Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
Gambia: a törvény szava és keze
A nyugat-afrikai ország kormánya 2002-ben nemzetközi felháborodást kiváltó médiatörvénnyel állt elő. A sajtószabadságot legszellősebb értelmében sem tisztelő szabálycsomag 7. törvénye lehetőséget ad arra, hogy puszta véleménynyilvánításért pénzbírságra vagy börtönbüntetésre ítéljék a sajtó képviselőit. Szeptemberben civil ruhás nemzetbiztonsági ügynökök letartóztatták és saját állítása szerint megkínozták a nigériai The Independent című hetilap főszerkesztőjét, Aboulaye Seyt. Az újság vezetőjét egy vitriolos hangvételű cikkéről vallatták, amely Yahyah Jammeh elnök politikáját célozta meg. A hivatalosan semmivel sem gyanúsított főszerkesztőt halállal fenyegették, ha továbbra is kritikusa lesz a gambiai elnöknek.
Guatemala: névtelen telefonok
A sajtóval korábban sem túl szívélyes országban 2003-ban is sorozatos fenyegetések érték a média szereplőit. Májusban Pablo Efraím, a Radio Coban "La Noticia" című hírműsorának szerkesztője több fenyegető hívást kapott mobiltelefonján. Figyelmeztették, hogy "ne ugráljon, és hallgasson arról, amiről jobb nem beszélni". Edgar René Sáenzt, a Somos de hoy ("Életünk a mában") nevű interaktív show-műsor vezetőjét szintén ismeretlenek fenyegették meg. Egyik nap odalépett hozzá valaki az utcán, és arra intette, hogy "vigyázzon magára". Júniusban lakásán is rendszeresen zaklatták névtelen telefonokkal. José Rubén Zamora, a neves El Periodico napilap szerkesztőjét június 24-én otthonában megtámadta egy csoport fegyveres férfi, és családjával együtt több órán át fogva tartották. Pisztolyt szegeztek Zamora homlokához, bevonszolták egy szobába, ahol bejelentették a kivégzését. De egy órányi vallatás után visszalökték a családjához és azt mondták, legközelebb megölik, ha folytatja, amit eddig csinált. Zamora több cikkében is kétségbe vonta a legutóbbi guatemalai választások törvényességét, és a korábbi katonai rezsim tagjai, köztük Rios Montt tábornok ex-elnök bábkormányának nevezte a vezetést.
Horvátország: aggasztó törvénymódosítás
A büntető törvénykönyv tervezett módosításai érzékenyen érintik a sajtószabadságot Horvátországban. A 309-es törvényhez csatolandó kiegészítő paragrafus megszüntetné az igazság vélelmét a rágalmazási perekben, azaz a publicista nem érvelhetne többé azzal, hogy állítása bizonyíthatóan igaz. A módosítás bűnként értelmezné a hivatalnokokon való élcelődést és bizonyos szóbeli vagy írásbeli inzultust. A bécsi központú Délkelet-Európai Médiaszervezet aggodalmát fejezte ki a tervezettel kapcsolatban, mivel az börtönbüntetéssel tartja távol az újságírókat a politikai kritikától.
Jordánia: törvényellenes cenzúra
Bár a jordán törvények nem engedélyezik a cenzúrát, novemberben leállították Jordánia egyik ismert hetilapját, az Al-Wehdát, miután a hatóságok megláttak egy karikatúrát a miniszterelnökről, Fajszal al-Fajizról és a kabinet tagjairól a lap levonatában. Mowakak Mahaddine főszerkesztőt állítása szerint figyelmeztették, hogy "ha nem cseréli ki a rajzot, nem jelenik meg a lap". Két hónappal korábban már betiltották a lap egyik számát, miután az államügyész telefonon utasította a főszerkesztőt, hogy húzzanak ki néhány cikket az újságból, de ő erre nem volt hajlandó.
Kamerun: csírájában elfojtott rádió
Május 23-án, tervezett indulása előtt egy nappal a kameruni kormány érvénytelenítette a Freedom FM rádió sugárzási szerződését. A rádió doualai központját rendőrök vették körül és az informatikai minisztérium határozatának fénymásolatával felvértezve kiürítették a szerkesztőséget. A Riporterek Határok Nélkül nemzetközi sajtószakszervezet szerint a kameruni vezetés az elnök, Paul Biya elleni kritikus véleményeket igyekszik döntésével háttérbe szorítani. 2004 végén választásokat tartanak Kamerunban, de a vérmes politikai csatározás már 2003 elején megkezdődött. Novemberben az EU, a Világbank, az IMF és más szervezetek képviselői Londonban találkoztak, hogy megvitassák a Nemzetközösséghez nemrég csatlakozó Kamerun elnökének, Paul Biyának visszásságait.
Kína: kommunista cenzúra
Júniusban a kínai kormány bezáratta a neves Beijing Xinbao hetilap szerkesztőségét. Az esetet megelőzően az újság egy cikke kritikus hangot ütött meg a kínai vezetéssel szemben, amelyre válaszul a hatóságok a sajtótörvény megszegésével vádolták meg a magazint. Az Associated Press kérdésére a kínai kommunista párt szóvivője elmondta, hogy hasonló esetek további beszüntetéseket vonhatnak maguk után.
Korábban embercsempészet vádjával egy dél-koreai fotóriporter ellen adtak ki elfogatási parancsot, aki a Kínán át Dél-Koreába és Japánba szökő észak-koreai menekültekről készített képriportot. A kínai kormány megszokott gyakorlata, hogy a rajtakapott menekülteket visszatoloncolja Észak-Koreába. Két másik dél-koreai újságírót szintén letartóztattak a témában folytatott kutatásért. A riporterekre több éves börtönbüntetés vár.
Sri Lanka: szükségállapot
November 4-én Chabdrika Kumaratunga, a szigetország elnöke felfüggesztette a parlament működését, katonákkal biztosította a kommunikáció főbb bástyáit és menesztett három kormányzati vezetőt, köztük az informatikai minisztert. Másnap bevezette a szükségállapotot és az ezzel járó sajtócenzúrát és gyülekezési tilalmat. Az állami médiumok szerkesztőit és vezetőségét leváltotta. A sajtószabadságért küzdő Free Media Movement szerint azonnal érezhetővé vált a szemléletváltás a sajtóban.
Tádzsikisztán: feketelistán az internetes újságírás
A tádzsik hatóságok országszerte letiltják a hozzáférést az olyan weboldalakhoz, amelyek az ország kormányát kritizálják. A hatóságok részéről több ízben is érték atrocitások Dodogyon Atovullojevet, az országon kívülről működtetett tajikistantimes.ru hírportál vezetőjét. A weboldal Tádzsikisztánból nem érhető el, de angol nyelvű verziója olvasható a neten.
Vietnam: tilalmas ifjúsági magazin
A vietnami informatikai miniszter három hónapra felfüggesztette a Sinh Vien Vietnam címet viselő ifjúsági hetilapot, a törvénnyel szemben álló vizuális tartalom megjelenítéséért. A magazin címoldala meztelen emberi bábukat mutatott. A hetilapot a Ho Shi Minh Ifjúkommunista Szövetség adja ki, amely szimpatizál a hatalmon lévő vietnami kommunista párttal. A magazin újságíróit "nyilvános megbánásra" szólították föl.
Zimbabwe: kísért a múlt
2002 szeptembere óta a dél-afrikai ország egyetlen független napilapját, a The Daily Newst két ízben is szüneteltette a kormány, miután a vád szerint nem volt bejegyezve a Média és Információs Bizottságnál, tehát illegálisan működött. A bejegyzés egyúttal azt jelenti, hogy a médium beleegyezik a cég gazdasági átláthatóságába, és átadja a hatóságoknak a vezetőségi tagok teljes listáját, pontos életrajzzal és a politikai beállítottságot érintő adatokkal. Az újság az első leállítása után a hararei bíróság pozitív döntését alapul véve újra megjelent 2003 októberében, címlapon a következő szöveggel: "Újra itt vagyunk!" A rendőrség válaszul azonnal letartóztatta a lap 18 újságíróját. Októberben, a hagyományos Indaba-nemzetgyűlésről kitiltották a sajtót, majd a nemzetközi felháborodást kiváltó határozatot visszavonták a konferencia előtti nap, 24 órányi időt hagyva a részletes indoklással kísért sajtóbelépő-kérelem beküldésére.
Korábban a kíméletlen eszköztáráról hírhedt ex-elnök Robert Mugabe ifjú követői és a polgárháború veteránjai elfogtak, megvertek és kivallattak két újságírót, Shorai Katiwát és Martin Chimenyát, a Voice of the People független rádióadó munkatársait. A riporterek egy diáktüntetésre igyekeztek, amikor rájuk támadtak, elvették a magnójukat és a mobiltelefonjukat. Az esetről e-mailen tájékoztatták a rádió főszerkesztőjét, akinek másnap átkutatták a lakását és elkobozták a számítógépét. A rendőrség később bizonyíték hiányában szabadon engedte Katiwát és Chimenyát. A Hollandiából sugárzott Voice of the People egyike a két zimbabwei rádiónak, amely a tilalom ellenében létezni tud az állami adók mellett.
-tg-