Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Pol cikkek
A magyar történelem legsötétebb korszakát állandó kiállítás mutatja be Auschwitzban 1965 óta, idén sorrendben a harmadik állandó tárlat nyílt meg a magyarországi Holokauszt Emlékközpont megnyitásával egy időben. A tárlat anyagát Kádár Gábor és Vági Zoltán történészek állították össze, a kiállítás megtervezése Rajk László feladata volt.
A transzport megérkezésének hatvanadik évfordulóján a kulturális minisztérium (NKÖM) sajtókirándulást szervezett az új auschwitzi magyar tárlat megtekintésére.
Az alapvető kérdés
Tekintse meg képeinnket! |
Üvegvagon
A 600 négyzetméter alapterületű tárlathoz felvezető lépcsőig, alulról megvilágított földszinti folyosó vezet. A felső szinten is a félhomály az uralkodó, a kiállítás anyaga vetített képen tárul a látogató elé: a mennyezetre felerősített projektorok fényképeket vetítenek a falra, előttük egy-egy megdöntött üveghasábba szerelt tévéképernyőn olvasható a két történész által összeállított anyag, a fejezetek elején egy pár mondatos összefoglalóval. A kiállítás tervezőinek szándéka szerint e hármas felosztás egyszerre elégíti ki a csak képeket nézegető, képaláírásokat elolvasgató felületes, az átlagos és érdeklődő látogatókat.
Az anyagtalanság koncepciója szerint a belsőt az üveg uralja. A látogató nem a barakk padlózatán, hanem egy fölé emelt acélvázas üvegpadlón lépked. Az átlátszó matéria jól kiegészül a videoképekkel, az ember végig szemmel tarthatja az egész kiállítást. A szögletekben egy-egy motívum, cipő, ruha, szögesdrót és végül egy egész átlátszó vagon van megformázva üvegből.
Az kiállítást rohamtempóban, öt hónap leforgása alatt hozták tető alá, hogy elkészüljön az áprilisi megnyitóra. A projekt 220 millió forintból készült el, ebben benne a volt többek között a 18-as barakk felújítása is.
A felületes válasz
Végigjárva a kiállítást az ember nem nagyon tudja eldönteni, hogy a technika adta lehetőségek gyér kihasználtsága a tervezők ötlettelenségéből, a kapkodásból, vagy az infotainment műfajától való ódzkodásból fakad-e. Talán morbid dolog számon kérni egy holokausztkiállítástól a szórakoztatva informálás intézményét, pedig itt nyilvánvalóan valamiféle bevonási kísérletről lett volna szó. Érthetetlennek tűnik, hogy az a húszegynéhány projektor miért csak erre a pár hanyagul összeollózott fotó vetítésére képes. Ha ugyanis a látogató szimpla fényképekre kíváncsi, jó minőségű albumot vásárol a projektor zizis képeinek nézegetése helyett, a szövegeket pedig az interneten vagy könyvben olvassa el.
Magyar diszkó
Klikk a képre! |
Alapvető hiányosságok
Persze fogalmam sincs, hogyan lehetett volna a Playstation vívmányait becsempészni a holokausztkiállítás anyagába, de akkor miért kell mindenre azt mondani, hogy interaktív. Kint vannak az áldozatok nevei, de miért nem lehet az adatbázisban keresni, miért nincsenek segédanyagok, animációk, miért van az az érzése az embernek, hogy a technikai fejlődésből csak a magyar múzeumok maradtak ki?
Pedig a jelen jelenléte, az, hogy a látogató részesévé válik a magyar holokauszt történetének, bevallottan a leghangsúlyosabb mondanivalója volna a kiállításnak, miként a kollektív felelősségvállalás ügye a központi emlékezéseknek. A tiszteletre méltó koncepció ugyanakkor nem valósul meg a gyakorlatban, függetlenül attól, hogy egy látványos, jó alapanyagú, de annál felszínesebb produkcióról van szó.
Amikor először voltam itt '98-'99 környékén, még a Horn Emil féle kiállítás volt látható. Barna szőnyegpadló, sárgás falak, nagyfelbontású képek a falakon, az ember végighümmögte az egészet. Valami ilyesmi történt most is.