A három nem Hollywood igazsága, nem igazság az sehol, de mi, magyarok szeretjük azt mondani, hogy a miénk, hát legyen. Ennek ellenére a prodjuszerek hajlamosak arra inspirálni a filmkészítőket, hogy ha már a második részt megcsinálták....
|
Remélem, hogy végre leszúrják a főhősnőt
|
...akkor csinálják meg a harmadikat is, lásd: Cápa, a véres sneci, Rambo, aki tudja és teszi, Indiana , ami végül is jól sikerült, meg most ez a Sikoly, ami ugye, de tényleg harmadik, és főszereplő a szerencsétlen késelő hobbylakatosok által Lipcsében kovácsolt penge, ahogy az állandó és sérülésveszélyes lóbálás közepette a zseblámpák fényében bevillan a másodkézből vásárolt fővilágosító által előidézett homályban, tehát a közönség és az alkotók érdekében is remélem, hogy végre leszúrják a hebefrén und tucatjellegű főhősnőt, majd a máját babbal készítik el, lilahagymát vágva a tetejére a végefőcím előtt.
Mindannyiunknak így lenne ez jó, bár ha a nagymamámra gondolok, akinek napi kilenc feketével kellett beállítani a vérnyomását, hogy ne aludjon el a Dallas alatt, talán megengednék annyit, hogy a kilencediket kiválthatja ezzel az elmaszatolt, busójárás hangulatú szarral, amit a forgalmazók kegyéből filmnek neveznek az evvel foglalkozó újságok, mondjuk ez is.
A film megnézése helyett javaslom, hogy kérjék meg a szomszéd bácsit, aki legyen most a példa kedvéért Béla, de ez egyébként lényegtelen - vegyen fel egy Torgyán József álarcot, és mondja azt jelentőségteljesen, hogy Hú! A hatás nem marad el, viszont megússzák egy fröccsel.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!