Turki al-Faisal herceg kijelentette, hogy Moore filmje "rendkívül igazságtalanul bánik a szaúdiakkal". A
Fahrenheit 9/11 az Egyesült Államokban több mint 100 millió dollár bevételt hozott és minden idők legsikeresebb dokumentumfilmjeként tartják számon.
Moore filmje többek között azt állítja, hogy Bush kormánya segítséget nyújtott számos Amerikában élő szaúdi hercegnek és a szaúdi születésű al-Kaida vezér, Oszama Bin Laden családtagjainak, hogy azonnal elhagyhassák az országot a szeptember 11-ei terrortámadásokat követően. A film azt is kiemeli, hogy ugyanebben az időben a polgári légiközlekedés teljes tilalma volt érvényben.
A londoni szaúdi nagykövet, aki egyébként Abdullah koronaherceg féltestvére, a Sunday Telegraphnak elmondta, hogy ezt az állítást a szeptember 11-ei terrortámadást vizsgáló bizottság Washingtonban cáfolta.
"Sokkal jobb lett volna, ha Michael Moore előbb elolvassa a bizottság zárójelentését, mielőtt elkészíti filmjét. A jelentésből egyértelműen kiderül, hogy a Bush-kormány a törvény szerint járt el."
Turki herceg azt is elárulta, hogy Moore vízumot kért és kapott Szaúd-Arábiától, de végül sose utazott el a közel-keleti országba.
"Nagy kár, mert így elmulasztotta a lehetőséget, hogy a helyszínen ellenőrizze legfontosabb állítasait" - tette hozzá a szaúdi diplomata.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!