Buena Vista Social Club

2000.04.06. 14:50
A film egy gigantikus home-video (ahogyan kell, nagyrészt handycammel rögzítve), egy így láttam Kubát ezerkilencszázkilencvennyolcban, egy dokumentum-szocio-videoklipp, egy szűk kétórás happy-feeling a működő szocializmusból, egy film arról, hogy hogyan is készült a film, egy metafilm.
Őszintén megmondom: merészebb álmaimban sem reméltem, hogy tanúja lehetek, amint Ruben Gonzalez hetvenkilenc évesen részt vesz élete első ritmikus sportgimnasztika-edzésén. Így visszagondolva azonban valószínűleg csalódást okozott volna, ha minderre nem egy neoklasszicista palota dísztermében kerül, sok-sok szűrővel, enyhén túlexponálva. De a Buena Vista Social Club távol áll attól, hogy csalódást okozzon. Az agg zongorista pont a megfelelő helyen üti a talpalávalót.

A film egy gigantikus home-video (ahogyan kell, nagyrészt handycammel rögzítve), egy így láttam Kubát ezerkilencszázkilencvennyolcban, egy dokumentum-szocio-videoklipp, egy szűk kétórás happy-feeling a működő szocializmusból, egy film arról, hogy hogyan is készült a film, egy metafilm.

Lehetne persze mondani, hogy az egész csak zene, a kép amolyan kísérő csupán, hogy mégse az üres vásznat, de ennyire azért nem egyszerű a helyzet. A szereplők nagyszerű színészeknek bizonyulnak önmagukat alakítva, semmi sincs túlspilázva, mindenkiből csak amennyi kell, arcok a Macskajajból egy boldogabb éghajlat alatt (még ha nem is egy sokkal boldogabb politikai klímában). Ez utóbbi felhangot a film egyébként üdítően mellőzi, holmi golfpartiktól eltekintve Fidel Castróról egyáltalán nem, Che Guevaráról is alig hallunk.

A Havanna-feeling pedig teljesen rendben: a stáb a két óra alatt a Pécsi Dohánygyár éves termésének körülbelül másfélszeresét füstöli el, úgy húsz-huszonötcentis egységcsomagokban, és az is megnyugtató, hogy a háziszent - miként mindenki más - rendszeresen megkapja a napi betevő rumadagját.

Ezenkívül szép is persze, a beexponált szétfolyó fényfoltok, a naturalista részletek, a hosszú snittek, a folyamatosan mozgó kamera, a hol szemcsés, hol tűéles, ámde mindvégig tiszta és célratörő képsorok, hihetetlen életörömöt sugároznak. Hogy nagy film-e nem tudom, de az biztos, hogy a Buenavista a hétvégém legnagyobb élményévé nőtte ki magát. (Pedig komolyan mondom, az a szombat déli vörösboros szarvaspörkölt zsemlegombóccal azért nagyon ott volt.)