálni.

Sci-Fi Channel, 13th Street, Universal Channel

Több csatornát is indítana Kelet-Európában az Egyesült Államok egyik legnagyobb médiavállalkozása, az NBC, legalábbis ezt jelentették be idén tavasszal, de nem valószínű, hogy Magyarországon 2008 előtt megjelennének az új adók.

Annyi már biztos, hogy első körben a nevéből adódóan tudományos-fantasztikus sorozatokat sugárzó Sci-Fi, a horrorfilmekre szakosodott 13th Street és a krimiket, sorozatokat sugárzó Universal Channel fog megjelenni a magyar (és persze a cseh, a szlovák és a lengyel) piacon, ha az NBC siet már 2008 elején.

A Sci-Fi Channelen olyan sorozatok futnak, mint a Battlestar Galactica (nálunk Csillagközi romboló címen ment a Tv2-n), a Csillagkapu és annak folytatása a Csillagkapu Atlantis, a Jake 2.0 (ezek mind ugyancsak a Tv2-n mentek) vagy a részben Magyarországion forgatott Painkiller Jane.

A Sci-Fi Channelt az Egyesült Államokban átlagosan 3-4 millióan nézik főműsoridőben, a legsikeresebb sorozat, a Csillagkapu nézettsége gyakran meghaladja a hétmilliót is.

A 13th Channel az Egyesült Államokon kívül jelen van Németországban, Franciaországban és Spanyolországban, Franciaországban például ezen az adón megy a Körzet, Németországban pedig az Alias is.

Az Universal Channel Dél-Amerikában számít igazán erős márkának, ezen az adón mennek az NBC legnagyobb sorozatai, a Vészhelyzet, a Hősök, a Monk vagy a Law and Order (Esküdt ellenségek) különböző verziói.

Úgy tudjuk, az NBC egyelőre nem kezdte meg a tárgyalásokat Magyarországon, bár például a UPC esetében a multinacionális médiavállalatok gyakran nem is a hazai céggel, hanem az anyavállalattal kötnek szerződést.

HBO Comedy

A Time Warner tulajdonában lévő HBO a Cinemax után idén is tovább terjeszkedik. Szeptemberben már biztosan jön az HBO Comedy, ami persze vígjátékokkal és vicces sorozatokkal várja a nézőket. 2007-ben az HBO Comedyt azok nézhetik, akik kábelszolgáltatójuknál megvásárolják az HBO valamelyik filmcsomagját, ők viszont szeptembertől ingyen kapják az új adót. Azért olyan nagyon nem kell örülni, hiszen a digitális csomagokban sem végtelen a csatornák száma, bár ott nem a technika, hanem a pénz a szűk keresztmetszet, ezért például az Antenna Digital az HBO Comedy-ért cserébe kivette knálatából a Cinemax ismétlőadóját, a Cinemax2-t. Úgy tudjuk más digitális szolgáltatók nem gondolkoznak ilyen drasztikus lépéseken.

A HBO Comedyn olyan sorozatokat láthatunk majd ősztől, mint a Házi háború vagy a Nancy ül a fűben. Emellett kissé kemény, de azért még nem penészes hollywoodi vígjátékokat is sugároz majd a csatorna. Így szeptemberben műsorra tűzik a Beépített szépséget Sandra Bullockkal, az Azt beszélik című romantikus izét Jennifer Annistonnal és Kevin Costnerrel, vagy mondjuk az Én meg én és az Irént Jim Carrey rettenetes grimaszaival.

Movies24, KidsCo

A Magyarországon a Hallmark családbarát, romantikus tévéfilmjeiről ismert angol Sparrowhawk Media két új adót is indít nálunk már idén ősszel. A Movies24 filmadó Angliában már évek óta működik, a Hallmark tévéfilmjeihez hasonló műsorokat sugároz, csak a hivatalos megfogalmazás szerint "kevésbé értékközvetítő, emberi sorsokat, igaz történeteket bemutató csatorna, sokkal inkább könnyed szórakozást és izgalmakat kínál", és nem utolsó sorban erotikát. Emellett a Movies24 kínálatában ismert sztárok korábbi filmjeit is bemutatják majd, így lesznek korai Telly Savalas- (még dús hajjal) és Andy Garcia-filmek , sőt akár láthatjuk a nagyon fiatal Sarah Jessica Parkert is.

A Sparrowhawk másik adója a gyerekeknek kalibrált KidsCo, ami azért a családanyáknak is kínál tartalmakat. Kora reggel gyerekeknek szóló rajzfilmek, napközben óvodáskorúaknak szóló mesefilmek, délutántól családi sorozatok lesznek az adón, amelynek műsoraiban a sajtóanyag szerint nevelő célzatú tartalmak is találhatóak. A csatornán fut majd a Rolie Polie Olie című sorozat, ha valakinek mondd ez valamit.

MTV Hungary, Comedy Central

Vad fejlesztésekbe kezdett az amerikai Viacom is, amely a magyar piacon a Vivával volt eddig jelen. Az amerikai cégé egyebek között a könnyűzenei műsort sugárzó Music Television, továbbá a hasonló profilú VH1 adó és a Nickelodeon gyermekműsor-csatorna, valamint a South Parkról ismert Comedy Centralt magában foglaló MTV Networks is. Ezek közül a legendás MTV-t és a lassan legendás Comedy Centralt magyarítja a cég.

A magyar Music Television október elején indul, progresszív zenéket kínál majd, nagy hangsúlyt kap a rock, a metál, a hiphop, az alternatív rock vagy a manapság indie-nek becézett brit pop.

Az MTV most keresi a csatorna új arcait, vj-it, de a konkrét műsorstruktúráról még mindig titkolóznak. Az biztos, hogy láthatunk majd az amerikai és az európai Music Televisonön futó műsorokat magyar szinkronnal (ilyen lesz például az autótuninggal foglalkozó Pimp My Ride), és szerepel majd a műsorkínálatban több híres formátum magyar változata is.

A Comedy Central úgy tűnt, hogy csak az MTV után egy évvel indul majd el, de már most elkezdődtek az előkészületek:a South Parkról és a Colbert Reportról híres csatorna magyar változatán ugyanis nagyrészt magyar humoristák műsorait láthatjuk majd. Már ha talál még ilyeneket a Viacom.

IskolaTv

Még tavaly decemberben kért műsorszórási engedélyt a húszmillió forintos törzstőkével bejegyzett, hat magánszemély által alapított Iskola Tv Zrt., hogy tudományos és oktató csatornát indítson. Elvileg az adónak 2007 második felében kellett volna elindulnia, a tervek szerint az adón nyelvoktató műsorokat sugároztak volna, de lett volna időseket célzó internetoktatás, mezőgazdasági gazdálkodásról szóló és vállalkozássegítő műsor is.

Idén februárban azonban elhunyt Erdőss Pál filmrendező, a csatorna képviselője, és ezután nem lehetett többet hallani a tervezett adóról. Az egyik tulajdonos is csak annyit árult el, hogy a csatorna tervét nem vetették el, de a konkrét indulási időpontról nem akart nyilatkozni. Az biztos, hogy a nagy kábelszolgáltatókkal még nem vették fel a kapcsolatot.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?