Üvegvagon, diszkólámpa - magyar tárlat Auschwitzban

1944 május 16-án érkezett meg az első Magyarországról deportált zsidó transzport Auschwitz-Birkenauba. Az ezt követő szűk két hónap alatt Adolf Eichmann a Budapesten mellérendelt, az SS alezredessel a munka során szoros barátságba került Baky László belügyi államtitkárral együtt kidolgozott Höss-akció keretében a magyar kormány június közepéig mintegy 430 ezer állampolgárát küldte a halálba.

A magyar történelem legsötétebb korszakát állandó kiállítás mutatja be Auschwitzban 1965 óta, idén sorrendben a harmadik állandó tárlat nyílt meg a magyarországi Holokauszt Emlékközpont megnyitásával egy időben. A tárlat anyagát Kádár Gábor és Vági Zoltán történészek állították össze, a kiállítás megtervezése Rajk László feladata volt.

A transzport megérkezésének hatvanadik évfordulóján a kulturális minisztérium (NKÖM) sajtókirándulást szervezett az új auschwitzi magyar tárlat megtekintésére.

Az alapvető kérdés

Tekintse meg képeinnket!

"Az alapvető kérdés az volt számunkra, helyettesíthetők-e az emberek tárgyakkal" - avatja be az Index riporterét Rajk László a koncepció lényegébe, utalva a hagyományos auschwitzi tárlatokra, ahol visszatérő látványelemnek számítanak az elkobzott szemüvegek, fésűk, cipők ezrei egy kupacba hányva. "Az áldozatok és az utánuk maradt használati tárgyak között nem tettünk egyenlőségjelet, helyette absztrakt formában hoztuk létre a kiállítást. Itt az egyetlen eredeti tárgy maga az épület, amihez nem is nyúltunk hozzá. Itt minden csak vetül, a fotók sem tárgyként jelennek meg, hanem kivetítve" - magyarázza Rajk.

Üvegvagon

A 600 négyzetméter alapterületű tárlathoz felvezető lépcsőig, alulról megvilágított földszinti folyosó vezet. A felső szinten is a félhomály az uralkodó, a kiállítás anyaga vetített képen tárul a látogató elé: a mennyezetre felerősített projektorok fényképeket vetítenek a falra, előttük egy-egy megdöntött üveghasábba szerelt tévéképernyőn olvasható a két történész által összeállított anyag, a fejezetek elején egy pár mondatos összefoglalóval. A kiállítás tervezőinek szándéka szerint e hármas felosztás egyszerre elégíti ki a csak képeket nézegető, képaláírásokat elolvasgató felületes, az átlagos és érdeklődő látogatókat.

Az anyagtalanság koncepciója szerint a belsőt az üveg uralja. A látogató nem a barakk padlózatán, hanem egy fölé emelt acélvázas üvegpadlón lépked. Az átlátszó matéria jól kiegészül a videoképekkel, az ember végig szemmel tarthatja az egész kiállítást. A szögletekben egy-egy motívum, cipő, ruha, szögesdrót és végül egy egész átlátszó vagon van megformázva üvegből.

Az kiállítást rohamtempóban, öt hónap leforgása alatt hozták tető alá, hogy elkészüljön az áprilisi megnyitóra. A projekt 220 millió forintból készült el, ebben benne a volt többek között a 18-as barakk felújítása is.

A felületes válasz

Végigjárva a kiállítást az ember nem nagyon tudja eldönteni, hogy a technika adta lehetőségek gyér kihasználtsága a tervezők ötlettelenségéből, a kapkodásból, vagy az infotainment műfajától való ódzkodásból fakad-e. Talán morbid dolog számon kérni egy holokausztkiállítástól a szórakoztatva informálás intézményét, pedig itt nyilvánvalóan valamiféle bevonási kísérletről lett volna szó. Érthetetlennek tűnik, hogy az a húszegynéhány projektor miért csak erre a pár hanyagul összeollózott fotó vetítésére képes. Ha ugyanis a látogató szimpla fényképekre kíváncsi, jó minőségű albumot vásárol a projektor zizis képeinek nézegetése helyett, a szövegeket pedig az interneten vagy könyvben olvassa el.

Magyar diszkó

Klikk a képre!

Interaktívnak nevezik például a kiállítást, de a nyolcvanas évek technikai vívmányait felvonultató természetrajzi múzeum kiállítása is több interakcióra késztet. Itt mindössze egy darab terminál található, rajta egy Kertész Imre-szövegeket tartalmazó oldal olyan dizájnnal, ami már az ingyenes tárhelyeken is cikinek számít. A koncentrációs tábor milliőjét leíró Sorstalanság-idézetekhez egy megfelelő gomb tartozik, így ha az ember rábök az SS egyenruhára, Köves Gyuri visszaemlékezésének egy odavágó mondata íródik ki a képernyőre, tőlünk jobbra pedig egy diszkólámpa az SS egyenruha kisfelbontású képét vetíti egy vese alakú üvegpadló-darabra. Az ember nyomkodja ezt a pár gombot, és nem érti, hogy ez most mit akar jelenteni.

Alapvető hiányosságok

Persze fogalmam sincs, hogyan lehetett volna a Playstation vívmányait becsempészni a holokausztkiállítás anyagába, de akkor miért kell mindenre azt mondani, hogy interaktív. Kint vannak az áldozatok nevei, de miért nem lehet az adatbázisban keresni, miért nincsenek segédanyagok, animációk, miért van az az érzése az embernek, hogy a technikai fejlődésből csak a magyar múzeumok maradtak ki?

Pedig a jelen jelenléte, az, hogy a látogató részesévé válik a magyar holokauszt történetének, bevallottan a leghangsúlyosabb mondanivalója volna a kiállításnak, miként a kollektív felelősségvállalás ügye a központi emlékezéseknek. A tiszteletre méltó koncepció ugyanakkor nem valósul meg a gyakorlatban, függetlenül attól, hogy egy látványos, jó alapanyagú, de annál felszínesebb produkcióról van szó.

Amikor először voltam itt '98-'99 környékén, még a Horn Emil féle kiállítás volt látható. Barna szőnyegpadló, sárgás falak, nagyfelbontású képek a falakon, az ember végighümmögte az egészet. Valami ilyesmi történt most is.