Amikor még súlyt emeltek, nem árat

Hetvenes évek vége, nyolcvanasok eleje. A maszek lángossütők aranykorában a kalászi lenfonóban izmok fejlesztésére alkalmas gépekkel felszerelt termet rendeztek be a dolgozók szolgálatára, amelyeken pihenőidejükben ingyen tevékenykedhettek. Munkaidőben más gépeken dolgoztak, azért pénz is járt nekik. Ha elég sokáig csinálták, nyugdíj is, amelyből hatvanéves koruktól szerényen bár, de munka nélkül is megéltek.

A tűzoltók is kaptak kondigépeket. Bár akkor még nem a katasztrófát védték, hanem a veszélyben lévő embereket, épületeket. Fekve nyomás közben gondolkodhattak, mit kezdenek magukkal, amikor veszélyes és fizikailag is megerőltető munkájukra való tekintettel még erejük teljében, de már nyugállományba vonulva építik tovább a szocializmus saját személyre szabott zugait.

Fodrászhoz mindenki járt, de a bátrabb lányok és asszonyok a fejükön kívül a testüket is igyekeztek csinosítani. Ők már ráültek a teremkerékpárra, tornagyakorlatokat végeztek, a felfedezésekre hajlamosabbak az akkor még misztikusnak számító jógába is belekóstoltak.

A hetvenes évek végén kondizás közben a hölgyek még torna- vagy fürdőruhát viseltek, a férfiak meg sportgatyát, trikót és melegítőt. Jóganadrág akkoriban nem volt errefelé. A nyolcvanas évek első harmadától kezdve már itthon is Jane Fonda Nyugatról becsempészett aerobicvideóira ugráltak a trendi nők, és igyekeztek beszerezni az ehhez méltó ruházatot is. Vezényszóra tornázva, súlyt emelve vagy teremkerékpárokon kergették álmaikat arról, hogy egyszer majd nyugati autóból szállhatnak ki valamelyik közeli tengerparton, bármikor elutazhatnak bárhová, szabadon vállalkozhatnak, és senkinek sem kell félnie attól, ha elmondja, hogy nem tetszik neki a rendszer. Idáig nagyjából el is jutott a szobabicikli, most tekerhetünk tovább, hogy ne fázzunk a fűtetlen szobában.