Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Pol cikkek
|
A másik nagyobb állami forrás a Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA) Mozgókép Szakmai Kollégiuma által kiosztott évi 280 millió forint. Az átlagosan 2-300 milliós játékfilmes költségek mellett szerénynek nevezhető alap inkább csak filmek forgalmának javítására, forgatókönyvek támogatására elég. Az NKA munkatársa szerint nagyobb összeget csak elsőfilmesek kiemelkedő forgatókönyveire ítél oda a tíztagú grémium, melynek élén Tóth Gy. László, a miniszterelnök főtanácsadója elnököl.
Az Országos Televízió és Rádió Testület (ORTT) a Műsorszolgáltatási Alapon keresztül segít a filmfinanszírozásban, az e célra elkülönített összeg azonban évről évre változik. Bár a médiatestület többszöri kérésünkre sem közölt hivatalos összesítést, egy korábban kuratóriumi tagként tevékenykedő filmes elmondta, hogy volt év, amikor tíz film támogatására 220 milliót osztottak szét. Átlagosan évi 30 milliót pályáztat az ORTT - tájékoztatott informátorunk. A médiatestület által kiírt pályázatok is ingatagok. Megtudtuk, hogy idén például nem írtak ki játékfilmes pályázatot, és a több hónapja lezárt dokumentumfilmes pályázatról sem született még eredmény.
Kereskedelmi televíziók
A '96-ban hozott rádiózásról és televíziózásról szóló törvény kimondja, hogy "az országos és a körzeti televízióknak _a reklámbevételének hat százalékát új, magyarországi filmalkotás létrehozására köteles fordítani". Ezeknek legalább fele játék-, dokumentum-, tudományos vagy animációs filmnek, harminc százalékában pedig nem saját gyártású alkotásnak kell lennie. E kötelezettségének tv2 tavaly 400 millióval tett eleget, mely összeg segítségével az idei filmszemlén tizenöt alkotást már be is mutattak. Az RTL Klub 281 milliót fordított játékfilmekre: öt filmet közvetlenül támogatva, 120 milliót pedig az MMK-nak fizetve.
Új filmipar - a 2,5 milliárdos millenniumi keret
László király a Sacra Corona című filmből |
A 2,5 milliárdos összegen túl 2002-ben elköltenek még 460 milliót, melyet a Hídember promóciójára fordítanak. A minden idők legköltségesebb magyar filmjeként számon tartott produkció teljes költségvetése 1,8 milliárd forint, melyből a tárca 1,082 milliárdot fizet. A film finanszírozása körüli nézeteltérések miatt Sipos Kornél először főproduceri, majd hétfőn MAFILM-igazgatói posztjáról is lemondott.
Nagyságrendben az előkészület alatt álló Bánk bán című operafilm következik, melynek rendezője a miniszterelnök bel- és külföldi útjait megörökítő Ezüsthajó Kft. vezetője, a Happy End Kft. volt tulajdonosaként elhíresült Káel Csaba. A produkció a zenei anyagának felvételére eddig 45 milliót kapott, ezen kívül legalább 300-at ígértek még - közölték az NKÖM sajtóosztályán. Az Index tudomása szerint azonban az alkotásra ennek közel dupláját, majdnem 600 millió forintot terveznek költeni állami pénzből. Káel egy másik produkcióra tavaly harmincmilliót kapott a tárcától.
A harmadik legköltségesebb filmet Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alapprogram elnöke rendezi. Az Ének a Csodaszarvasról című animációs alkotásra a tárca 220 milliót áldozott.
Az indokolatlanul koncentrált és nem átlátható döntések nyomán a millenniumi filmes keretből összesen 41 játékfilmet és televíziós műsort finanszírozott a minisztérium. Mindez különösen annak fényében visszatetsző, hogy Várhegyi Attila államtitkár az átláthatatlan finanszírozásra hivatkozva tagadta meg a korábban megígért milliárdos többlettámogatás kiutalását a régóta működő filmes alapoknak.
|