Mindörökké Mátrix?

2003.06.20. 14:49
A Mátrix-Újratöltve Polgári Kör jegyfelvásárlási akciója áll a Mátrix sikere mögött?
Jack Nicholson és Adam Sandler majdnem lenyomta a Keanu Reeves- Carrie-Anne Moss párost, mindössze 3000 nézőn múlt, hogy a Ki nevel a végén? az első helyen debütáljon, de a virtuális trilógia második része 25 907 jeggyel végül mégis a lista első helyén végzett. Egyes, meg nem erősített információk szerint, a négy hete a nézettségi lista élén veszteglő film magyarországi sikerének hátterében a Mátrix-Újratöltve Polgári Kör fanatikusai álnak, akik nagyszabású jegyfelvásárlási akciókkal gondoskodtak arról, hogy a június 12-én bemutatott új filmek ne előzhessék meg kedvencüket.

Egy millió amerikai dollár

A film magyarországi összbevételei a nemzetközi tendenciákkal szembeszegülő engedetlenségi mozgalomnak hála már meghaladták a 234 millió forintot is, vagyis kis hazánk egy millió dollárnál is többel járult már hozzá az alkotók megélhetéséhez

A heti bemutatók közül a Ki nevel a végén? kódnevű pszichovígjátékra végül 22 997-en váltottak jegyet Budapesten, így a második helyen végzett, a Szökevény harmadik részének is betudható Veszett vad lett a harmadik a maga 10 971 nézőjével, és majdnem 10 millió forintos árbevételével, míg a Tulipános Fanfan a negyedik helyre futott be 9 913 eladott jeggyel, a Csendes amerikai című színes, szélesvásznú lélekáradás pedig, alig több mint 5000 fizető vendéggel, a hetedik helyen végzett.

A hét öregje a Mr Bean a titkosszolgálatnál munkacímet viselő Johhny English lett, amely jelenleg a tizedik helyen rostokol, de április 10-ei bemutatója óta már több mint 12 millió forint bevételt termelt.

Visszaúsztak az élre.

A Tengerentúlon a Nemo nyomában című rajfilm egy hétnyi gyengélkedés után visszatért az élre, maga mögé utasítva a Halálos iramban második részét, ami 19,1 millió dolláros heti bevételével már csak a második. A számítógéppel animált halak mulatságos kalandjait bemutató rajzfilm viszont majdnem 30 milliós bevételt termelt az utolsó hét napban, a produkció összbevétele pedig már a 200 millió dolláros álomhatár közelében jár.

A kutyát egyébként Bruce Willis alakítja!

A hét bemutatói Amerikában viszonylag rosszul szerepeltek, a Fecsegő tipegőket a szintén Csupó Gáborhoz köthető Thornberry család című környezettudatos rajzfilm világába kalauzoló Rugrats go wild mindössze 12.5 millió dollárt termelt, de így is a negyedik lett, megelőzve ezzel Harrison Fordot, akinek Hollywoodi őrjárat című, elcsépelt feka zsaru - fehér zsaru klisékre épülő krimije mindössze 11,1 milliót fialt az első héten.