Fejmosás a gonosznak

Az ember előre bevizsgálja a tévéműsort, hogy nézhetik-e a gyerekek este. No, eközben idővel ki is ismeri a hétről hétre alig változó menüt, tudja már, hogy mindig Dáridóra végződik. Azt is megfejti lassan, mit jelent a szupermozi megjelölés, amely műfajt az RTL Klub vezette be, és amely a Kis magyar médiaszótár szotyolához című szamizdat szerint "gyűjtőcsomagolásban beszerzett, inflálódott jogdíjú, jelentéktelen tömegfilm, amely járvány idején a műsoridő kitöltésére megfelel, viszont ellenszavazat nélkül, bármikor megszakítható." Részben olyan filmeket remélhetünk a szuper jelzőtől, amelyeket a VHS-korszak hajnalán csereberéltek a gyárban; részben pedig olyanokat, amelyekért már akkor sem adtak semmit. Ja és persze a teljes Bud Spencer-Terence Hill életművet.

A hidegháborús akciófilm valaha szinte elérhetetlenül távoli álom volt Kádár magyarjainak, mivel primitív nacionalizmusuk miatt az ilyenek a rendszer-, illetve még inkább a szovjetellenesség nimbuszát hordozták. Amiért - mellesleg teljesen jogosan - ki is tiltották őket az országból. Az irántuk érzett vágyat az is táplálta, hogy a keleti blokkban - kivéve talán Jugoszláviát - egyáltalán nem fordítottak kellő figyelmet a kommunista akciófilm műfajára, pedig egy antirambóvá sminkelt Che biztosan megragadta volna a helyette G. I. Joe-ért (!) lelkesedő kisdobosok fantáziáját.*

Raid Over Moscow - a filmmel egyidős C64-játék

Ebben az időszaki műfajban készültek az olyan filmek, mint az RTL Klubon most bemutatott Vörös hajnal; annak ellenére, hogy ez a darab mindössze 18 éves. A világért sem szeretném elmesélni az egészet, csak azért érdemes összefoglalni a történetet, hogy illusztráljuk ezt a kihalt, a történelem által értelmetlenné tett filmféleséget. Szóval: egy békés amerikai kisváros gimnáziuma előtt - ráadásul óra közben - szovjet ejtőernyősök érnek földet, akik először is a néger tanárbácsival végeznek, aztán páncélöklökkel kilövik az iskolabuszt és az összes parkoló autót. Csak a helyi sportkörös fiúk menekülnek meg egy csomó fegyverrel a kocsijukban. Ezután az orosz tankok elfoglalják a várost, és éjjel-nappal a Jégmezők lovagját vetítik a moziban (sic!). Az ám, de a fiúk viszont az erdőben Farkaskölykök néven partizáncsapatot alakítanak, és sorra semmisítik meg a szovjet harckocsioszlopokat, kihasználva, hogy a keleti lőfegyverek amerikai polgárokat nem találnak el, gazdáik ellen fordítva viszont csodákra képesek. A kötelező helikopter elleni harc után nemes küzdelmük eredményeképp a megszállók elhordják irhájukat, beleértve a délről támadó nicaraguai hadsereget. Az utolsó kockák alatt narrátori monológ e nemzet túléléséről.

Szuper. Vagy ha nem nem is, egész biztosan olcsón adják. "Annyira nem lehet híg a leve, mint amilyen olcsó" - ez a filozófia vezeti a műsorszerkesztőket. Amerikai akciófilm - meddig lesz még önmagában elég ez a két szó a magyarnak?

Egész másképp gondolkodik az a részleg, amely a hirdetésszervezés frontján harcol: ők tisztességes munkát végeznek. Képzeljük csak el, mennyire nehéz lenne éppen ehhez a filmhez szponzort szerezni, ha a hagyományos, földhözragadt szálon indulnánk el. Szóba jöhetnek ugye a fegyvergyárak, az egykori Magyar Radikális Antikommunista Párt maradványszervezetei, aztán slussz. Ehhez képest a srácok az értékesítésről képesek voltak eladni ezt a filmet felületként a Nizoral fungicid (mármint hogy fejgombairtó hatású) sampon gyártójának. Hogy mivel? Egy jól eltalált szlogennel, nyilván, amely így hangzik: fejmosás a gonosznak, kényeztetés a jónak. Ez a mondat kapcsolja össze a sampont a hidegháborús mesejátékkal.

Ha akarjuk, elképzelhetjük a kreatív szakembert vagy szoftvert, ahogy előbb felírja, milyen kifejezések jutnak eszébe a filmről: komcsi, atom, nukreális, gonosz, jó, győzelem, szabadság. Utána ugyanez a Nizoral samponnal - gomba, haj, hagyma, tetű, fejmosás, bevétel. Tetű. Már csak a szintézis van hátra: tetű komcsik ellen Nizoral? - nem, most semmiképp sem lehet, de eltesszük későbbre; atom a gonoszra? még mindig túl agresszív, meg aztán itt a jókat atomozzák. Fejmosás - na, ennél a szónál kigyullad a szinonimadetektor lámpája, pillanatok alatt kész is az árkot betemető varázsige: fejmosás a gonosznak. A "kényeztetés a jónak" tag már szemmel láthatóan csak a balansz kedvéért került oda, de ez mindegy. Arra, hogy az üzenet felvihető legyen a felületre, épp megfelelő anyag. Persze ehhez a hirdető oldalán olyan marketinges szükséges, akivel megetethető, hogy egy több évtizede lejárt szavatosságú szovjetes-páncélöklös gyógyfilm a legkitűnőbb hordozója a samponreklámnak. Igaz, elképzelhető, hogy ezek a filmek elsősorban a zsíros-korpás hajú lakosságot vonzzák.

Lehetne azonban ezt egy picit hatékonyabban csinálni. Jó szívvel ajánlhatók a tisztelt kereskedelmi tévéknek az indiai és pakisztáni háborús filmek; ezek rendkívüli mennyiségben készülnek szintén évtizedek óta, és míg minőségükben alig maradnak el mondjuk a Vörös Hajnaltól, még annál is olcsóbban szerezhetők be. További előnyük, hogy abban a konfliktusban még annyira sincs érintve a célországban (Magyarország) élő lakosság, mint egy harmadik világháborús forgatókönyvben, ahol azért mi minden bizonnyal inkább a gonosz, de málészájú szovjetek között kapnánk helyet. Az indiaiakat és a pakisztániakat ugyan nem tudnánk megkülönböztetni egymástól, de attól még lőhetnek egymásra. Hirdetőt sem volna nehezebb találni hozzájuk; "hadd hulljon a férgese" jelszóval ugyanannál a fent említett marketingesnél érdeklődhetnek.

A gyerek meg hadd nézze: az első negyedóra után úgyis elmegy számítógépezni, a sampont meg nem ő veszi. Egészen kis gyerekeknek azért utána magyarázzuk el, hogy mindez nem történhet meg a valóságban, mert hülyeség. Ügyeljünk arra, hogy ne használjuk az "ez csak film" kifejezést; ehelyett mondjunk mindig szupermozit. Nincs elegánsabb polgári engedetlenség, mint a szlogenek átértelmezése az anyanyelvhasználó jogán.