Mátrix - Újrahasznosítva

2003.05.22. 08:39
Neót a gépek mellett már a szerelmi fészek hiánya is kínozza. Konrad Lorenz közben megfejti a Mátrixot, de senki nem érti, ezért még órákig folyik a verekedés. Végül kiderül, hogy nem is a rendezők rendezték a filmet.
Szögezzük le az elején, hogy a Mátrix, az igaziról beszélünk, jó film volt, és nem azért, mert megfelelő arányban tartalmazott akciót, szexet, cselszövést és vígjátéki elemeket, hanem mert érvényes kérdéseket vetett fel, amelyekre a néző önkéntelenül is válaszolni kényszerült. Magyarázat nélkül nem lehetett sem elfogadni, sem elutasítani ezt a japán animékből látványában, keleti filozófiákból pedig gondolataiban merítő munkát.

A téma ennél többet érdemelne, ha cikkünk tárgya nem az Újratöltve fedőnévvel forgalomba hozott második rész lenne. Amelyről viszont csak annyit lehet megállapítani, hogy rossz, és legfeljebb azon gondolkodhatunk el, hogy érdektelen volt vagy egyenesen unalmas is.

Pillangó-effektus

A kellemetlen felismerés a főcím utáni ötödik-hatodik percben éri az embert, pont akkor, amikor rádöbben: a dolgok ilyetén alakulása tulajdonképpen szükségszerű, hiszen az előző részből megtudtunk mindent, amit ebben a témában elmondani érdemes.

A Mátrix példás módon vezette elő sztoriját, a klasszikus Csuang Ce - lepke problémát, amelyet aztán egyéni hangvétellel, a valós és virtuális szavak behelyettesítése mellett ki is bontott. Ezt folytatni azonban olyan, mintha a Wachowsky-testvérek egy viccet próbálnának a csattanó után tovább mesélni.

7 perc

A rendező-forgatókönyvíró párostól nehéz elképzelni ennyire ügyetlen és cinikus húzást. Bár a szaksajtó hallgat, a film tanulmányozása után az Index esztétikai és összeesküvés-elméleti albizottsága arra a következtetésre jutott, hogy a második részt valójában nem a Wachowsky-testvérek készítették, ők ugyanis feltehetőleg évek óta egy kellemes klímájú szigeten tartózkodnak. Az Újratöltve egy ügyes filmiparos Gmk. munkája lehet, akik megkapták a megfilmesítési jogokat, franchise rendszerben.

A szerződésben kikötötték, hogy fentről lefelé csorgó, zöld karakternek, ninja filmbe illő összecsapásoknak és időnként elcsattanó bölcsességeknek mindenképpen szerepelniük kell a filmben.

Szintén megkerülhetetlen volt az adott márkájú telefonok és autók felvonultatása. Neót, Morpheust és az Orákulumot pedig előre legyártott személyiségsablonok mentén szabták ki lemezvágó ollóval a munkásemberek.

A Gmk. korrekt cég lévén egyetlen ponton sem hágta át a szerződési feltételeket, és óvakodtak attól is, hogy bármilyen módon továbbvigyék az eredeti ötletet. Számításaik szerint azonban a kötelező elemekből összeálló 7 perc vetítési idejű film nem hozta volna az előirányzott bevételt, így a mennyiségeket egyszerűen felszorozták, hogy kijöjjön a két és fél óra.

A Mátrix 2-ben tehát tizenkilencszer annyi akciót, huszonháromszoros mennyiségű romantikát, háromszor annyi bölcselkedő aranyköpést és tizennégyszer annyi tréfát kap a néző a jegy áráért, mint az előző részben.

Végtelen történet

A történetet így a privátszféra-hiányos jövő okán szeretkezési helyszín után kajtató Neo és Trinity, Morpheus szerelmi háromszöge, továbbá a szupermenként repkedő Neo határozza meg. Fontos szerep jutott még a Mátrix őszszakállú teremtőjének, aki a lényeget hivatott megvilágítani előttünk. Mivel azonban az alkotóknak nem jutott eszébe semmi ebben a témakörben, a Konrad Lorenz szerű alak egymásba fűzött idegen szavak használatával csak jelzi, hogy itt gondolatoknak kellene következniük.

A legnagyobb gond mégsem az, hogy ez az összegereblyézett történet-zúzalék nem vesz fel értelmezhető alakot, hanem hogy a készítők valamiért ragaszkodtak az ideológiai vonal megtartásához.

Talán különösebb károsodás nélkül átvészelnénk, hogy az első pillanattól kezdve záporoznak az ütések, csikorognak a gumik, Neo kettő helyett pedig már 200 ügynökkel verekszik egyszerre. De mivel az akciók szüneteiben olyan, még az Édesvíz-könyvek olvasói számára is vállalhatatlan mondatok hangzanak el, mint például, hogy mindenki arra született, hogy azt csinálja, amire született, elkerülhetetlennek látszik a szürkeállomány maradandó sérülése.

A filmnek egyébként nincs vége, és nem azért, mert egyetlen részbe nem tudták belesűríteni a történetet, lévén a két és fél óra alatt valójában nem történik semmi. Hanem mert így eladható lesz a jelenleg összehegesztés alatt álló harmadik rész is.

Mátrix - Újratöltve
színes magyarul beszélő amerikai sci-fi, 2003

rendező, forgatókönyvíró: Andy Wachowski, Larry Wachowski
operatőr: Bill Pope jelmeztervező: Kym Barrett
zene: Don Davis
producer: Joel Silver
látványtervező: Owen Paterson
vágó: Zach Staenberg

szereplők:
Keanu Reeves
Laurence Fishburne
Carrie-Anne Moss
Hugo Weaving
Matt McColm
Monica Bellucci
Lambert Wilson