A Magyar Filmkritikusok Díjai igazolják a Filmszemlét

2003.01.24. 20:46
Magyar Filmkritikusok fődíját a Hukkle kapta, posztumusz kitüntetéssel jutalmazták Schütz Ilát, a legjobb férfi színész pedig Gazsó György lett. A díjak igazolják a tavalyi Szemle zsűrijének döntéseit.
Pénteken átadták a 2002-es év legjobb magyar filmjeit értékelő Magyar Filmkritikusok Díjait. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) film- és tévékritikusi szakosztálya által 1962-ben alapított díj egyúttal az előző évi filmszemle zsűríjének megmérettetése is. A kitüntetett filmek listáján az idén megtalálható volt mindegyik, a 33. Magyar Filmszemlén is jutalmazott alkotás.

A Magyar Sajtó Házában egyúttal kiosztották az első Árvai Jolán-díjat is.

Báron György, a szakosztály elnöke Pálfi Györgynek, a Hukkle rendezőjének adta a filmkritikusok idei "fődíját", vagyis az év filmjének járó B. Nagy László-díjat. A Hukkle tavaly a Filmszemle legjobb első filmesének járó díjat kapta, továbbá a legjobb idegennyelvű film kategóriában indul az Oscar-díjért.

A legjobb női epizódalakítás díját a közelmúltban elhunyt Schütz Ilának ítélték a Valami Amerika című filmben nyújtott alakításáért. A posztumusz adományozott díjat Herendi Gábor, a film rendezője vette át.

A legjobb férfi karakterszínész díjával Gazsó Györgyöt jutalmazták az Ébrenjárók és a Kísértések című filmekben nyújtott játékáért.

A legjobb női főszerep díja Tóth Ildikóé lett (Felhő a Gangesz felett). A legjobb férfi főszerep díját Ternyák Zoltán kapta (Felhő a Gangesz felett). A régóta betegséggel küzdő színész nevében Detre Gábor rendező vette át a díjat.

Az Agfa Hungária által a legjobb fiatal dokumentumfilmesnek felajánlott díjat Lakatos Róbert kapta Csendország című filmjéért.

A legjobb dokumentumfilm díját Almási Tamásnak, a tavalyi Filmszemle legjobb dokumentumfilmesének adták, a Sejtjeink című filmért.

A legjobb rövidjátékfilm díját Kálmánczhelyi Zoltán, Végh Zsolt és Stefanovics Angéla rendező kapta A legkisebb film a legnagyobb magyarról című, Ha nincs kéz, nincs csoki alcímű filmért.

A filmkritikusok különdíjat szavaztak meg az utóbbi évek legsikeresebbnek ítélt mozis sikerének, a Valami Amerika című filmnek; a díjat Herendi Gábor rendező vette át.

A legjobb hangmérnöki munkáért Zányi Tamást jutalmazták (Hukkle).

A legjobb operatőr díját és a Westel Rt. tárgyjutalmát Pohárnok Gergely kapta a Hukkle című film fényképezéséért.

A legjobb forgatókönyvért Kamondi Zoltán kapta meg az elismerést (Kísértések).

A legjobb első filmnek járó díjat és az Axelero Rt. jutalmát Miklauzic Bence kapta (Ébrenjárók).

A filmkritikusok különdíjban részesítették Szabó Istvánt a Szembesítés című alkotásért.

A legjobb rendezés díját és az Antenna Multimédia Rt. tárgyjutalmát Fekete Ibolya, a Chico című film rendezője kapta.

A filmkritikusok életmű díját és a Zwack Unicum Rt. elismerését Darvas Iván színművésznek adományozták. A négy éve alapított díjat Wisinger István MÚOSZ-elnök nyújtotta át.

Árvai Jolán-díj a művészeti díjjal nem jutalmazhatóknak

A Magyar Rendezők Céhe és a Magyar Operatőrök Céhe által, a MÚOSZ-szal együttműködve tavaly alapított Árvai Jolán-díjat Romwalter Béla fővilágosító vehette át.

Árvai Jolán producer, a Fiatal Művészek Stúdiójának alapító tagja 2002-ben hunyt el; a róla elnevezett díjat olyan filmes szakembereknek ítélik oda, akik nem részesülhetnek művészeti díjban.

A díjra - amelynek az ünnepségről elfoglaltsága miatt távol maradó Görgey Gábor kulturális miniszter a fővédnöke - öt személyt jelöltek: az Árvai Jolán-gyűrűvel jutalmazott Romwalter Bélán kívül Kürtös Előd fővilágosítót, Tóth Béla Zsolt kellékest, Tóth János fahrtmestert és Vida Miklós stúdiómérnököt. A díj alapítói mind az öt jelöltet díjazottnak tekintik.

Az elismeréssel a Balázs Béla-díj mindenkori összegével megegyező nagyságú - jelenleg 200 ezer forintos - pénzjutalom jár, amelynek felét a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma adja - tudta meg az MTI.