A pályázatokat október 1-jéig várják, s azokat egy szakmai bizottság közreműködésével 30 napon belül bírálják el. A szakmai bizottság tagjait a miniszter egyelőre nem jelölte meg, az NKÖM sajtóosztályának közlése szerint a grémium leendő tagjait hivatalosan még nem kérték fel a feladatra.
Az új színházigazgató megbízatása 2003. január 1-jétől öt évre szól. A nemzeti kulturális örökség minisztere a pályázat nyertesének főigazgatói címet adományoz.
|
Görgey Gábor jelezte, hogy a Nemzeti Színház vezetése mellett mindenképpen szeretnének művészeti tanácsot felállítani, ám az eddig felkért személyiségek nem vállalták a feladatot.
A tárca vezetoje a sajtótájékoztatón utalt arra, hogy zajlik a gazdasági, jogi és technikai ellenorzés a Nemzeti Színház elozo idoszakára vonatkozóan, amelynek során Bosnyák Miklós jelenlegi ügyvezeto igazgató azt is megvizsgálja: miként lehetne korrigálni az akusztikai, illetve a színpad teljes "beláthatóságára" vonatkozó hiányosságokat.
Mint megírtuk, Huszti Péter egy hónappal ezelőtt mondott le a Nemzeti Színház ügyvezető főigazgatói tisztéről. Döntését azzal indokolta, hogy túl nagynak érezte az ügyvezető főigazgatósággal járó terhet. Azóta Bosnyák Miklós, a korábbi ügyvezető igazgató irányítja a színházat.
A miniszter vasárnap véget ért londoni útja kapcsán bejelentette, hogy 2007-re felújítják a Zeneakadémiát, 2003 decemberétől pedig szeretnének magyar évadot rendezni Nagy-Britanniában. Görgey a szigetországban tett látogatásán találkozott a brit Nemzeti Színház, a BBC rádió világszolgálatának és a British Council képviselőivel.
- Budapest, XI. kerület Medvetalp utca 7.
- Alapterület 187 m2 Szobák 4 db Vételár 136,85 M Ft
- Budapest, III. kerület Héthalom utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon