Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMFelgyorsítaná a két országos kereskedelmi rádió - Danubius, Sláger - koncessziójának pályáztatását a médiahatóság annak érdekében, hogy jogosultságuk jövő őszi lejárta előtt döntés születhessen a kérdésben.
Többük elmondása szerint nyolc-kilenc hónaposra gyorsítanák fel a bő egy éves procedúrát, hogy - mint egyikük fogalmazott - "ne maradjon kereskedelmi rádió nélkül a nép"; így várhatóan október közepe előtt részletesen foglalkozik a témával a testület.
Az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke július elején beszélt arról az MTI-nek, hogy annak ellenére elkezdhet ősszel foglalkozni a médiahatóság a két országos kereskedelmi rádió, a Danubius és a Sláger Rádió koncessziójának meghosszabbításával, hogy ez év végéig frekvenciastop van érvényben.
Majtényi László akkor azt közölte: ha addig nem születik meg az új médiatörvény, a korlátozás lejárta után, azaz jövő január elsejétől a kérdés ismét az ORTT hatáskörébe kerül, ez pedig "azt a felelősséget rója ránk, hogy ősszel nekilássunk az ügynek, nehogy a moratórium vége után azért álljon a munka, mert elmaradt az előkészítés".
Az ORTT tavaly novemberben - a digitális átállásról szóló jogszabály és a médiatörvény folyamatban lévő módosítására hivatkozva - hirdetett az esztendő végéig szóló moratóriumot frekvenciaügyekben, majd az Országgyűlés is döntött úgy, hogy 2008 végéig megtiltja a koncesszió kiadását és hosszabbítását a testületnek.
Rádiós vezetők ugyanakkor már korábban felhívták a figyelmet arra: a médiatörvényben szabott határidők miatt idén ősszel el kellene kezdődnie koncessziós szerződéseik újratárgyalásának. Az Index információi szerint ellenzéki és kormánypárti médiapolitikusok is felvették, hogy a két nagy kereskedelmi rádió az analóg frekvenciák meghosszabbításért cserébe aktívan támogathatná a digitális átállást, az ORTT sietsége pedig arra utal, hogy megszülethetett a háttéralku a politikai erők és a rádiók között.