Becsődölt az Egeraat központi irodája

2009.01.23. 23:23
A Városháza tér helyén építendő Városháza fórum építészeti pályázatának elnyerése után egy hónappal bezárt a holland tervező cég budapesti irodája, most pedig a rotterdami központi iroda is csődöt jelentett.

Csődöt jelentett Erick van Egeraat központi irodája (EEA) - tudtuk meg az építészfórum.hu híréből. A 150 alkalmazottat foglalkoztató nemzetközi cégnek Rotterdamban, Budapesten, Londonban, Prágában és Moszkvában van fiókja.

Az EEA 2008 októberében megnyerte az új budapesti városháza felépítésre kiírt pályázatot. A budapesti céget decemberben a Városháza fórum 15 millió forintos első díja sem mentette meg a csődtől, de akkor még azt ígérték, a Városháza-projekt tervezése nem áll le, mivel a rotterdami anyacég folytatja a munkát.

A cégnek jelenleg több projektje is folyamatban van, például a lipcsei egyetem új szárnyának építése. Az EEA központi iroda egyelőre nem adott ki hivatalos közleményt a csődről, de az anyacég december elején bejelentette alkalmazottainak, hogy az elmúlt másfél hónap béreit nem fogják kifizetni. A társaság jelentős tartozásokat halmozott fel saját munkatársai, alvállalkozói és az állam felé is.

A holland EEA csődjét a világgazdasági válság hatásaival magyarázzák. Raymond De Bok csődgondnok elmondta, hogy jelenleg vizsgálják, hogy a folyamatban lévő projektek közül mit lehet megmenteni, vagy megfelelő partnereknek átadni. Azzal a feltétellel szeretnék eladni a megbízási jogokat, hogy azok befejezzék a megkezdett épületeket vagy a tervezést.

A cég nálunk a Dózsa György úti, törtvonalú ING-székházról és a Paulay Ede utca felé kidőlő üvegfallal áttervezett irodaházról ismert.