Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAmikor Juhász Lajosné felmutatta a megszegett kenyeret
A Múlt-kép blog a Nemzeti Fotótár szakmai együttműködésével valósul meg.
Eredendően államalapító Szent István királyunk 1083. augusztus 20-i szentté avatásáról emlékeztünk meg ezen a nyár végi ünnepen.
1686-ban XI. Ince pápa Buda visszafoglalásának alkalmából az egész katolikus világban elrendelte, hogy minden évben tisztelegjünk Szent István előtt, majd 1771-ben Mária Terézia Budára hozatta a Szent Jobbot, és nemzeti ünneppé nyilvánította Szent István napját.
Ezután egy merész ugrás vezetett a II. világháború utáni augusztus 20-i ünnepekig. A vallásos tartalom kikerült a hivatalos állami propagandából – a munkaszüneti nap viszont megmaradt –, helyette az 1949-ben elfogadott alkotmány lett az ünneplés tárgya.
Innen már tényleg csak egy lépés volt a dolgozó parasztság előtérbe helyezésével az „új kenyér” ünnepének megjelenése. Bár a történelemben láttunk már abszurd pillanatokat, az egyik fotón szereplő jelenet: „Juhász Lajosné, a Főváros XV. kerületi Tanács Végrehajtó Bizottság elnökhelyettese felmutatja a megszegett, a Béke Termelőszövetkezet tagjai által adományozott idei első kenyeret az új kenyér ünnepén, az Alkotmány 15. évfordulóján” méltán pályázhatna dobogós helyre.
A nyolcvanas években a légi és vízi parádé vonzotta az embereket, 1990 óta pedig visszatért a tűzijáték mellé a Szent Jobb-körmenet. Az augusztus 20-i Múlt-képben az MTI Nemzeti Fotótárának felvételeiből válogattunk.
Rovataink a Facebookon