Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTarrósy István lemondása után Kiss Tibort következett az EKF program igazgatóságatói posztján, amire Pécs polgármestere, Tasnádi Péter nevezte ki. A Bikom Kft. vezérigazgatója másodállásban, havi 150 ezer forintért vállalta a megbízatást. Összesen négy hónapot töltött a pozícióban a hulladék-feldolgozással foglalkozó vállalkozó, majd felmentését kérte a polgármestertől.
Az Indexnek 2007 nyarán Kiss azt állította, hogy már kinevezésekor is csak az előkészítő időszakra vállalta a megbízatást. Az előző igazgató, Tarrósy István távozása az volt a feladata, hogy menedzserszemléletű vezetőként a megvalósítási szakaszba kormányozza a projektet, nyilatkozta.
Kiss állította, hogy nem a projekt lelassulása miatt távozik. Ugyanakkor elismerte, hogy "szkeptikus a koncertterem megvalósulását illetően." Véleménye szerint "nem a beruházásoktól függ, milyen lesz a kulturális főváros, hanem a város szellemiségétől. Ha a beruházások nem valósulnak meg teljesen, akkor sincs baj". Elmondta, nem minden kulturális főváros alapozott olyan nagyberuházásokra, mint Pécs, de attól még sikeresek voltak.