Kérünk üdvrivalgást

Hálistennek A Nagy Könyv is véget bírt érni végre, eltűnik a képernyőről tehát ez a jó esetben kétségbesett, rossz pillanataiban egyenesen gyomorforgató produkció. A finálé, mindent bele alapon, a legrosszabb pillanatok egyike volt.

Nem éri meg a gyomorideget a végeredmény, illetve a dobogóra akkurátusan felsorakozó három általános iskolai kötelező olvasmány. Ha Nádas Péter vagy Esterházy az élbolyban végzett volna, akkor elveszítik törzsolvasóikat, hiszen ők azért azok, akik, mert nem rájuk szavaz a tévénéző lakosság, amely egy percig is komolyan veszi, hogy most majd jól összemérjük a könyveket, és kiderül, melyik a legjobb. Az Egri csillagok, a Pál utcai fiúk meg az Abigél pont erre való, hogy aki utoljára általánosban olvasott végig egy könyvet, az most örülhessen, hogy jól gondolta: a többit már nem érdemes. Abban a világban, ahol választani kell és lehet egy könyvet, ott az Egri Csillagok a legjobb. Stimmel.

Viszont. Ha elő is bogarászom a jóindulatú kisherceget a személyem mélyéről, akkor sincs magyarázat arra, amit az MTV művelt A Nagy Könyv döntője ürügyén. Ha elhiszem, hogy ez a műsorfolyam megbecsült, fontos vállalkozása a köztelevíziónak, hogy a köztelevíziónak szívügye az irodalom, ha feltételezem, hogy Rudi Zoltán épp erre akar utalni a jelenlétével meg azzal, hogy abbahagyta a blogolást, akkor nincs mentség erre a szégyenletes bazári idétlenségre.

Hogy például a hangmérnök munkaállomását valószínűleg rábízták egy macskára, vagy otthagyták a stúdió közepén szabad prédaként. Hogy nincs egy olyan blokk az egész műsorban, ahol ne fordulna elő, hogy a vendégek vagy műsorvezetők némán tátognak a kamerába, hogy telefonon kapcsolják Szabó Magdát – aki a műsorvezető szerint „ott fekszik az ágyon, és nem tudjuk, hol van” –, majd öt perc tanácstalanág, krákogás és légköri zaj után azzal az információval gazdagabban búcsúzunk el tőle, hogy már jobban van. Annyit sem sikerült megoldani, ami bármelyik egycsillagos kábeltévé idióta betelefonálós műsorában háromszázszor megtesznek: telefonkapcsolatot létesíteni.

És ha már idiótákról szólunk: ott volt az ő nélkülözhetetlen kreativitásuk az egész műsorban. Pál utcai fiúknak öltöztetett kecskeméti úttörőket mutat a kamera. Stúdió, Budapest: kérünk egy kis üdvrivalgást! Aztán szavalnak egy kicsit kórusban, ahogy úttörőhöz illik. Az a debilizáló, álságos, betanított világ, amit Tibi bácsinak se néz el az ember, nemhogy a köztévé kultúrmissziójának. Nem, nem kérünk üdvrivalgást. Az olyan, hogy csak úgy jön. Aki szerint rendben van, hogy kérünk üdvrivalgást, az húzzon át a Mónika show-ba takarítani.

A Nagy Könyv döntőjére sikerült beszervezni egy taliga notabilitást: minisztert, gesztipétert, MTA-elnököt, színészeket. Most megkapják a büntetésüket, amiért nem tudnak nemet mondani. Kibírhatatlanul nyögvenyelős sztárinterjúk arról a születésekor is rém hülye felvetésről, hogy melyik könyv miért jobb, és miért legyen első; az eredetileg is szégyellnivaló „versenyfilmek” reciklálása, és az egész körül a néhai Csepü, lapu, gongyola összetéveszthetetlen, semmilyen stroboszkóppal el nem oszlatható szaga. Emellett aztán hiába Lévai Balázs hősies küzdelme, és hiába minden egyéb jó szándék.

Az Egri Csillagok nyert. Eszerint az a legjobb könyv, slussz. A Magyar Televízió pedig bukott, megint, szokás szerint. De semmi baj, ez nem tétre megy, hiszen azért közszolgálati, hogy ne kelljen eredményt hirdetni. „A rendszerváltás nagy vesztese a kultúra”, mondja az Akadémia elnöke csokornyakkendőben. Dehogyis. A kultúra a rendszerváltás hiányának a nagy vesztese. Annak, hogy itt egyesek még mindig üdvrivalgást kérnek a szemétrakás tetején.