![]() |
Sarandon a torgyáni embertípus tökéletes megvalósulása |
A látszat ellenére, ő tudja, milyen a valóság: igazságtalan, kiábrándító és főleg: relatív. A hazudozás viszont éppenhogy felszabadít. Ki kíváncsi az igazságra? Ő, mármint Adele--nem. Nem akarja tudni, hogy a lánya nem akar Hollywood-i sztár lenni (szóval emiatt kár volt Wisconsin-ból California-ba költözni); és hogy a jóképű, fiatal és gazdag Beverly Hills-i orvos nem szerelmes, sőt kimondottan csak egyszer akarta ágyba dugni. Úgy gondolja, elég, ha felveszi a nagyestélyit, és máris elviszi valaki az Operába. Pedig nem. Hiszi, hogyha úgy tesz, mint aki egy jó anya, attól tényleg jó anya lesz. És még ez sem.
Tudja, hogy hazudni csak úgy érdemes, ha ő maga is elhiszi, amit mond. Mert az végülis már álmodozásnak számít. És egy jól irányzott álmodozás sokszor továbblendít a nehezén. De Adele és József álmai nem segítenek senkinek, mert nem kezelik a bajt, hanem elmélyítik. Mert nem előremutatnak, hanem nem mutatnak sehová. Mert nem ők tartják értük a hátukat, hanem egészen mások. Serdülőlányok meg országok.
![]() |
Végre felszabadultan szeretheti a zsarnok mamát |
A film különben egy jó közepes, kizsámítható fordulatokkal telezsúfolt sztorikán nyugszik, ami sokáig nem visz sehová, és ez már azután sem nagyon változik. Sokkal kevésbé lenne elviselhető Sarandon és Portman nélkül. A happy end abban áll, hogy a lány leszakad az anyjáról, és Los Angeles helyett a keleti partra megy egyetemre--így felszabadul a terror alól, és végre felszabadultan szeretheti a zsarnok mamát, ezt a gátlástalan, kibírhatatlan, felelőtlen és önfeledten önző személyt. Messziről. Dehát ez csak film. Ideát, a valóságban, nincsen keleti part, ahová egyetemre lehet menni. Ideát, a valóságban, Los Angeles-ben marad a mama, a lánya meg Torgyán József is. Ideát, egyelőre, nincs happy end.