![]() |
Még lefeküdni is hajlandó egy pszichológussal |
Egy nap aztán hazafelé tart frissen kiváltott antidepresszánsait cipelve - reggelre gyorsító, estére lassító -, melyeket jól láthatóan szégyell. ,,Nem vagyok beteg, nem vagyok beteg" - mondogatja, majd csúnyán elbotlik, szétterítve az úttesten ötven doboz gyógyszert és elbőgi magát. Ekkor lép a színre Alexis (Pierre-Loup Rajot), a szimpatikus szép szocialista (ezt még nem tudjuk, csak az alliteráció kedvéért), és segít neki összeszedni a drogokat, melyeket közös erővel a kukába dobnak. Alexis távozik, Camille azonban nem hagyja annyiban a dolgot, és nyomozni kezd a pasi után.
![]() |
Széjjelfele menő házaspároknak ellenjavalt |
Az erővonalak ezzel felvázolódtak, bárki más számára egyértelmű lenne, hogy ezt a történetet elbukta. Nem így Camille, aki még lefeküdni is hajlandó egy pszichológussal némi elemzésért és jövendőmondásért cserébe. Bár a doki sem jósol sok jót neki, ő nem adja fel: némileg mazochizmusból, némileg aljasságból összebarátkozik a feleséggel (Isabelle - Catherine Frot) és vacsorázni kezd járni hozzájuk. Alexis persze eleinte semmit nem vesz észre, a felesége hamarabb rájön, hogy mit akar a másik nő. Aztán Camille egy buliban szerelmet vall Alexisnek a fürdőszobában, majd rákúrja a kezére az ajtót. Ezután egy darabig nem találkoznak.
A film további részében Camille férjhez megy, és teherbe esik, de nem áruljuk el, hogy kihez és kitől, ez utóbbit ugyanis ő maga sem tudja. Izgékonyabb nézők kedvéért azonban elárulhatjuk, hogy rendes hollywoodi filmhez illően minden vidáman végződik, rendes európai filmhez illően azonban jócskán van csavarás a végén is. Széjjelfele menő házaspároknak ellenjavallt.