Etyeken épül a világ legnagyobb filmstúdiója

2004.05.15. 08:32
Etyeken építené meg a világ legnagyobb filmstúdióját Demján Sándor és Andy Vajna. A stúdiót a legmodernebb technikával szerelnék fel, akár a Titanicéhoz hasonló tengeri jeleneteket is lehet majd forgatni.
A világ legnagyobb filmstúdiójának megépítését jelenti be vasárnap délután a Cannes-i filmfesztiválon Hiller István - írja a Népszabadság. A lap értesülései szerint a Demján Sándor és Andy Vajna részvételével megvalósítandó projekt Etyeken épül fel, a létesítményben szinte minden olyan technika megtalálható lesz, amit az amerikai szuperfilmekben felhasználnak.

Az új stúdióban a Titanicban látott tenger alatti felvételek forgatására is lesz lehetőség.

Demján Sándor már vett részt stúdióépítésben. A kilencvenes évek második felében Budapesten építette fel a kor viszonyai közötti legmodernebb stúdiót. A létesítményt később értékesítette - írja a Népszabadság.

Andy Vajna világhírű magyar származású producer, ő jegyzi a Rocky és a Terminátor sorozatot. Magyarországra eddig is hozott gigaprodukciókat, Budapeseten forgatta le az Evita több jelenetét is.