Csoda a hajógyárban

Néhány pillanatig szájában forgatja a konzervszusit, majd kiköpi.

– Undorító, ebbe bele fogtok bukni – mondja Jézus.

Az utóbbi években Tokióban dolgozott, minőségellenőr volt egy hajógyárban, amit, miután csődbe ment, konzervgyárrá alakítottak. Főként halkonzervet gyártottak. Hajó vagy hal, egykutya, mindkettő a vízen úszik – mosolygott Jézus, amikor egy riporter az átalakításról faggatta.

Jézus néhány hete jött haza Tokióból, mert barátja a segítségét kérte. Péter hajógyára is a csőd szélére sodródott, s bár próbálták megmenteni, nem sikerült. Úgy gondolták, ha áttérnek valami olcsóbb termék gyártására, talán kimászhatnak a bajból.

Ma már csak néhány gép zaját hallani az elmúlt héten még teljes gőzzel dolgozó üzemben. A munkások többségét elküldték. Az előkészítőben csak a legkitartóbbak maradhattak. A gépolaj szaga beleette magát a bőrükbe, mégis ragaszkodnak ehhez a munkához, örülnek, hogy tegnap nem őket zavarták haza. A szomszédos üzemcsarnokban a legtöbb munkagépet leállították. A szanaszét hagyott hajóalkatrészek egy-egy naplóbejegyzés darabkái is lehetnének a korábban prosperáló gyár életéből. Délután lesz a nagytakarítás.

A még működő szalagok olyanok, mint a foghíjas ember mosolya. Itt-ott tűnik fel rajtuk egy-egy doboz. A sápadt, beesett arcú, bekötött fejű munkásnő arra gondol: holnap talán már ezt a gépet is leállítják, ő pedig szégyenszemre munkanélküliként mehet haza a falujába.

A hegesztőrészlegen egy bajuszos férfi nótákat énekel. Alig hallani a nagy zajtól. Szereti ezt a munkát, az élete a hajógyár. Egyelőre nem mert szólni a feleségének a csődről, abban bízik, hogy az átalakított üzemben is foglalkoztatják. Mert azt hallotta, hogy ezentúl konzervszusit készítenek majd ezen a helyen. Bár a halat mindig is utálta, de – csakúgy, mint Jézus – ő is arra jutott: mivel a hajónak és a halnak is köze van a vízhez, nagy bajba nem kerülhet. Legfeljebb átképezi magát, ha nagyon kell, gondolta, miközben a táskájába csempészett egy alkatrészt. Nem ez volt az első eset, hogy elcsent valamit a hajógyárból. Amit kivitt, azt eladta, abból lett a balatoni telkük.

– Tudok olcsón import lazacot. Ha lemossuk valami erős fertőtlenítővel, senki nem tudja meg, hogy zöldült. Ez megmenthet bennünket – javasolta minap a helyettese Péternek, miután végleg eldöntötték, hogy hajóról halra váltanak. Úgy számolták, ha eladják a hajókészítéshez szükséges gépeket, alkatrészeket és egyebeket, abból bőven kijön a konzervgyártáshoz szükséges gépsor, sőt a lejárt szavatosságú lazacra is futja. Indulásnak ez épp elég, mondta az igazgatóhelyettes.

Péter, miután meghallgatta az ötletet, néhány nap haladékot kért. Aztán rábólintott: készítsék el a prototípust. A zöld lazacot kezelésbe vették, majd még zöldebb, algához hasonló, de valamivel olcsóbb cuccba tekerték. A gyártósoron az egyik munkásnő egész nap hányt. Több időt töltött a mosdóban, mint a szalag mellett. Ráadásul hulla fáradt volt, mert előző nap húszórás gyorstalpalón kellett részt vennie, ahol másik tizenkilenc asszonnyal és férfival együtt villámgyorsan átképezték hajógyártásról szusikészítésre. Arra is figyelmeztették őket: ha eljár a szájuk az új termékről, repülnek.

A szalagról legördülő első doboz konzervszusit maga a nagyfőnök vette kézbe.

– Van egy barátom. Világot látott minőségellenőr. Elhívom, tesztelje az új terméket – mondta, és már tárcsázta is Jézus számát. Az igazgatót és Jézust annak idején én mutattam be egymásnak. Könyvet írtam a hajógyárakról. A kötet bemutatóján puccos fogadást rendeztek Péterék, ahová magammal vittem Jézus barátomat. Gyorsan egy hullámhosszra került a gyárigazgatóval. Azóta tartják a kapcsolatot. Most éppen az új könyvemhez gyűjtök alapanyagot, ezért kísértem el Jézust a konzervszusit tesztelő útjára. A nevem Lukács, még be sem mutatkoztam. A világot látott minőségellenőr egyébként ezúttal sem köntörfalazott, kimondta a végítéletet: a konzervszusi pocsék.

Jézus meg én a folyóparton sétálunk. Felmérjük a terepet, próbáljuk menteni a menthetőt, kitalálni, mi húzná ki a csávából a gyárat. A prototípusként legyártott konzervszusit az éjszaka leple alatt mind egy szálig bedobáltuk a Péter nagyapjának elhagyott telkén álló pottyantós vécébe. Az igazgató egy kicsit siránkozott miatta, de aztán belátta, ez sem húzhatta volna ki őket a bajból. Szóval a zöld lazacot eltüntettük, elsirattuk, továbbléptünk.

Jézussal a lassú sodrású folyót bámuljuk, amelyben állítólag néhány hónapja még hemzsegtek a pikkelyesek. A gyári munkások azt mesélték, a kis hajómaketteket is mind itt úsztatták. Így pihenték ki a fárasztó fizikai munkát. De most olyan a meder, mint egy vízzel feltöltött ravatalozó, néma és bizarr. Jézus közelebb lép a parthoz, úgy tesz, mintha a szemével meg akarná röntgenezni a folyót. Néhánypercnyi szemlélődés után – ami alatt én szorgalmasan jegyzetelek – határozott mozdulattal belenyúl a vízbe. Nem hiszem, hogy kezet akar mosni, inkább felfedezett valamit. Ha szerencsénk van, halat talált. Amennyiben kiderül, hogy több is van belőle a folyóban, talán kifoghatjuk őket, és abból csinálhatjuk a konzervszusit. Közelebb lépek, Jézus tenyere csillog, olyan, mintha dicsfény keretezné. Miután a vízből kiemeli a tenyerét, jól kivehető, hogy aranypikkelyű halacskát fogott. A kis állat riadtan bámul. Ha ember lenne, azt gondolnám, mindjárt sírva fakad vagy könyörögni kezd.

– Ilyet még nem láttam – hümmög Jézus. – Akváriumba nagy lenne, szusinak meg kicsi. Az aranyhal megköszörüli a torkát, és megszólal.

– Ha elengedsz, teljesítem három kívánságodat!

– Na jó, előző este Pesten buliztunk, de arra nem emlékszem, hogy beszívtunk volna. Dörzsölöm a szemem, közelebb hajolok, olyan vagyok, mint egy rövidlátó és hitetlenkedő Columbo felügyelő. Ahogy arcom a sugárzó pikkelyes felé közelít, újra megszólal.

– Te húzzál innen, nem hozzád beszélek!

Barátom a kezében tartja a kopoltyús állatkát. Aztán bal kezével gyengéden megsimogatja a halacska hátát, és megkérdezi: – Van időm holnapig átgondolni a dolgot, vagy most kell mondanom a kívánságokat? – Jézus sosem volt kapkodós, hebehurgya alak. Láthatóan most is a legjobb döntést szeretné meghozni. Aggódom, nehogy elpazarolja a kéréseket másokra, mielőtt magának legalább egy új autót kérne. A régi Suzukija a múltkor leállt alatta Olaszországban. Pár perc alatt visszaérünk a gyárba, ahol Jézus mítinget hív össze. Az elmúlt héten még háromszázan tolongtak volna a hetvenes éveket idéző kultúrteremszerű helyiségben, ma már csak százan ácsorognak itt. Van, aki egyik lábáról a másikra áll, más a fülét piszkálja, egy pedig némán imádkozik, nehogy most jelentsék be, hogy se hajó, se szusi. Az emberek értetlenül bámulnak az idegen minőségellenőrre. Majd hirtelen magasba emeli az aranyhalat.

– Mondjál nekik valamit! – biztatja az állatot.

– Nem vagyok bazári majom – méltatlankodik a hal –, a hitetleneknek pedig azt üzenem, menjenek a sunyiba!

– Látjátok – mondja Jézus –, csodatévő aranyhalat fogtam. Megmenekültünk, csak kívánnunk kell, és újra jól megy majd a hajógyár vagy a szusiüzem vagy amit csak akartok. – A csillogó állat láttán sokan elbizonytalanodnak, vannak, akik hisznek Jézusnak, mások azt ordítják: – Húzzál haza!

A színpad mellett állva figyelek. Arra gondolok, ez aztán jó kis fejezet lesz majd a könyvemben. Biztos vagyok benne, Jézus nem haragszik a hitetlenkedőkre, sőt magában már azon mosolyog, mennyire meg lesznek lepve holnap, amikor a csodahalnak köszönhetően megmenekül a gyár. Mert naná, hogy ez lesz az első kívánsága. Amikor a dolgozók zúgolódni kezdenek, Péter, az igazgató a színpadon terem. Fehér köpeny van rajta, néhány perce még üzembejáráson volt. Ott értesült az aranyhalról. Jézus maga újságolta el neki a csodát. Az igazgató a lelkes szónokot készül megvédeni, mert attól tart, a hitehagyott munkások meglincselik. Próbálja minél egyszerűbben tolmácsolni Jézus fennkölt szavait. Miután a dolgozók megértik, a csodahalnak köszönhetően másnap talán újra indulhatnak a leállított gépek, kissé alább hagy a haragjuk. A délutánra kiadott jutalomszabadság és az egy-egy ajándék sör végképp lecsillapítja őket.

Miután az utolsó munkás is elhagyja az üzemet, Jézus a kopoltyúst nagy dunsztosüvegbe teszi, friss vizet enged rá, eleséget szór be neki, aztán az alkalmi akváriumot az igazgatói irodába viszi. Az ajtót gondosan bezárja, a kulcsot zsebre teszi.

– Nem rúgtunk be, ez a jószág tényleg beszél – néz rám mosolyogva, miközben a szállodai szobánkban a kezünket mossuk. Reggel a gyárban óriási zűrzavar fogad bennünket. Betörtek az igazgatóhoz és ellopták az aranyhalat. Persze hogy elvitték, már előző este lefogadtam volna, hogy ez történik. Az a sok gyanús alak, akit tegnap láttam... Eleve elrendelt volt a bűncselekmény.

– Ne hívjatok rendőrt, kiderítem, ki a tolvaj – mondja Jézus Péternek.

Újabb gyűlést hívnak össze, barátom a színpadon áll és szónokol. Arra próbálja rávenni a dolgozókat, jelentkezzen a tolvaj. A csend felettébb gyanús. Valaki megbotlik egy székben, az nagy robajjal feldől. Ha láttam volna, ki döntötte fel, közelebb kerülhetnénk a tolvajhoz. Szerintem az illető ki akart sunnyogni a teremből. Bár tegnap még együtt fújták, hogy Jézus takarodjon haza, most mindenki úgy méregeti egymást, mintha az anyja gyilkosát keresné.

– Ha a tolvaj önként feladja magát, és sértetlenül visszaadja az aranyhalat, eltekintünk a büntetéstől! – ígéri a minőségellenőr. De senki nem vállalja magára a lopást. Jézusról azt pletykálják, az igaz emberek feltétel nélkül mindenhová követik. Most ezt a dolgot készül kihasználni.

– Ezt mindenképp jegyezd fel! – fordul hozzám. – Figyelj és tanulj! A hívásomra mind elindul, csak egy marad itt. Az lopta el a csodatevő állatot.

Megköszörüli a torkát, lesimítja kissé kócos haját, majd előrehajol, mintha közelebb akarna kerülni ahhoz a száz, kitágult pupillával bámuló emberhez.

– Kövessetek engem! – szól, majd elindul az ajtó felé, amely felett ott a felírat: Kijárat. A munkások, akár egy bedrogozott birkanyáj, egyszerre indulnak meg. Egy sovány, ráncos arcú asszony marad a színpad előtt. Amikor Jézus hátranéz, a nő elégedetten megnyalja az ajkát. Ő az!, ordítanak a munkások, ő ette meg a csodatévő halat! A nő álmosan pislog és megtörli a száját.

A sarokból matatás hallatszik. Jézus odasiet. Az aranyhal épp egy hajómakettet rak össze. – Bocsi, hogy leléptem – fordul Jézushoz –, de mielőtt hozzáfogok a hajógyár feltámasztásához, gondoltam, még játszom egy kicsit. Ugye nem gond?