Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!Néhány hónapig két Műcsarnok is működik párhuzamosan Budapesten, az azonban már nem biztos, hogy hány igazgató áll majd ezek élén. A volt igazgató, Petrányi Zsolt egyelőre nem tudja, milyen intézményt is vezet valójában, milyen pénzből gazdálkodik, és kiket irányít. A Hősök terei épületben jelenleg a volt gazdasági igazgató az úr.
Hogy az igazgatni való nélküli igazgató történetét megértsük, röviden át kell tekintenünk a Műcsarnok átalakításának forgatókönyvét.
A fenn vázolt, bonyolult helyzet oka, hogy a kortárs művészeti intézményt a reformok keretében új struktúrában működtetnék. A kulturális minisztérium a Műcsarnokból, mint költségvetési intézményből gazdasági társaságot, Nonprofit Kft-t (Nkft.) farag. A Műcsarnok szervezetébe egyúttal beolvad az Ernst Múzeum és a Dorottya Galéria.
A minisztérium reménye, hogy az átalakítást követően az intézmény rugalmasabban működhet, a Műcsarnok vállalkozói tevékenységet folytatva extra bevételhez juthat, az állam pedig megszüntetheti a költséges közalkalmazotti jogviszonyokat, alkalmazottként foglalkoztatva a munkatársakat.
A hivatalos álláspont szerint éppen ez utóbbi zilálta össze a forgatókönyvet. A Műcsarnok tizenöt munkatársa ugyanis nem vállalta, hogy átminősítsék közalkalmazotti státuszukat, így ők távoznak az intézményből. A végkielégítést az állam azonban nem tudta egy összegben biztosítani. A nagyjából 20 milliós összeget a Műcsarnok fizette ki, annak ígéretében, hogy azt két hónap alatt visszakapja a minisztériumtól.
Az eredeti terv alapján a Műcsarnok közintézményi státusza június 29-én szűnt volna meg, helyette pedig még aznap megkezdte volna működését a Műcsarnok Nkft. A minisztérium indoklása úgy szólt, hogy ebben az esetben nem tudták volna kinek folyósítani a szükséges összeget, hiszen nem a nonprofit társulás, hanem a közintézmény fizette a végkielégítéseket, hozzá kell tehát befolynia a pénznek. És ekkor jutunk el a furcsa végkifejletig: a visszafizetések lebonyolításáig fenn kell tehát tartani az eredeti Műcsarnokot is.
Ezzel párhuzamosan azonban, az Ernst Múzeum kht. átalakításával létrehozták a Műcsarnok Nkft-t, mert ezt viszont kormányhatározat írta elő.
Ezen a ponton válik izgalmassá a történet. A Műcsarnok Nkft. élére ugyanis kinevezték a Műcsarnok igazgatóját, Petrányi Zsoltot. Miközben a munkatársak, az épület, a kiállítások és a Műcsarnok anyagi forrásai is maradtak az ideiglenesen még fennálló intézményben, amit nem Petrányi vezet.
A Műcsarnok igazgatója június 29-én abban az érdekes helyzetben találta magát, hogy hirtelen már csak az Ernst Múzeum kht. által birtokolt, kisebb múzeum és annak munkatársai tartoznak alá.
A Műcsarnok egésze felett pedig egy ideiglenesen kinevezett igazgató, a volt gazdasági igazgató, Fábik Gábor rendelkezik.
Vajon puccsról van szó? Hiszen ha a hosszú idő óta az intézményben dolgozó Fábik Gábor nem távozik az átmeneti időszak végén, akkor a fiatal, a minisztériumi rendszerbe kevésbé beágyazott Petrányi nem tehet semmit. Legfeljebb progresszív képzőművészek szabadcsapatai élén kísérelheti meg bevenni az intézményt.
A helyzet jelenleg egyébként még ennél is sikamlósabb. Petrányi Zsolt valójában ugyanis semminek nem az igazgatója. A szerződését ugyan már aláírta, a minisztérium azonban még nem. Az igazgató egyik napról a másikra jogilag tehát kikerült a játékból.
A kulturális minisztériumban arra hivatkoztak, hogy a szerződés már az adminisztráció kezében van, és nincs ok az aggodalomra. Alaptalannak nevezték a Műcsarnok néhány munkatársának félelmét, miszerint az egykori gazdasági igazgató, Fábik Gábor megtartaná pozícióját.
A hivatalos álláspont szerint Fábikot meghatározott időre, augusztus 31-ig bízták meg a Műcsarnok vezetésével. Információink szerint a minisztérium azonban "nagyjából augusztus 31-ét" határozta meg végdátumként. A Ludwig Múzeum bejelentés nélkül, bizonytalan időre elhalasztott igazgatói pályázata pedig arra emlékeztet: az OKM-től nem szokatlan, hogy lazán kezeli a határidők kérdését.
Igyekezett megnyugtatni minket a jelenlegi igazgató, Fábik Gábor is, aki szerint csak technikai kérdésekről van csak szó, és minden a kormányhatározatban lefektetettek szerint zajlik.
A történet tehát akár megnyugtatónak is tűnhet, ha nem állnának gyenge lábakon a minisztérium indoklásai. Valószínűtlen, hogy akkor, amikor a kulturális miniszter birtokolja minden miniszterek legnagyobb, kétmilliárdos miniszteri keretét, vagy éppen kulturális attasék rendszerének kiépítésére fordítanak nagy összegeket, ne jutna nagyjából húszmillió forint a végkielégítésekre.
Ahogy az az érv is gyenge lábakon áll, hogy az állam nem utalhatja a kérdéses összeget a Műcsarnok jogutódjának, a Műcsarnok Nkft-nek.
Újabb minisztériumi ügyetlenkedésről van szó? Esetleg a belső pozícióharcok és kamarillapolitikai játszmák következménye a zavaros helyzet? Folytatás következik.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
