A piros vespás nő esete a halállal

A Múlt-kép blog a Nemzeti Fotótár szakmai együttműködésével valósul meg.

Nem alszik, halott, mondta a férfi, majd azt is hozzátette, nézzem meg a nő pulzusát, ha nem hiszek a szememnek. Remegtem, arra koncentráltam, hogyan tudok minél hamarabb elmenekülni. A motorja kerekét kezdte piszkálni, rugdosta, káromkodott, amiért defektet kapott. Kihasználtam a helyzetet, azonnal bepattantam az autómba, és tövig nyomtam a gázt. Percekkel később jutott eszembe, hogy nem néztem meg a rendszámát, ő viszont biztosan tudja a kocsimét.

Az eset óta húsz év telt el. Mindaddig rettegésben éltem, amíg tíz évvel ezelőtt a régi autómat el nem adtam, és friss házasként, pszichológus férjemmel új helyre nem költöztem. Ekkor fellélegeztem, úgy éreztem, most már nem találhat meg a motoros fickó.

A sors iróniájaként a szerelem egy másik motoros férfi személyében talált rám, aki rábeszélt, hogy vegyem meg magamnak azt a kis piros Vespát, amire régóta vágytam. Azt mondta, ez a dolog nagy lépés lesz a lelki gyógyulásom útján. Anyámon kívül ő volt az egyetlen, akinek elmeséltem, mi történt velem azon a napon. Igaza lett. Az egyik délután, amikor az ágyba döngölt a depresszió, mert éjszaka újfent halottak kocsonyás szemében láttam saját arcomat, a férjem kirángatott az ágyból, kihozta a garázsból a Vespát, és azt mondta, induljak el, csak úgy, cél nélkül.

Kihajtottam az udvarból, és egy kóborló, sárga falevelet kezdtem követni, egészen lassan. Aztán a levelet felkapta a szél, s úgy éreztem, mintha a Vespa is széltölcsérbe került volna. Abban a pillanatban elengedtem mindent, repültem a kis piros motoron. Nem emlékszem, hogy az úttesten mentem, vagy a vattacukor felhőkön robogtam, csak azt tudom, hogy lebegtem. Állomások váltakoztak mellettem, rég halott szeretteim integettek az ablakokból. Apám házánál megálltam, ő kijött a kapu elé. Azt mondta, szép kis motorom van, és megkért, vigyem el egy körre, mert még soha nem ült hasonló járművön. Újra elindultam, immár apámmal, kabátjába kapaszkodott a szél, átkarolta a derekamat, és kacagtunk. Hamarosan nagyanyám is csatlakozott hozzánk, oldalkocsiban ült, pettyes kendővel volt bekötve a feje.

Ránéztem, a szeme éppolyan volt, mint anno azé a halott nőé, akit a motoros ember oldalkocsijában láttam. Bámultam, ahogy az arca feloldódik a fénycsíkokban, amelyek aztán utat vágtak előttünk. Robogtunk ezen a semmibe vezető úton a kis piros Vespával, majd apám ölelése megszűnt, már a hangját sem hallottam. Hátranéztem, mögöttem megrepedezett a világ, és lassan lepergett a végtelenbe.

Amikor hazaértem, semmire nem emlékeztem, pedig legalább két órát motoroztam. A férjem boldog volt, mert végre mosolyogtam, és valami olyasmit magyaráztam neki, hogy elengedtem azt a régi sztorit, már nem félek sem a motoros embertől, sem a bosszújától. Ezt onnan tudom, mert hallottam, amikor később anyámmal telefonon beszélt. Nem akartam, hogy bárkinek meséljen a történetemről, de hát anyám úgyis tudott róla, így nem szóltam semmit. Néhány hét elteltével egy barátunk születésnapjára voltunk hivatalosak. Villantani akartam, így piros tűsarkúban jelentem meg, persze hogy a piros Vespámon. A férjem is motoron érkezett. Nagy sikert arattunk, mindenki azt mondta, vagányok vagyunk. Fürdőztem az elismerésben és a sikerben, még ha legbelül tudtam is, jelentéktelen.

A csendes beszélgetést egy idő után hangos zene váltotta, rángattak, hogy táncoljak. Pörögtem szédülésig, kaleidoszkópképpé lett a körülöttem lévő világ, a nők vihogása belefolyt a beszélgetésfoszlányokba – hányás kerülgetett. Leültem az egyik kanapéra. Csak később vettem észre, hogy a férjem egy kisebb társasággal beszélget. Láttam, hogy részeg. Azt ecsetelte, mennyire örül, hogy motorra ültem, ez ugyanis majd segít végleg elfelejtenem, hogy egyszer majdnem elkapott egy motoros sorozatgyilkos. Rugdostam a lábát, ezt hagyja abba, de csak folytatta, és elmesélte a társaságnak, hogy tíz évvel korábban megálltam segíteni egy lerobbant motorosnak, aki épp egy hullát szállított az oldalkocsijában, sőt azt is elmondta nekem, hogy nem ez az első nő, akit megölt. Akadt, aki viccnek vélte a sztorit, de a többség egészen meghökkent.

Pofon vágtam a férjemet, sírva rohantam ki az udvarra. Leültem a lépcsőre. Miután lecsillapodott a zokogásom, a csillagokat bámultam. Azt játszottam, amit gyerekkoromban a testvéremmel. Ez mindig megnyugtatott. Elképzeltem, hogy egy hatalmas ceruza van a kezemben, felnyúlok az égre, és vonalakkal összekötöm a csillagokat. Egy kis házat rajzolok, takaros kerttel, ott van anyám, apám és a testvéreim. Míg a testvéreimmel és anyámmal leszüreteljük a csillagokat az égről, apám megjavítja a kilazult ajtót, aztán mindannyian asztalhoz ülünk. Apám hosszú kezével és hatalmas tenyerével átfogja az egész családot, és mi soha többé nem félünk semmitől.

Az utolsó vonalat készültem gondolatban meghúzni az égbolton, amikor finom érintést éreztem a jobb vállamon. A férjemre számítottam, de nem ő állt mögöttem. Egy magas férfi volt, arcát csak félig világította meg a bejárati ajtó fölé szerelt lámpa tompa fénye. Helló, suttogta, és egészen közel hajolt az arcomhoz. Kellemes illata volt, emlékeztetett apám kölnijére. Megismersz?, kérdezte, és még közelebb hajolt. Megismertem. Ő volt a motoros férfi, az út széléről. Megpróbáltam felállni, hogy berohanjak a házba, de hasra estem. A térdemről lejött a bőr. A férfi mellém guggolt, a kezét nyújtotta. Állj fel, mondta, nem bántalak. Be akarok menni, motyogtam, de ő azt válaszolta, beszélnünk kell. Leültetett a lépcsőre, mellém kuporodott.

Azt ecsetelte, hogy anno jól bevettem a tréfáját, ő ugyanis sem akkor, sem máskor nem ölt meg senkit. A nő a húgom volt, és berúgott a buliban, azért dőlt ki, magyarázta. Csak hazavittem. Míg vártam a barátomat, akit a defekt miatt hívtam oda, nagyon unatkoztam. Arra gondoltam, jó móka lenne, ha megtréfálnám az embereket, ezért ugrattalak téged is. Sokakat átvertem. Szégyellem. Mire megmagyarázhattam volna a dolgot, elmenekültél. Mosolygott, megfogta a kezemet. Nézz a szemembe, mondta, hát ilyen egy sorozatgyilkos? Félelmemben elájultam. Arra eszméltem, hogy a férfi fölém hajol, a többiek pedig körülöttem állnak. A férjem azt mondta, még jó, hogy a doki épp velem volt, amikor rosszul lettem.

Semmit nem értettem. Miután hazamentünk, és kijózanodott, mindent elmeséltem neki. Azt mondta, már mindenről tud, ugyanis a doki, akit egyébként egy motorostalálkozóról ismer, mindent elmesélt neki az egykori tréfájáról. Tényleg vele találkoztál annak idején?, kérdezte a férjem. Bólintottam. Kacagni kezdett, hosszú percekig abba sem hagyta. Aztán elmesélte, hogy a doki mindig nagy tréfamester volt, szóba sem jöhet, hogy megölt volna valakit. Végre megnyugodhatsz, simogatta meg a vállam, megoldódott az évtizedes rejtély, nincs félnivalód.

Csaknem tíz év telt el az említett buli óta. Többé nem találkoztam a dokival, szándékosan kerültem, szégyelltem, mekkora idióta vagyok, hogy bedőltem egy ugratásnak, még ha nagyon durva volt is.

Ma van a születésnapom. Negyven lettem. Vendégeket várunk. Csengetnek. Egy futár áll a kapuban. Ajtót nyitok. Csomagot hozott, mondja, és az út túloldala felé mutat. Egy hatalmas motor áll ott, szalaggal átkötve. Ez az enyém?, kérdem, mire egy papírt nyom az orrom alá, hogy itt kell átvenni a küldeményt. Aláírom, egy borítékot is mellékel. Átsétálok a túloldalra, megállok a motornál, és olvasom a levelet. Az áll benne, hogy a doki meghalt, és utolsó kívánságai egyikeként rám hagyta kedvenc motorját. Arra gondolok, ez ismét valami ugratás. Aztán a borítékból kiesik egy halotti anyakönyvi kivonat másolata. Dr. Fehér Elemér. Hát így hívták a dokit, ezt eddig nem tudtam. Borzalmasan érzem magam, szédülök, ismét a hányás kerülget. Most már megismerem a motort is, annak idején ez állt az út szélén.

Arra gondolok, mennyire félreismertem ezt az embert. Abból, hogy rám hagyta a kedvenc motorját, látszik, lelkiismeret-furdalása lehetett az otromba tréfája miatt. Mégiscsak rendes ember volt. Megfogom a járgányt, arra gondolok, betolom az udvarba, és elmesélem a férjemnek, milyen hülye voltam. Azt is elhatározom, elmegyek a doki temetésére, és bocsánatot kérek tőle, amiért sorozatgyilkosnak gondoltam. Tolom a motort, elégedetten mosolygok. Véletlenül nekimegyek a kapunak. A jármű oldalára erősített bőrtáska leesik. Felveszem, hogy visszategyem. Kinyílik. Hosszú hajtincsek hullanak ki belőle, mindegyiket fekete szalaggal kötötték át.

Szentendre, 1967. május 9. A Csepeli Motorkerékpárgyár Pannónia márkájú motorkerékpár-típusai a szentendrei Ady Endre úti szoborparkban
Szentendre, 1967. május 9. A Csepeli Motorkerékpárgyár Pannónia márkájú motorkerékpár-típusai a szentendrei Ady Endre úti szoborparkban
Fotó: Sziklai Dezső / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1960. április 8. Hazaindulnak a Csepel Vas- és Fémművek Motorkerékpárgyárának dolgozói. Az üzemben 1958 novemberében alakult meg a huszonhét tagból álló Pannónia-brigád, melynek vezetője Vészi László szakmunkás, kiváló dolgozó. A Pannónia motorkerékpárok blokkszerelésén dolgozó kollektíva 1959. november 7-én elnyerte a szocialista brigád címet. A munkatársak szabadidejükben közös motoros túrákon vesznek részt
Budapest, 1960. április 8. Hazaindulnak a Csepel Vas- és Fémművek Motorkerékpárgyárának dolgozói. Az üzemben 1958 novemberében alakult meg a huszonhét tagból álló Pannónia-brigád, melynek vezetője Vészi László szakmunkás, kiváló dolgozó. A Pannónia motorkerékpárok blokkszerelésén dolgozó kollektíva 1959. november 7-én elnyerte a szocialista brigád címet. A munkatársak szabadidejükben közös motoros túrákon vesznek részt
Fotó: Keleti Éva / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1956. június 20. Kim Ir Szen marsall, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke (j3) és Pak Den Aj asszony (k), a Budapesten tartózkodó koreai kormányküldöttség tagjai Hegedűs András, a Minisztertanács elnökének társaságában (b2) egy Pannónia motorkerékpárt néznek a csepeli Rákosi Mátyás Művek motorkerékpárgyárában
Budapest, 1956. június 20. Kim Ir Szen marsall, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke (j3) és Pak Den Aj asszony (k), a Budapesten tartózkodó koreai kormányküldöttség tagjai Hegedűs András, a Minisztertanács elnökének társaságában (b2) egy Pannónia motorkerékpárt néznek a csepeli Rákosi Mátyás Művek motorkerékpárgyárában
Fotó: Bartal Ferenc / MTI Nemzeti Fotótár
1955. július 10. Magyarországra érkezett a Világifjúsági Találkozó tiszteletére rendezett, Szófiából Varsóba tartó váltó, melynek hajdú-bihar megyei útvonala egy szakaszán a fiatalok 250 köbcentis Pannónia motorkerékpárokon viszik a váltóbotot és a zászlót. A felvétel készítésének pontos helyszíne ismeretlen
1955. július 10. Magyarországra érkezett a Világifjúsági Találkozó tiszteletére rendezett, Szófiából Varsóba tartó váltó, melynek hajdú-bihar megyei útvonala egy szakaszán a fiatalok 250 köbcentis Pannónia motorkerékpárokon viszik a váltóbotot és a zászlót. A felvétel készítésének pontos helyszíne ismeretlen
Fotó: Bojár Sándor / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1965. július 16. Munkás összeszereli a Pannónia P20 típusú motorkerékpárt a Csepeli Motorkerékpárgyárban
Budapest, 1965. július 16. Munkás összeszereli a Pannónia P20 típusú motorkerékpárt a Csepeli Motorkerékpárgyárban
Fotó: Gere László / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1959. január 2. Az új év első Pannónia TLF motorkerékpárját próbálja ki a Csepel Vas- és Fémművek egyik dolgozója. A motorkerékpárról még több alkatrész hiányzik az esetlegesen jelentkező gyártási hibák könnyebb javíthatósága érdekében
Budapest, 1959. január 2. Az új év első Pannónia TLF motorkerékpárját próbálja ki a Csepel Vas- és Fémművek egyik dolgozója. A motorkerékpárról még több alkatrész hiányzik az esetlegesen jelentkező gyártási hibák könnyebb javíthatósága érdekében
Fotó: Pálfai Gábor / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1965. július 16. Elkészült Pannónia P20 típusú motorkerékpárt szabályoznak be a próbapadon a Csepeli Motorkerékpárgyárban
Budapest, 1965. július 16. Elkészült Pannónia P20 típusú motorkerékpárt szabályoznak be a próbapadon a Csepeli Motorkerékpárgyárban
Fotó: Gere László / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1959. január 2. Hack Károly minőségi ellenőr az újonnan gyártott, átadáshoz előkészített Pannónia TLF motorkerékpárok egyikét indítja be a Csepel Vas- és Fémművekben
Budapest, 1959. január 2. Hack Károly minőségi ellenőr az újonnan gyártott, átadáshoz előkészített Pannónia TLF motorkerékpárok egyikét indítja be a Csepel Vas- és Fémművekben
Fotó: Pálfai Gábor / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1967. december 29. Az elkészült, összeszerelt Pannónia típusú motorkerékpárok a Csepeli Motorkerékpárgyárban
Budapest, 1967. december 29. Az elkészült, összeszerelt Pannónia típusú motorkerékpárok a Csepeli Motorkerékpárgyárban
Fotó: Sziklai Dezső / MTI Nemzeti Fotótár
Bánkút, 1960. április 8. A Csepel Vas- és Fémművek Motorkerékpárgyára Pannónia-brigádjának tagjai pihenőt tartanak Bánkút előtt a brigád kétnapos motoros túráján
Bánkút, 1960. április 8. A Csepel Vas- és Fémművek Motorkerékpárgyára Pannónia-brigádjának tagjai pihenőt tartanak Bánkút előtt a brigád kétnapos motoros túráján
Fotó: Keleti Éva / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1960. július 7. Pannónia motorkerékpár Duna oldalkocsival. Háttérben a Lánchíd és egy autóbusz
Budapest, 1960. július 7. Pannónia motorkerékpár Duna oldalkocsival. Háttérben a Lánchíd és egy autóbusz
Fotó: Sziklai Dezső / MTI Nemzeti Fotótár
Poznan, 1960. június 16. Látogatók a magyar pavilonban, ahol az egyik legkedveltebb kiállítási tárgy a 250 köbcentiméteres Pannónia motorkerékpár
Poznan, 1960. június 16. Látogatók a magyar pavilonban, ahol az egyik legkedveltebb kiállítási tárgy a 250 köbcentiméteres Pannónia motorkerékpár
Fotó: Horling Róbert / MTI Nemzeti Fotótár
Nagybátony, 1969. augusztus 9. Gyermekével oldalkocsis Pannonián (T1-es típus, Duna oldalkocsival) motorozó apa
Nagybátony, 1969. augusztus 9. Gyermekével oldalkocsis Pannonián (T1-es típus, Duna oldalkocsival) motorozó apa
Fotó: Király Krisztina / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1968. április 25. Modellek pózolva reklámozzák a Csepeli Motorkerékpárgyár Pannónia márkájú P20 típusú motorkerékpárját a budai Várnál
Budapest, 1968. április 25. Modellek pózolva reklámozzák a Csepeli Motorkerékpárgyár Pannónia márkájú P20 típusú motorkerékpárját a budai Várnál
Fotó: Sziklai Dezső / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1969. május 4. 250 kcm-es speciál gépek a Zalka Máté Motoros Klub nemzetközi versenyén a Népligetben. A 6-os rajtszámmal Szabó II. László versenyez. A 10 körös versenyt Viktor Róbert, a Bp. Honvéd versenyzője nyerte Pannónia gépével
Budapest, 1969. május 4. 250 kcm-es speciál gépek a Zalka Máté Motoros Klub nemzetközi versenyén a Népligetben. A 6-os rajtszámmal Szabó II. László versenyez. A 10 körös versenyt Viktor Róbert, a Bp. Honvéd versenyzője nyerte Pannónia gépével
Fotó: Kovács Gyula / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1963. május 10. Modell a Csepeli Motorkerékpárgyár egyik új termékén, egy 250 köbcentiméter hengerűrtartalmú motorral szerelt, Pannónia típusú motorkerékpáron ülve beszélget egy pilótával a Ferihegyi repülőtér betonján a reklámcélra készült felvételen. A háttérben a Magyar Légiforgalmi Vállalat (MALÉV) HA-MOA lajstromjelű légcsavaros IL–18V típusú repülőgépe
Budapest, 1963. május 10. Modell a Csepeli Motorkerékpárgyár egyik új termékén, egy 250 köbcentiméter hengerűrtartalmú motorral szerelt, Pannónia típusú motorkerékpáron ülve beszélget egy pilótával a Ferihegyi repülőtér betonján a reklámcélra készült felvételen. A háttérben a Magyar Légiforgalmi Vállalat (MALÉV) HA-MOA lajstromjelű légcsavaros IL–18V típusú repülőgépe
Fotó: Gere László / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1975. október 24. A szerelőbrigád körülállja a Csepel Vas- és Fémművek Jármű- és Konfekcióipari Gépgyára által gyártott utolsó – 689 039. – P-21 luxus típusú Pannónia motorkerékpárt. A gépgyár ezentúl kerékpár- és motorkerékpár-alkatrészeket fog gyártani
Budapest, 1975. október 24. A szerelőbrigád körülállja a Csepel Vas- és Fémművek Jármű- és Konfekcióipari Gépgyára által gyártott utolsó – 689 039. – P-21 luxus típusú Pannónia motorkerékpárt. A gépgyár ezentúl kerékpár- és motorkerékpár-alkatrészeket fog gyártani
Fotó: MTI Nemzeti Fotótár