További Mozi cikkek
,,Kamerámat az emberszeretet vezeti" Fotó: Molnár Dániel / Magyar Narancs |
- A Malena esetében mi volt a koncepciója, és miben tért el ez a rendező elképzeléseitől?
- A rendezővel, Giuseppe Tornatoréval már együtt dolgoztam az Óceánjáró zongorista legendája című filmben is, ezért most is jól megértettük egymást. Tornatore legalább annyira szereti a délolasz tájakat, mint Szabó István Budapestet, így a Malenában a Napfény ízéhez hasonlóan nagy szerepe van a természetnek és az épített környezetnek. Ebben a filmben minden kép be van keretezve, nincsenek esetleges felvételek, minden beállítás a rendezővel folytatott hosszas vita után alakult ki. Az volt a célom, hogy a képek olyan erősek és szuggesztívek legyenek, hogy szöveg és zene nélkül is megállják a helyüket. A filmet a pasztellsárga jellemzi, ez ugyanis a szicíliai házak építőanyagául szolgáló kő színe. Örülök, hogy sikerült megtalálnom ezt a tónust, mert az eddigi mániámhoz, az aranybarnához képest új, ráadásul a filmet igazi emlékké, megsárgult fotóvá varázsolja.
- Milyen nézőpontból látjuk az eseményeket?
- A moziban ülve a rendező elképzelései szerint, a gyerek szemén keresztül látjuk a világot, de ez a nézőpont a kezdeti direkt beállítások után elhalványul, szinte magától érthetővé válik.
- A filmben a hosszú, nagy ívű kameramozgásokat gyakran törik meg vágások. Mi volt az alkotók célja ezzel a szokatlan módszerrel?
- A Tornatorét mindig azzal vádolták, hogy filmjei túlságosan lassúak, és a költészet mellett nem figyel a film ritmusára. Szerintem is maradtak unalmas jelenetek az alkotásaiban, ezért a Malenát szándékosan gyorsabbra, pergőbbre készítettük. A vágás mellett sok jelenet is a mozgékonyságot fejezi ki, ezért például az eredeti elképzelések helyett nem gyalog, hanem biciklivel követi Renato, a kisfiú Malenát.
- Mivel indokolja az Óceánjáró zongorista legendája című film egyértelmű kudarcát?
- A forgalmazó cég negyvenöt percet kivágott az elkészült filmből, és ezzel nem csak megcsonkították az alkotást, de össze is vesztek a rendezővel. Ilyen körülmények között az igazi visszhang elmaradása törvényszerű volt. Ráadásul a magyar forgalmazást nehezítette, hogy a megvásárolt két kópiából egyet már a repülőtéren elloptak. Egyébként ez egy sikeres film lehetne, hiszen mindenkit magával ragadott, akinek csak mutattam!
- Ön szerint miért kerülte el a siker a Napfény ízét a Golden Globe díjkiosztón?
- Én sem értem, hiszen eddig akárhány mértékadó kritikus listáját olvastam, az év tíz legjobb filmje között szerepelt. Valakinek sajnos mindig vesztenie kell, és most a Napfény íze volt az.
- Önt a Malenáért Oscar-díjra jelölték. Véleménye szerint ez a munkája érdemli meg leginkább ezt a rangos kitüntetést?
- Először is szerintem nem fogom megkapni a díjat, de ha mégis, akkor nem csak ezt a filmet, hanem az utóbbi három munkámat jutalmazzák majd. Akik rám szavaznak, azok ugyanis a másik két alkotást is látták, és a döntésüket ennek fényében hozzák majd meg. Egyébként én az Óceánjáró zongoristára... vagyok a legbüszkébb, mivel ebben sikerült a legtöbbet valóra váltanom az elképzeléseimből.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Lukács Sándor: Számomra az írás teljesen egyenértékű a színészettel
A művésznek nyáron jelent meg a tizedik verseskötete.
január 6., 11:23
- Kultúr
Trágyával kenték be a felbecsülhetetlen értékű festményt
Az akcióban két lány és három fiú vett részt.
tegnap, 20:09
- Mindeközben
Gyémántgyűrűt kapott párjától Jázmin Viktória, jövőre házasodna a szépségkirálynő
tegnap, 22:10
- Mindeközben
Ez a mókus most az internet kedvence, miután a legemberibb reakciót mutatta felébresztése után
tegnap, 19:50
- Mindeközben
MC Hawer a Házasság első látásra után inkább nem is akar már párkapcsolatot: „Jobb egyedül”
tegnap, 18:50
- Címlapon
Tényleg megszerezheti Donald Trump Grönlandot, Kanadát és a Panama-csatornát?
Mutatjuk, miért fontos ez a három terület az amerikai külpolitika szempontjából.
tegnap, 20:19
- Címlapon
Grönland vezetője kész tárgyalni Donald Trumppal
De azt is közölte, hogy nem szeretnének amerikaiak lenni.
tegnap, 21:55
- Kultúr
Elbúcsúztatják Magyarország legnagyobb kőszínházát
Három hónapig még futnak az Erkelben az Operaház előadásai.
január 6., 16:39
- Kultúr
Márkó és Barna Síkideg: Milyen értelmi szinten van az, aki viccből durrantgat?
A fiúk arról beszélgettek, milyen ember az, aki petárdázik, mi a legjobb ajándék, és hogy mit hagynak inkább 2025-ben.
január 6., 07:00
- Kultúr
Tavaly felrobbant a Balaton, idén újráznak
Kepes Andrással és Mácsai Pállal lehet vacsorázni egy villában.
január 6., 12:22
- Kultúr
Magyar elismerés a Golden Globe-on; Demi Moore 45 éves pályafutása alatt most először zsebelte be a díjat
Jodie Foster már ötödik alkalommal nyert, mutatjuk a gála nyerteseit.
január 6., 06:57
- Kultúr
Négy elemit végzett Mátészalkán, ő lett az amerikai film atyja
Megemlékezést tartanak a szülőfalujában.
január 6., 17:22
- Kultúr
2025: ropogós malac és lencse, de az abált szalonna életet ment
Asszonyok örömkönnye a St. Andrea éttermében.
január 6., 06:14
- Címlapon
Óriási botrány rázta meg Ukrajnát, Volodimir Zelenszkijnek személyesen kellett közbelépnie
Abban az időszakban, amikor Kijev amúgy is kritikus helyzetben van.
tegnap, 20:47
- Kultúr
Ismét magyar lett Európa legszebb adventi villamosa
A miskolci Tátra idén Csipkerózsika világát idézte.
január 6., 17:21
- Mindeközben
Emlékszik még László Attilára? Így él most a Csillag születik azóta felnőtt győztese
tegnap, 16:42
- Kultúr
Száraz Miklós György: Pilátus karácsonya
Mentem fel a lépcsőházban, és meghallottam, ahogy sír.
január 4., 13:01
- Kultúr
Zendaya állólámpát, Timothée Chalamet kék huzatos ágyat idéz
Lélegzetelállító párosítások születtek.
január 6., 19:00
- Kultúr
Jelentős mérföldkőhöz ér a Macskák című musical a Madách Színházban
A brit zeneszerző is alig hiszi el.
január 4., 20:34
- Mindeközben
Nyári Dia egy szerencsés véletlennek köszönhetően kapta meg a Barátok köztös szerepét
tegnap, 14:39
- Címlapon
Robert Fico azt állítja, komoly ígéretet kapott Vlagyimir Putyintól, ami Magyarországot is érinti
tegnap, 06:17
- Kultúr
Eladó a Breaking Bad ikonikus helyszíne, 4 millió dollárért lehet a miénk Walter White háza
A tulajdonosok megelégelték a napi több száz bámészkodót.
január 5., 13:13
- Kultúr
Nincs nagy dráma, de a Z és az alfa generációban is volna igény arra, hogy legyen
Drámapedagógia? Nagy tradíció, sok hiányosság.
január 4., 19:35
- Mindeközben
Peller Mariann már januárban elkezdte az edzést, hogy meglegyen a nyári alakja
tegnap, 13:33
- Kultúr
A holtak művészete és interdimenzionális hangélmény találkozik Budapesten
A meeting színhelye most nyílik újra. Még fesztivált is tartanak.
január 5., 19:35
- Kultúr
Több mint 30 éves pályafutása alatt most először jelölték Golden Globe-ra Pamela Andersont
„Mindig titkoltam, de tudtam, hogy többre is képes vagyok.”
január 5., 07:14
- Címlapon
Önálló életre kelt Orbán Viktor egyik kijelentése a külföldi sajtóban
Nagyon megörültek a mondatainak.
tegnap, 19:22
- Címlapon
Gyurcsány Ferenc odaszúrt Magyar Péternek, készülődni kezdett, és hamarosan mindent elmesél
„Mi ellenzékiek voltunk akkor is, amikor Orbán tönkretette a köztársaságot. Nem váltogattunk” – írta.
tegnap, 21:21